Zongoraszó olasz módra – Federico Albanese: The Houseboat And The Moon
Ha Olaszországra és a kortárs neoklasszikus zenére gondolunk, szinte biztosra vehető, hogy Ludovico Einaudi neve fog beugrani. Ám nyomában kezd előbújni a rejtekéből fiatal utóda, Federico Albanese, aki évekig inkább rövid-, „normál” és dokumentumfilmek zenéivel foglalkozott, de 2014-ben elérkezettnek látta az időt bemutatkozó albuma megjelentetéséhez. A The Houseboat And The Moon letisztult, álomszerű dallamvilága egy órán keresztül babonáz meg minket, ejt szerelembe a zongorával és válik az esték tökéletes háttérzenéjévé.
A jelenleg Berlinben élő olasz művész, Federico Albanese életét sok szállal és hangszerrel szőtte át a zene. A gyermekkorában a zongorával és a klarinéttal ismerkedő zenész később a rockzene szerelmese lett, és átpártolt a gitárokhoz, később pedig a milánói underground zenei élet alakja lett, és számos bandában megfordult.
Előadó: Federico Albanese
Cím: The Houseboat And The Moon
Kiadó: Denovali Records
Kiadás éve: 2014
Honlap: www.federicoalbanese.com
Értékelés: 9/10
2007-ben Ludovico Einaudi lányával, Jessicával (művésznevén J Moon) közösen egy új projektbe kezdett, és La Blanche Alchimie név alatt már két album köthető hozzá(juk). Ez idő alatt Albanese ismét felfedezte magában, mennyire szereti a zongorát, így ez vált a fő hangszerévé és debütáló albumának legerősebb hangjává.
A The Houseboat And The Moon alapvetően a billentyűkre épül, ugyanakkor fontos szerep jut a zörejeknek, a rezdüléseknek, a zenei részleteknek – mindezt jól hallhatjuk, hála annak, hogy Albanese egy régi magnetofonnal rögzítette a dalokat, így érdemes fejhallgatóval fülelni a részletekre. Ám nemcsak a zongora van jelen, hanem különböző effektek, vonósok, élő felvételek és otthon gyártott hangszerek hangjai is be-bekúsznak a neoklasszikus dallamok közé. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a kísérletező kedv is kicsúcsosodhasson az albumon, ugyanakkor ez vezet el néhány kakukktojás megszületéséhez is.
A legelőször bemutatott Carousel #3 még azt sejtette Albanese debütálásáról, hogy egy olyan lemezre számíthatunk, mely magán hordozza a kortárs modern klasszikus szcéna jegyeit, és nyugodalmas zongoradallamokban fürödhetünk majd. Ám a Denovali kiadó saját zenészeit és azok régi/új szerzeményeit bemutató válogatásában debütáló Queen And Wonder meglepő húzásnak bizonyult az olasz zenésztől. A lemez teljes ismeretében kijelenthető, hogy messze a dalsorból legjobban kihúzó számról van szó, hiszen minimalista effektekkel túlfűtött miliője még a zongora alapvető jelenlétével és a becsatlakozó vonósokkal együtt is merőben eltér az album stílusától. A fekete bárány azonban még így is az egyik legjobb pillanata a lemeznek, bár ez a kitérő a dallistán való helyével és stílusával kicsit felkavarja a békés merengés pillanatait. Később a Secret Room szintén az elektronikus szerkezetek hangjaiból építkezik, ám itt jóval markánsabban ellensúlyozzák a kitartóan búgó vonósok a minimalista hatásokat.
13 szerzeményen keresztül mi is bekapcsolódunk Federico Albanese képzeletbeli, emlékekkel teli utazásába. Ahogy kievezünk az album címében is említett csónakkal a Beyond The Milk Wood lassan kibontakozó taktusai alatt, úgy sejlenek fel előttünk a saját fantáziánkra bízott képek és pillanatok. Utunk során libabőrözünk és beleborzongunk a gyönyörbe, mint a repetitív jobbkezes dallamok és az azt megindító módon kiegészítő balkezes billentyűkombinációk és varázslatos csellómotívumok által kikövezett úton haladó Disclosednél vagy a Lichtung érzelmes játékánál. A gyermekkor ártatlanságát s emlékét hordozza magán a már említett Carousel #3, a Space In Between és a Double Vision, miközben megmagyarázhatatlanul ránk törhet a komorság érzése pl. a Kato vagy a The Sudden Sympathy mozzanataiban. Olykor-olykor tetten érhető a kor- és honfitárs Ludovico Einaudi hatása is (Carousel #1, Sphere), de Albanese alapvetően minden kétség nélkül megtalálja a saját helyét a mai modern klasszikus zeneszerzők társaságában.
Federico Albanese többféle zenei utat kipróbált élete során, de talán most érte el azt a szintet, ami valóban elég figyelemkeltő, és érett meg arra, hogy kiteljesedjen egy teljes albummal. A február utáni télből való kilábaláshoz és az ébredező, tavasz által átitatott természet hangulatához makulátlan háttérzenét kínáló The Houseboat And The Moon egy igazán szép és füleket gyönyörködtető bemutatkozás az olasz művésztől, és ha kitart a szólókarrierje mellett, akkor biztató jövő elé néz.
