St. Vincent és Sufjan Stevens nyílt rasszizmussal vádolja a Grammyt a Beyoncé-ügy miatt

Szabó Anna
2017.02.14., 21:30

A vasárnap esti Grammyn Adele 25 című albuma vitte el az Év lemezének járó díjat, Beyoncé Lemonade-jével szemben, amely emellett elnyerte a legjobb Urban Contemporary lemeznek járó címet.

Frank Ocean Grammy-gála előtti nyilatkozata után Beyoncé húga, az év legjobb R&B előadásának járó gramofont elnyerő Solange is rákontrázott az eseményre: rámutatott, hogy az elmúlt húsz évben mindössze két színesbőrű előadó vihette haza az Év albumáért járó díjat.

Erre St. Vincent és Sufjan Stevens is felkapta a fejét. Utóbbi egy tegnap esti Twitter-posztban („just a reminder – don’t be racist”) a következő kérdésre keresi a választ:

„WTF is Urban Contemporary?”.

De mielőtt bárki is megválaszolta volna, elmondta saját véleményét:

„Az a kategória, ahová a fehér ember azért tesz egy utolérhetetlen, terhes, fekete nőt, mert fenyegetve érzi magát annak tehetsége, ereje, meggyőzőereje és potenciálja által.”

St. Vincent egy reposzttal rögtön meg is kezdte a támogatást.

A Grammy ötvenéves „pályafutása” alatt mindössze 10 fekete művész nyerte el az év lemezéért járó címet: Michael Jackson, Stevie Wonder, Ray Charles, Natalie Cole, Lionel Richie, Lauryn Hill, Outkast, Herbie Hancock, Whitney Houston és Quincy Jones.

Címkék: , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás