Visszatért Budapestre az A38 Hajó

Avatar photo
2014.02.3., 19:40

A január elején elvontatott A38 Hajó egy hónapos révkomáromi műszaki ellenőrzés és felújítás után február 2-án visszatért eredeti, budapesti állomáshelyére.


marksomay_20140104_SMF2758

A kulturális központ, koncerthajó és étterem 2014. február 11-én, kedden nyílik meg újra: az elmúlt évben megszokott keddi élőzenés klubest, a Random Trip nyitja meg a 2014-es idényt. A menetrend szerinti dunai hajójárat is ettől a naptól fogva köt ki újra az A38 Hajón, a Petőfi híd budai hídfőjénél.

Január elején sok szó esett arról, hogy Révkomáromba vontatták az A38 Hajót, a tízévente egyszer esedékes parti szemlére, illetve szárazföldi fenéklemez- és bordaellenőrzére. Az ezerötszáz tonnás, 1968-ban épült, majd 2003-ban átalakított hajó vizsgálata és felújítása a tervek szerint, határidőre befejeződött, így az A38 február 2-án megszépülve és felújítva tért vissza megszokott helyére, a Petőfi hídhoz.

marksomay_20140104_SMF2758

A jelentős technológiai kihívásokat is jelentő műveletsor elvégzése többtucatnyi ember egyhavi megfeszített munkája volt – mindezekből aránylag kevés látszik a felújított hajón, ugyanis a javítások többségét a közönség számára nem látható helyeken, a víz alatti fenéklemezeken, a külső héjat a koncertterem falától elválasztó ballasztkamrákban és bordákon vagy például a horgonyművön végezték. Ami érzékelhető változás, hogy újrafestettük a koncerttermet, a vendégterek egy részét, teljesen felújítottuk a lámpaparkot, kissé feljavítottuk a hangrendszert, illetve áthelyeztük a tetőterasz színpadrészét – ez utóbb igazán nyáron lesz fontos, amikor végre a fellépő zenekarok igényei szerint kialakított színpad várja a művészeket és a közönséget. Ezzel párhuzamosan megújult a tetőterasz hangszigetelése is.

marksomay_20140104_SMF2758

A hajó januári eleji elvontatásáról és révkomáromi kiemeléséről az A38 hivatalos fotósa, Somay Márk készített nagyszerű fotósorozatot. Az anyagból rendezett, 28 képből álló kiállítás február 4-től február 28-ig tekinthető meg az MVM Magyar Villamos Művek székházának aulájában.

Fotó: Somay Márk

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás