PREMIER! Új névvel, új üzenettel és egy új videóval lendül tovább az Ethnofilből lett Odd ID

Avatar photo
2020.02.4., 19:00

Bő egy évtizede, hogy az egri fiatalok alkotta Ethnofilnak híre futott a magyar zenei életben. Világzene egy másik univerzumból – üzenték, de úgy tűnik, a hajónak azóta esze ágában sincs horgonyt vetni. Miután sikerült fényévekkel maguk mögött hagyni valamennyi ismert műfaji határt, idén új névvel, új üzenettel invitálnak utazásra. Ehhez kapcsolódóan pedig elsőként nálunk láthattok egy friss live session videót az Azimuth című dalhoz!

 
 

Újragondolt, áthangszerelt, progresszív szájízű népzene – talán így határozható meg leginkább az Ethnofil legelső, Fülöncsíp albuma, és jellemezhető még valamelyest az azt követő Kókuszmúzeum. A második album eklektikus vonásai, tobzódó hangulata azonban már sejtették, hogy a banda nem fog megállni a könnyen definiálható határoknál.

Tavalyelőtt, 2018-ban látott napvilágot a The Edge nagylemez, amely – a népzenei motívumoktól szinte teljesen elszakadva – beigazolta ezt a sejtést, így az azt követő, tavaly ősszel debütált Azimut (amelynek kapcsán interjú is készült a zenekarral) szinte meglepetést sem okozott – cserébe viszont számos komoly toplistán helyet szerzett az Ethnofilnak. Nem csoda hát, hogy sokan értetlenül álltak a hír előtt, amikor a zenekar bejelentette, januártól új néven, új felállással folytatja a munkát.

„Hosszú ideje érlelődő gondolatok csapódtak le év elején. Kötődünk ehhez a névhez, de be kellett látnunk, a benne rejlő műfaji meghatározás teljesen más képet fest a zenénkről, mint amilyen most valójában, emiatt pedig nagyon sok ember odáig sem jut, hogy meghallgasson bennünket” – fűzi a döntéshez Weil András, a zenekar billentyűse és vezetője.

 
 

A névváltást ugyanakkor friss fejlemény is indokolta: a hatfős csapatban az a megállapodás született, hogy az új évben négy taggal folytatják tovább. Erről így mesélt Weil András:

Zahár Fanni és Őrsi Andris éveken keresztül a zenekar meghatározó tagjai voltak, rengeteg kreativitást, lendületet és új gondolatot adtak a közösbe, amiért ezúton is köszönetet szeretnénk mondani nekik, ahogy az Ethnofil két korábbi tagjának, Simon Ádámnak és Moldván Zsoltnak is. Bár zeneileg külön utakra léptünk, a baráti szálak megmaradtak. A személyesen eltöltött időt, közös ötletelést, rendszeres próbákat mindig is a zenekari lét fontos elemének, sőt mozgatórugójának tartottuk, fontos volt, hogy közösségnek, szinte már családnak érezzük magunkat együtt – és egy “szűkebb” felállással most közelebb tudunk kerülni ehhez.

A most debütáló live session videóval ezeknek a változásoknak szerettek volna „hangot adni” – habár az áthangszerelt Azimuth-ot avatatlan füllel hallgatóknak valószínűleg nem lesz hiányérzete akkor sem, ha a szívükbe már a legelső verzió lopta be magát.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Weil András kifejti, az Odd ID nevet alig tudatos, mégis önazonos választásnak érzik: műfajok közül szabadult, azokat mégis mélységében átélő, szélsőségek felé tartó zenére törekednek.

Amikor például elektronikát használunk, az legyen igazán kísérleti, amikor rockot játszunk, kontrollvesztett. A közös zenei világunk hatalmas: rengeteg stílus, eszköz és mondandó megfér benne, de meg kell próbálnunk elérni a határait, mert csak akkor tudhatjuk meg, mi van rajta túl.

Hozzáteszi: négy ember a rendelkezésükre álló eszközökkel rengetegféle hangon meg tud szólalni. Játszottak már nyolcfős felállásban is, de rájöttek, hogy a dalok esszenciája nem feltétlenül a hangszerelésben van. A következő időszakban minél letisztultabb, közérthetőbb formában szeretnének megszólalni. A zenekarvezető elmondta:

Sokkal nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni az énekhangra, vokálra, emellett tervezünk bevonni gitárt is, és szeretnénk a dalszerzéssel, közös alkotással új irányokból kísérletezni. A közeljövőben azonban még jó néhány izgalmas esemény áll előttünk: a héten utazunk Szlovéniába, a MENT fesztiválra, ami pályafutásunk talán legizgalmasabb eseménye, ugyanis ez az első alkalom, hogy egy ennyire színvonalas, nemzetközi zenei expó fellépői lehetünk. De készülünk a február 29-ei, a budapesti Trafóban tartandó koncertünkre is, ahol az Ethnofil-evolúció már a négytagú, Odd ID-hangzásban elevenedik fel – számunkra is nagyon izgalmas egy-egy régebbi számhoz visszanyúlni. A koncert a Cycle 4-8-4 címet kapta, ami szintén a bővülő, majd visszatérő létszámra, de a változásokat uraló folytonosságra utal.

És akkor íme az Ethnofilből lett Odd ID új videója az Azimuth című dalhoz!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Odd ID a mozgalmasnak ígérkező koncertszezon ellenére az alkotómunkának is hagyott helyet a naptárban: idén nemcsak új számokat, de klipforgatást és vidéki turnét is tervez. Hogy mindezt melyik univerzumban teszi, arról jó okunk van bizakodva találgatni.

Fotók: Bilák Krisztina

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás