2020.12.11., 12:00

PREMIER! Nagy Emma Quintet: Look thru (Live Session)

Egy dal, ami akár kettő is lehetne, melyben hol sanzonos, hol metálos hatások érvényesülnek. A Nagy Emma Quintet Look thru című száma jól tükrözi a zenekar új albumának ellentétekre épülő, ám mégis organikus egységet alkotó zenei világát.

 
 

A folyamatos változás, a különböző nézőpontok megtalálásának fontossága ihlette a Nagy Emma Quintet októberben megjelent új nagylemezét, az LFO-t. Az album megjelenésével párhuzamosan a zenekar három részből álló videósorozatot is publikált, melynek utolsó darabja a Look thru. Az élőben rögzített anyag kreatív koncepciójáért Scholtz Kristóf rendező-operatőr felelt.

A dal zeneszerzője a zenekar bőgőse, Dénes Ábel, aki így mesélt:

Már egy ideje azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne írni egy olyan dalt, ami gyakorlatilag kettő egyszerre. A nyitó és záró dallamnál az előző század eleji dalok könnyedségét szerettem volna utánozni (a szám munkacíme Sanzon volt), az alatta megszólaló, szaggatott groove-nál pedig azt a hatást szerettem volna elérni, mint amikor egy könnyedebb jazzpróba alatt áthallatszik egy metálzenekar. Ezekhez a zenei képekhez társult Nagy Gergő szövege, ami nagyjából arról szól, hogy a barátaim levegőnek néznek, de ez különösebben nem zavar. A sok megmérettetés után hőseink visszatalálnak a metálzenekarhoz, majd újra átveszi az uralmat a ,,sanzon” dallam, és egy E-dúr akkordban helyreáll a világ rendje.

 
 

A Bartók Konzervatórium növendékeiből 2018-ban alakult Nagy Emma Quintet már az alapítás évében elkészített egy négy számból álló EP-t, 2019 elején pedig a nemzetközi zsűri szavazatai alapján megnyerte a Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Az együttes első lemeze, a saját szerzeményeket tartalmazó Set to Face is ebben az évben jelent meg. A második album, a 2020 nyarán rögzített LFO (Low Frequency Oscillator) októberben jelent meg. A zenekarvezető elmondta:

Az volt a célunk, hogy általunk írt kompozíciókból alakítsunk ki egy olyan repertoárt, ami természeténél fogva képes újra és újra megújulni. A zenekar fő összetartó eleme a zenénkre jellemző műfaji és formai nyitottság. Ebbe a konstrukcióba próbáljuk belehelyezni a számunkra aktuális zenei elemeket, saját fejlődésünk érdekében akár kockázatot is vállalva.

Nézzétek meg a Nagy Emma Quintet Look thru című live session videóját!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás