Phenom’enális elszámolás: 5 új zene, amivel még tartozol ennek a hétnek

Horváth Zsolt
2018.03.25., 20:15

Az e heti megjelenések is tartogattak számunkra érdekességeket. A napokban először hallhattuk magyarul énekelni Hegyi Dórit, azaz OHNODY-t, új klippel szórakoztatott minket a Queens of the Stone Age, megjelent Jack White várva várt harmadik lemeze. Ezeken kívül volt még egy sor érdekes megjelenés, két előadó Skandináviából, egyiket nyáron Magyarországon is elkaphatjuk és három amerikai. Íme öt új zene, amivel még tartozol ennek a hétnek!

Sigrid – Raw

A mindössze 21 éves norvég szintipopsztár már első EP-jével, a Don’t Kill My Vibe-bal nagyot gurított, és vált nemzetközileg ismertté, annyira, hogy a BBC Sound of 2018 szerint rá érdemes figyelni a leginkább ebben az évben (erre a listára mi is szántunk egy cikket). A Raw már egy ideje hallgatható különböző felületeken, viszont a szemtelenül énekközpontú felvétel most egy klipet is kapott. Ebben Sigridet láthatjuk mászkálni, és a zene csak arra az egy percre csendül fel, amikor betér egy üres klubhelyszínre, így szinte végig, tisztán élvezhetjük a hangját.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Iceage – Take It All

Újabb előadó Skandináviából, ezúttal egy dán poszt-punk zenekar, az Iceage, amely idén a Bánkitón is fellép, és amellyel egyszer már interjúztunk is. A Take It All egy igen zaklatott darab folyamatosan pergő dobokkal és a teret betöltő, húzós gitárokkal, így garantáltan éjszakai hallgatnivaló. Negyedik stúdiólemezük, a Beyondless egyébként május 4-én jelenik meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Speedy Ortiz – Lean In When I Suffer

Újra jelentkezett az alternatív rock legszebb időszakaira emlékeztető massachusettsi Speedy Ortiz. A Lean In When I Suffer – amely olyan, mintha a Pavement és a Pixies egyesült volna egy szerzemény erejéig – a depresszióról szól, és csináltak hozzá egy ironikus és vicces videoklipet. Ebben óvodás környezetben próbálnak megoldást találni erre a problémára, de ez természetesen nem működik ilyen egyszerűen. Április 27-én amúgy érkezik harmadik albumuk, a Twerp Verse.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Pema – Depend

Bemutatjuk az Alex Napping zenekar énekesének, Alex Cohennek a mellékprojektjét, a Pemát. Míg zenekarával színes és könnyed popzenét játszanak, addig ezzel szemben a Pema egy sötétebb, kísérleti, trip hopos vonalat képvisel. A Depend visszafogott dobgéppel és Cohen dallamos énekével indít, ami tovább építkezik lassan, gyengéden bekúszó szintetizátorral és zongorával, úgy, hogy a végén már zaklatott fúvósok díszítsék az amúgy különös, R&B hangulatú számot. A Bad Habit címre hallgató anyag május 18-án jelenik meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kacey Musgraves – High Horse

Végezetül pedig itt egy rádióbarát popdal Kacey Musgraves-től, aki a country irányából mozdult el a pop felé. Az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendő Kacey High Horse-a azért is érdekes darab, mert csak nyomokban tartalmaz country-t, helyette viszont van diszkós dob, a hetvenes évek diszkójára emlékeztető hangulat és funky-s lüktetés. Harmadik stúdiófelvétele, a Golden Hour március 30-án jelenik meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás