Visszatér a Megadeth

Avatar photo
2013.02.13., 15:45

A Megadeth több mint 38 millió eladott lemezzel és 11 Grammy-jelöléssel büszkélkedhet, de a frontember, Dave Mustaine – aki a ’80-as évek elején a Metallicában is gitározott – szerint a java még hátra van.

A metal-kvartett jelenleg San Diego-i stúdiójában dolgozik 14. stúdióalbumán, amelyet Super Collider névre kereszteltek. Ez lesz az első albumuk, amit a Universal Musicnál jelentetnek meg idén júniusban.

“Először nagyon ijesztő volt szembesülni azzal, hogy lehetőségünk lesz a Universallal dolgozni”- nyilatkozta Mustaine – “Olyan, mintha minden jó együttes vagy látványos videó valahogyan kötődne a Universal nevéhez, így bátran állíthatom, hogy egy igazán izgalmas és tekintélyes otthonra leltünk. Shawn, Chris és David is lázasan dolgozik azon, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, és most úgy érzem, ez sikerül is. Nagyon várjuk már, mit tartogat számunkra a jövő!”

Az együttes olyannyira új erőre kapott, hogy már most a turnét szervezik, terveik szerint a legnagyobb példányszámban elkelt Countdown to Extinction című lemezük 20. évfordulóját ünnepelnék meg vele.

A Megadeth egymást követő 5 albuma lett platina- illetve többszörös platina-lemez, ezzel a teljesítménnyel a ’80-as és ’90-es évek egyik legmeghatározóbb együttesének számított. Olyan stadionhimnuszok kötődnek nevükhöz, mint a Symphony of Destruction, a Holy War vagy a Peace Sells, But Who’s Buying.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Web: http://www.megadeth.com

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás