Barabás Lőrinc
„A Quartet hangzását úgy érzem, meg tudtuk őrizni, de kellően új is, más is a mostani anyag” – Barabás Lőrinc-interjú
Két éve jelentette meg debütáló lemezét kvartettformációjával Barabás Lőrinc, a Beardance pedig rögtön Fonogram-díjat nyert (és nálunk is 2016 egyik legjobb magyar lemezének számított). Hazánk egyik legismertebb trombitaművésze és zenésztársai nem vártak sokat a folytatással: az Other Than Unusual idén tavasszal jelent meg, a lemezbemutató pedig egy telt házas MÜPA-koncertet jelentett (legközelebb pedig július 27-én játszanak az A38 Hajón). Lőrinccel a Quartet második albumáról, az azt befolyásoló film- és rockzenei hatásokról, valamint az amerikai és oroszországi tervekről is beszélgettünk.
Legutóbb a Quartet első albuma, a Beardance kapcsán beszélgettünk Barabás Lőrinccel, aki azóta több amerikai és orosz turnéval a háta mögött, valamint egy, a Bigateque-gel közös lemez után kanyarodott vissza zenekarához és a második hanganyag megírásához. Idén tavasszal pedig ki is jött az Other Than Unusual című album, amelyen a trombitaművész elmondása szerint „talán most a népzenei vonal kicsit háttérbe került, de megmaradt az a fajta monoton transzjazz érzés, amely a Beardance-t jellemezte”. Az ismét sok zenei stílust ötvöző, tizenkét szerzeményt magába foglaló lemezen ezúttal is Cséry Zoltán billentyűst (akinek szólóprojektjével is foglalkoztunk már), Herr Attila basszusgitárost és Nagy Zsolt dobost hallhatjuk (aki ezúttal vibrafonon és üstdobokon is játszik), Lőrinc pedig bővebben is mesélt a hátteréről.
A Beardance-et a saját szavaiddal „elektro-ufo-jazzként” jellemezted. Az Other Than Unusualt akkor milyen jelzőkkel ruháznád fel?
Talán ez a jelző erre az albumra is igaz. Mindenképp érzek egyfajta folytatólagosságot az előző lemezhez képest. Valahol a stílusok között, az instrumentális popzene, a jazz és a filmzene határán.
Az előző album számait naplójegyzetekként írtad le, tekintve, hogy hosszú időt ölelt fel a dalok születése. Az Other Than Unusual szerzeményei hogyan álltak össze? Az elmúlt két év termése, vagy ezekkel is „naplózol”?
A dalszerzés, mint folyamat, ugyanúgy zajlik, mint azelőtt.
Apró, kis ötletek, hangulatok, benyomások lenyomatait szerkesztem, szerkesztjük számokká. Így ebben is benne van a naplóírás, bár ezen a lemezen kicsit rövidebb időt ölelnek fel a szerzemények.
A Beardance indián népzenei ihletettségű is volt részben, ennek gyökereit az USA-ban is kutattad. Voltál esetleg hasonló zenekutatói úton az elmúlt években akár a Quartet, akár a saját magad inspirálásához? Vagy most inkább a Quartet zenei stílusával való további kísérletezéseken volt a hangsúly?
Jártam azóta is többször az Egyesül Államokban. Ezek az utak mindenképpen inspiráltak. Maga az indiános vonal viszont most nincs az új lemezen, helyette van például egy Macskakő című dal, amely klasszikus zeneibb, filmzenésebb hangzást hordoz.
Ahogy az első lemeznél, úgy most is számos stílust ötvöznek az új számok, de ezúttal a filmzenés és a rockosabb vonal is megmutatkozott. Filmzenét már szereztél a Trans Dunához, ez a hatás érhető, de honnan jött elő ez a rockos oldal?
A szívem mélyén rocker vagyok! De viccet félretéve, sok Led Zeppelint hallgattam mostanában, mindig is szerettem őket. Miles Davis Live Evil vagy Tribute to Jack Johnson albumai is nagy kedvencek. Ezeken a lemezeken irtó izgalmasan keveredik a jazz és a rockzene. Kicsit kísérletezünk ezekkel a hangzásokkal.
Az előző albumnál említetted, hogy azok a dalok alapvetően a te szerzeményeid voltak. Az alkotói folyamat most is ugyanígy zajlott? Most is te vagy az elsődleges dal- és zeneszerző?
Igen, talán ennél az albumnál még inkább. Az ötlettől a lemezig most volt a legrövidebb ideje a daloknak. A legtöbb számot előbb vettük, és csak aztán játszottuk őket színpadon.
Mennyire vannak készen a számok, amikor már megmutatod a többieknek? Próbateremben, közös jammeléseken véglegesednek ezek a dalok, vagy inkább számítógépen állnak össze a struktúrák?
Javarészt a számítógépen: szerkezet, basszus, harmónia, dallam, groove. Ezeket színesítjük, variáljuk a próbákon.
Az Other Than Unusualt rögtön a MÜPA-ban mutathattátok be még márciusban, ráadásul egy neves vendégművésszel, Takuya Kurodával közösen. Honnan ismered, hogyan merült fel a közös koncert ötlete, és hogy sikerült az est?
Takuya Kurodát az interneten hallottam. Nemcsak a hangszer miatt – hisz ő is trombitás -, hanem a zeneisége, a stílusa miatt is úgy gondoltam, érdekes volna együttműködni. A MÜPA szervezésén keresztül hívtuk meg őt. Emberileg is egy nagyszerű élmény volt, zeneileg is. Külön jólesett, hogy két hónappal a koncert előtt már elfogytak a jegyek, és ekkora volt az érdeklődés.
A Beardance-t Fonogram-díjra jelölték tavaly. Ez jelentett bármilyen terhet azzal, hogy esetleg elvárásokat generált, hogy legalább egy olyan erős albumot kell összetenni, ami ismét díjesélyes lehet? Illetve mik voltak a saját elvárásaid, mielőtt nekikezdtél a második albumnak?
Második lemezt csinálni mindig nehezebb, mint elsőt. Az elsőhöz viszonyítják a másodikat, már vannak elvárások.
A Quartet hangzását úgy érzem, meg tudtuk őrizni, de kellően új is, más is a mostani anyag. A reakciók, visszajelzések, jelölések jól esnek, de nem célja ez a zenének.
Tavaly az orosz Bigateque lemezén főszerephez jutottál, korábban is többször koncerteztél ezzel a zenekarral a hazájában. Ha jól tudom, a Jericho című lemezt is egy koncerten vettétek fel – improvizáltatok, vagy voltak előzetesen megírt részek is? Egyáltalán hogyan találtatok egymásra, és milyen közös terveitek vannak a későbbiekre?
Első moszkvai koncertemen találkoztam a trombitásukkal, Anton Silaevvel, rajta keresztül indult a dolog. És igen, egy élő koncert felvételét adtuk ki. Legnagyobbrészt improvizatív zene, egy pár megírt témával tarkítva. Az idei évben nem valószínű, hogy megyek, de a kapcsolatok megvannak, és remélem, lesz még folytatás.
Mostanában – nyilván az aktualitása miatt is – sok Quartet-koncerted van, és ritkábban lehet látni a live actes ested. Legutóbb tavaly novemberben adtál életjelet a szólóprojekted kapcsán egy új számmal, de aztán jött az Other Than Unusual, így gondolom, most ez kapja a fókuszt. De hogy állsz a szólóügyeiddel?
Párhuzamosan működik a kettő. Fellépéseim mindkét formációval rendszeresen vannak. A szólószettben egyre nagyobb szerepe van a zongorának. Jólesik ezt is, azt is csinálni, más miatt szeretem mindkettőt. Hamarosan lemezt is készítek majd. Zajlik az alkotómunka, de most mindenképp a Quartet került előtérbe az új lemez és annak koncertjei miatt.
Az NKA Hangfoglaló Programja által támogatást nyertél el egy amerikai turné megvalósítására. Mikorra tervezed az újabb USA-beli látogatást, hány állomásra készülsz?
Az NKA-nál rendszeresen pályázunk, lemezkészítésre és turnéra leginkább. Szoktunk is kapni támogatást, ami nagyon nagy segítséget jelent. Idén ősszel megyek az USA-ba, és négy városban fogok játszani.
Egyébként is rendszeresen lépsz fel az USA-ban, mind szólóban, mind ottani zenészekkel közösen. Miért olyan fontos számodra az USA, és mi lenne az elsődleges célod, az álmod, mit szeretnél elérni a tengerentúlon?
Szeretném megmutatni a zenémet arrafelé is, eljutni az ottani közönséghez. Az eddigi koncertek nagyon pozitív visszhangot kaptak. Egy óriási ország, pezsgő kulturális élettel, sok zenével, sok jó zenésszel, másrészről a jazz, mint stílus hazája is egyben.
A Barabás Lőrinc Quartet a fővárosban legközelebb július 27-én az A38 Hajó tetőteraszán játszik (Facebook-esemény itt), majd a Sziget Fesztivál augusztus 10-ei napján is lehet látni a formációt, de számos vidéki helyszínen is koncertezik a kvartett (részletek ezen a linken).
