Vissza a ’90-es évekbe: A Spice Girls-uralom

Fürdős Zsanett
2014.01.21., 22:52

Boldog Születésnapot Baby Spice! – A Spice Girls egykori kiválósága, Emma Bunton ma ünnepli 38. (!) születésnapját, mi pedig kaptunk a nemes alkalmon, és bátorkodtunk visszatekinteni a pop hercegnőinek munkásságára. Minden idők egyik legsikeresebb lánycsapatáért tinilányok – és srácok ezrei rajongtak a 90-es években, és énekelték álmukból is felkeltve az “I wanna really really really wanna zigazig ha”-t. Fel a kezekkel, aki még emlékszik a szövegre?! Igen, mi is.


A Spice Girls 1994-es megalakulása azt a nemes célt szolgálta, hogy versenybe szálljanak a popbizniszt uraló fiúcsapatokkal, mint a Take That, vagy a Backstreet Boys. A fiatal, lelkes és nem utolsó sorban szexi lányok sikeresen teljesítették a rájuk bízott feladatot, és elég hamar meghódították Angliát, majd az egész világot.

Sikerük titka nemcsak az éneken és a hozzá kötelezően társuló táncon alapszik, hanem azon a marketingen is, ami a teljesen különböző személyiségjegyeikre épült.

Az öt lány öt különböző karaktert testesített meg, és ennek megfelelően mindegyikük kapott egy-egy becenevet, ami az évek során állandó jelzőként lényük szerves részévé vált (mellesleg a mai napig nem sikerült kibújniuk alóla). Az egymással ellentétes karakterek remekül hatottak a közönségre, hiszen valljuk be, mind megtaláltuk bennük azt, akinek a szerepével leginkább azonosulni tudtunk. Ott van Sporty Spice, vagyis Mel C (Melanie Chisholm), aki a videoklipeken kívül a koncerteken is előszeretettel mutatta be akrobatikus mutatványait. Mel B (Melanie Brown) a Scary Spice nevet kapta, amit temperamentumos viselkedésének köszönhetett, míg a ma éppen szülinapos Emma Bunton, szőke, két copfban hordott haja és gyermeteg megjelenése miatt Baby Spice néven vonult be a köztudatba. A focistafeleségként elhíresült Victoria Beckham élete mindig is a divat körül forgott, így megkapta a Posh – magyarul piperkőc – Spice nevet. A mostanában inkább szőke, mint vörös Geri Halliwell az akkori hajszíne – ami sokszor közelített az élénk piroshoz is – és szeplői miatt kapta meg állandó jelzőjét: ő lett Ginger Spice.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A lányok a ’90-es évek ikonjaivá váltak és így egy egész piac épült köréjük: nevükkel és megjelenésükkel akármilyen terméket el lehetett adni. Babák, üdítőitalok, pólók, parfümök, de még az ikonikus matricás rágógumik is: az emberek azonnal megvásároltak bármit, amihez csak közük volt.

Sikerük egészen a The Beatles által uralt magasságokba szárnyalt, sőt, hasonló hangulat övezte őket, mint annak idején a gombafejeket.

Egyik legnagyobb slágerük, a Wannabe a 11. helyen debütált az amerikai Hot 100 listán, amivel megelőzték az addigi rekordert – a The Beatles-t. Ám mint minden kreált popcsapatnál, náluk is bekövetkezett az elkerülhetetlen vég: felnőttek. A csapatot Geri Halliwell távozása bontotta meg, majd 2000-ben hivatalosan is különváltak, hogy mindenki a saját szólókarrierjét egyengethesse, ami – a kisebb-nagyobb sikereket leszámítva – egyiküknek sem jött be igazán.

A kétezres évek végén újra összeálltak, kiadtak egy Greatest Hits lemezt, készült róluk egy újabb film és világ körüli turnéra mentek. A 2010-es BRIT Awards-on megnyerték a Best Live Perfomance of 30 Years-ért járó díjat, készült róluk egy musical Viva Forever címmel, majd a londoni Olimpia záróünnepségén egy igazán nagyszabású show-val szórakoztatták a közönséget – úgy véljük, utoljára. Persze reménykedhetünk még egy utolsó visszatérésen, hiszen idén lesz 20 éve, hogy a csapat elindult a világhírnév útján. Rajtunk a sor, 90’s kids: mindenki indítsa el a Wannabe-t – ha elég hangosan énekelünk, a Spice Girls talán összeáll még egy ünnepi koncert erejéig!

Szöveg: Fürdős Zsanett

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás