Videopremier! Nyílik a szem, nyílik a szív – Friss klippel jelentkezik a Random Trip

Hering András
2018.04.11., 17:30

Palya Bea, Szabó Balázs és Saiid egyesíti a folklór és a hiphop világát a varázslatos Dobban napsütötte videójában.

 
 

A tavaly megjelent nagy sikerű Random Trip-lemez, a Zenehíd egyfajta korlenyomatnak is tekinthető, hiszen a hazai könnyűzenei világ színe-java részt vett a közös produkcióban. Pontosan ötven közreműködő zenész dolgozott együtt rajta, és olyan dalokat rögzítettek, amelyeket egy-egy fellépés során az aznapi “rögtönzött zenekarok” ötletei alapján vittek tovább a stúdióba. Az egyik legkülönlegesebb darab közülük a Dobban, melyben Palya Bea, Szabó Balázs és Saiid vállalták a frontemberi és a szövegírói szerepet Delov Jávor és DJ Q-Cee mellett, akik a Random Trip magjaként hajtják a spontaneitás gépezetét immár kilencedik éve.

“Bár az egyik legnehezebben összeszervezhető projekt volt az egész albumfelvétel során, nagy öröm és büszkeség, hogy a Random Trip égisze alatt három ilyen meghatározó egyéniséget össze tudtunk hozni egy közös dal erejéig. A dal zenei alapját végül élőben, egyszerre játszottuk fel, vágás nélkül került a lemezre” – mesélte Jávor a kezdetekről.

 
 

Varázslatos világot alkottak, tele gyönyörű természeti képekkel, virágzó kreativitással és érzéki pillanatokkal.

A dalszöveg témáját Palya Bea hozta, aki elmondása szerint nem akarta túlbonyolítani a dolgot, olyan meghatározóan jelent meg benne ez az elemi erő:

“A fenti világ örök hívása, az elvágyódás nagyon foglalkoztat. A másik ezzel kapcsolatos gondolat bennem, hogy tud-e hozzám kapcsolódni valaki a szárnyalni vágyásomban. Az egyik legjobb, legerősebb mód erre a szeretkezés – innen jöttek a szexualitáshoz kapcsolódó képek, amelyek nálam mindig inkább valami életesszenciát idéznek, lehetőséget az extázisra… Mind a szöveget, mind a dallamot igyekeztem ezen az alapszinten megtartani, alapvető dolgokat akartam felrakni. Maga a szöveg kb. öt perc alatt született egyik éjjel. Tudtam, hogy másnap látom a srácokat, rájuk gondoltam, meg az akkor már a hasamban mozgó kisbabámra, és leírtam a képeket. Reggel ránéztem, pár sort átírtam, és kész volt.”

 
 

Saiid tolla is könnyedén siklott, mialatt a közös dalon dolgoztak: ”A világzene eddig is közel állt hozzám, hallgatóként és ‘felhasználóként’ ugyanúgy, mint egy ideje előadóként is. Felhasználója is voltam és vagyok, mert a zenéim készítésénél gyakran mintázok be folkelemeket, hangzásokat, hangszereket. Bea művészetét régóta követem, az első közös Random pedig mágia volt a színpadon, lényegében azonnal. Balázs is kiváló szövegíró és zenész, gördülékenyen ment a közös munka, a sok mosoly, a nyitottság és közös gondolati világ könnyedén termékennyé teszi az embert.”

Szabó Balázs is értékes emlékeket őriz a felvétel napjáról: ”Ha az ember kimozdul a komfortzónájából, a saját zenekara holdudvarából, kicsit gyerekké változik. Egyrészt izgul, hogy jó alkotótárs lesz-e, másrészt alig várja az új, járatlan muzsika felfedezését. Izgalmas volt úgy alkotni közösen valamit, hogy közben más úton járjuk ugyanazt a kalandot. Olyan ez kicsit, mint egy nagyon rég látott baráttal összefutni egy peronon, ami egyszerre otthonos és idegen érzés, de a következő pillanatban már véget is ér. Szerencsére a Dobbannal ez egy örökkévaló pillanattá vált. Remek kis álmodó csapat gyűlt e köré az olvasztótégely köré, boldog vagyok, hogy részese lehettem és vagyok ennek a közös kis történetnek.”

 
 

Ehhez a rendkívüli dalhoz készült most videoklip Vígh Dávid rendező és Dobos Tamás operatőr koncepciója alapján, amely a maga egyszerűségével és szépségével adja vissza a dal hangulatát, hajnali fényekkel átitatva.

“Varázslat volt, mintha a természet nekünk dolgozott volna, az aranyló ősz utolsó napjait kaptuk el. Teljesen transzba estem, táncoltam, mintha valami szakrális ünnepet ültünk volna közösen, a pókhálók ezüstösen csillogtak a fényben, az ég ragyogott, a föld illatos volt, a fenti és a lenti világ magába hívott…” – emlékszik vissza Palya Bea a mágikus forgatási napra.

Élőben pedig legközelebb a Budapest Parkban lesz lehetőség meghallgatni a Dobbant, hiszen május 31-én ismét egy nagyszabású koncertet tartanak, mellyel berúgják a nyári szezon motorját, és elindítják a fesztiválszezont.

Még több infó a Random Tripről itt: https://www.facebook.com/randomtrip/http://randomtrip.hu/

A Zenehíd pedig itt érhető el: https://songwhip.com/album/random-trip/zenehid

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!