Avatar photo
2018.04.23., 11:00

„Nem akarok hajlani semmi felé, csak hagyni, hogy a belső gondolataim hangokban érjenek véget” – Cséry Zoltán-interjú és -dalpremier

Cséry Zoltán a Barabás Lőrinc Quartet, a Kodály Spicy Jazz és a Random Trip billentyűseként is ismert, négy éve pedig Patché néven a saját formációját is elindította Pákai Petrával. Egy ideje viszont egy teljesen instrumentális, zongoraközpontú projekttel is foglalkozik, amely a Dalok a lelkednek (Songs For Your Soul) néven valósul meg. Ennek legújabb szerzeménye, a Last Wave On The Beach nálunk hallható először, élőben pedig majd április 27-én a MagNet Közösségi Házban hallható. A dalpremier mellett pedig Cséry Zoltán is bemutatkozik: mesél erről az önálló, „zarándokutat” is jelképező projektről, az új számának hátterét is felfedi, de szó esik az alkotói folyamatokról és a jövőbeli tervekről.

Több formációban is megfordultál már, jelenleg is aktív vagy többek között a Barabás Lőrinc Quartetben és a Patchéban, utóbbi ráadásul a saját projekted is egyben. Mikor fogalmazódott meg benned az, hogy szükség van egy ilyen szólóprodukcióra? Hogyan indult a Dalok a lelkednek című projekt?

Igen, sokfelé tevékenykedek, fontosnak tartom, hogy egy zenész sokszínű legyen, érdekelje sok műfaj. Barabás Lőrincnél a progresszívebb, modernebb elektro-jazzt játsszuk, a Patché zenekaromban pedig a populárisabb énemet tudom előtérbe helyezni. A Dalok a lelkednek projekt egy délutánon indult, valamikor 2017 áprilisában. A próbatermemben ültem, rögzítettem egy nyugodtabb, csendesebb ötletemet, aztán kilőttem a világhálóra, és észrevettem, hogy van igény erre az intimebb muzsikára, ami egy szál zongorára íródott. Ezek a darabok számomra a kikapcsolódást, a nyugalmat, a nap végi lezárást jelentik. Nem akartam a fiókban hagyni őket.

 
 

Egyszemélyes, szólózongorás, instrumentális dalokról van szó – tudatosan maradsz ennyire minimalista ebben a projektben? Végig egyetlen zongorával tervezel?

A fő hangszer az a zongora, így van. Amivel kísérletezek, azok az effektek: terek, delay-ek, olyan dolgok, amik picit modern vizekre viszik el a zongora hangját. Van pár kütyüm, amellyel csodákat lehet művelni egy szál zongorahangból… Ezeket imádom, inspirálnak, kinyitnak. Lehet, hogy a Fender Rhodes hangszíne majd megjelenik még itt-ott, az is nagy szerelmem. Illetve tervezek egy eléggé elektro hangulatú dalt is, ott is a zongora lesz a főszereplő, de megjelenne azért egy-két komolyabb szintihang is. Az intimitás az viszont marad. Az fontos, mert a dalok íve azért egy halmazból származik.

Nálunk debütál a projekt hetedik szerzeménye, a Last Wave On The Beach. Kérlek, mesélj erről a számról bővebben! Hogyan, mennyi idő alatt született, mi inspirálta?

Eléggé vízmániás vagyok, köszönhető ez a balatoni származásomnak. A mindenem a Balaton. 2017 nyarán csináltam egy képet egy strandon a telefonommal, ezt gondoltam tovább zenével. Ez a fotó látható a dal videójában is. Hogy miért az „utolsó hullám”? Kinek mit jelent ez a kifejezés. Nekem titokzatosságot, ez a kép effektezéséből is kiderül. Amikor még vársz valamire a nagy nyugalomban, s tán eljő…Valami ilyesmi.

Mit reprezentál számodra ez az új dal?

Tán azt, hogy merni kell kevésnek lenni. Elengedni a tömény dolgokat, csak pár hanggal játszani. Mint amikor az ember csak nézi a vizet, és nem kell neki semmi más. Csak lenni egy helyben, hagyni, hogy töltődjön a lélek. Várni a naplemente előtti utolsó hullámot.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mennyire vagy képben a modern klasszikus irányzattal? Afelé hajlasz ezzel a projekttel? Esetleg hatottak rád azok az előadók (pl. Nils Frahm, Ólafur Arnalds stb.), vagy inkább a régi klasszikusokat kedveled?

Nagyon érdekes, mert egyáltalán nem ismertem ezeket a neveket, amikor elkezdtem csinálni a zongorás projektemet. Egy nagyon jó barátom hallotta a szerzeményeim, és ő mutatta aztán Nilst és még további modern klasszikus, crossover zeneszerzőket. Zseniális dolgokat hallottam tőlük.

Igazából nem akarok hajlani semmi felé, csak hagyni, hogy a belső gondolataim hangokban érjenek véget. Ez a célom.

Ezt a projektet egyfajta „zarándokútként” is jellemzed, amelynek célja, hogy az emberek lelassulhassanak, gyógyulhassanak ezáltal. Ahhoz, hogy ilyen hangvételű darabok születhessenek, mi számodra az ideális alkotói folyamat? Hogyan öntöd zenébe ezeket a gondolatokat?

Amikor ezeket a dalokat írom, akkor egy film megy a fejemben. Látok képeket, helyzeteket, pillanatokat, színeket, vihart, csendet, mosolyt, mindent… E köré fonom a dallamocskákat. Sokszor improvizatív jelleggel születnek a témák, felveszem ezeket a vázlatokat, és az igazán jól elkapott részeket megtartom. De például a Last Wave On The Beach-nél csak az első téma konkrét, a többi mind ösztönös továbbgondolás. Ezek a dalok olyan filmzenék, amelyekhez még nincsen film, de remélem, egyszer lesz.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Lassan már összejön egy lemeznyi dal ebből a szólóprojektből – de mik a távlati terveid ezzel? Valóban lesz ebből album? Esetleg szeretnél vele külföldön is próbálkozni?

Még ebben az évben lesz kézzelfogható album és lemezbemutató koncert. Fontosnak tartom a fizikai lenyomatot. Valami nagyon extra, szép megjelenést tervezek CD-ileg és koncertileg is. A külföldi tervektől abszolút nem zárkózom el, sőt! Sok-sok fesztivál van, ahol van helye eme műfajnak. Nagy örömmel nyitok más országok felé, de fontosnak tartom azt is, hogy hazánkban is híre menjen ennek a zenének.

Nemsokára az első Dalok a lelkednek-koncert valósul meg Budapesten. Mire számíthatnak a nézők?

Egy szuper helyszínre, kellemes energiákra, elszállós estére, babzsákokra. Ez lesz az első ilyen koncertem, amely április 27-én kerül megrendezésre a MagNet Közösségi Házban. Izgulok, de ez egy kellemes bizsergés, ami pont kell ilyenkor. Szeretnék egy igazi, örök emléket adni az embereknek, akik eljönnek. A koncert improvizatív lesz, hagyom, hogy repkedjenek a hangok, gondolatok. Ettől függetlenül nyilván elhangzanak az eddigi dalok is, de picit tán máshogy.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Cséry Zoltán / Dalok a lelkednek – Songs For Your Soul

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás