Zagar-jubileum és Punnany-hétvége a Budapest Parkban

Avatar photo
2016.05.8., 21:39

Idén 15 éves a Zagar, a jubileumi év első nagy dobását pedig a Budapest Parkban hozzák a szabad ég alá: május 12-én igazi best of koncertre és meglepetésekre készülhetünk Zságer Balázsék jóvoltából. Ezután két napra is beveszi a Parkot a Punnany Massif, amely lemezmegjelenést és újrabemutatót is ünnepel.

_MG_2438

Fotó: Kertész Bálint / 42bit

Május 12.
ŽAGAR 15 éves jubileumi koncert
Vendég: Anima Sound System, iamyank

A Zságer Balázs (billentyűk, vokál), Ligeti György (gitár, vokál), Zságer-Varga Ákos (basszusgitár), Lázár Tibor (dobok) és DJ Bootsie (scratch) alkotta zenekar 2002-ben a Local Broadcast című albummal vált ismertté, és kezdte meg a rock, a trip-hop és az elektronikus tánczenék különös elegyével stílusteremtő útját. Az első nagylemezt követően, 2004-ben a Szezon/Eastern Sugar c. filmzene lendített ismét a zenekar sikerein. 2009-ben a német Mole Listening Pearls gondozásában világszerte megjelent a Cannot Walk Fly Instead c. album, amelyről a Wings of Love c. számot több európai rádió is a műsorára tűzte, és az MTV toplistáján is sikerrel szerepelt. 2013-ig kellett várni a folytatásra: a Light Leaks sokkal inkább az elektronikus zene világából merítkezett, a hanganyaghoz kapcsolódó koncertek között pedig némileg „felturbózott”, Uplifted fellépéseket is találhattunk.  Tavaly egy újabb filmzenei lemez érkezett, amely Az éjszakám a nappalod című filmhez készült, rajta a Mary PopKidsből ismert Kamával közös Sleepwalkinggal. A Žagart korábban már kétszer jelölték az MTV European Music Awardson,  a banda számos európai városban fellépett, és a Depeche Mode előzenekaraként is zenélhetett. A fellépések mellett számos filmben, illetve tévésorozatban hallhatóak a zenéik, dalaikat pedig olyan producerek remixelték, mint Terry Lee Brown Jr., Moonbootica, Eriq Johnson vagy a bristoli Cottonmouth.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Budapest Park-infó
Facebook-esemény

Május 13.
NYÁRINDÍTÓ PUNNANY MASSIF HÉTVÉGE FEL #2 Lemezmegjelenés
Vendég: Sena Live Band

A 2016-os esztendő egy rendhagyó fejezet lesz a Punnany-nagykönyvben: a turnézás nonstop őrülete után ebben az évben lejjebb akarják csavarni a fordulatszámot, az állandó jövés-menés helyett szeretnének több időt tölteni egy helyben, nevezetesen a stúdióban. Ez azt jelenti, hogy a korábbi években tőlük megszokott tempóhoz képest igencsak limitált számú koncertet vállalnak be 2016-ban. Viszont amit beadnak, azt ígérik: nagyon beadják!

„A kevesebből lesz a több” szellemében dolgoznak tehát, és ennek megfelelően a nyári szezon nyitányaként a legdurvább extrákkal megpakolt Punnany-hétvégét rakták össze, amire csak egy igazi Massif-rajongó vágyhat!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Budapest Park-infó
Facebook-esemény

Május 14.
NYÁRINDÍTÓ PUNNANY HÉTVÉGE – 10 ÉVES A KÖRKORKÉP – ÚJRABEMUTATÓ!
Vendég: Cloud9+

10 éve, hogy az első Punnany-lemez napvilágot látott! A 2016-os évben ezért újra kiadják az azóta már ritkaságnak számító korongot, a parkos duplabuli második napján pedig – a csapat történetében először – a lemez teljes anyagát élőben is eljátsszák nektek!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Budapest Park-infó
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás