Végre lesz egy olyan magyar lemezvásár, ami összehozza a hazai független lemezkiadók hús-vér figuráit is

Avatar photo
2017.08.30., 16:25

Működik ma Magyarországon pár tucatnyi független lemezkiadó, amik jobb esetben már hallottak egymásról, de eddig nem igazán volt alkalmuk rá, hogy találkozzanak, megismerjék egymás kiadványait.

 
 

A Budabeats Records ezen szeretne változtatni az Independent Label Fair Budapest megszervezésével, ami Magyarország első, kifejezetten kis kiadóknak és közönségüknek szóló vásáraként arra törekszik, hogy a független színtér szereplői kilépve az online térből összejöjjenek, bemutassák portfóliójukat egymásnak, de főleg az érdeklődő közönségnek. Egy ilyen rendezvény két dolog miatt lehet fontos és hasznos. Egyrészt remek lehetőséget biztosít, hogy ez a kis közeg jobban megismerje egymást, hiszen tapasztalatokat zenei profiltól függetlenül érdemes cserélni. Másrészt remek alkalmat nyújt a közönségnek, hogy új kiadókat, zenéket fedezzen el, érdekes kiadványokat szerezzen be, minden esetben első kézből támogatva az adott kiadót.

Fontos, hogy az ILF Budapest nem egy hagyományos értelemben vett lemezbörze, egyéni árusok nem, kizárólag magyar lemezkiadók települnek ki.
Eddig több, mint 40 kiadó jelezte részvételi szándékát, többek között határon túli magyar kiadók is és a lista folyamatosan bővül.

Kísérőprogramok

Egész napos koncert és dj program, a line up a résztvevő kiadókhoz tartozó előadókból áll össze, többek között: Jónás Vera, Galactic Jackson, River of Lust, Dj Bodoo, Musica Moralia, Platon Karataev, Telesport és Bernáth Peti.

Szakmai kerekasztal-beszélgetés a hazai független lemezkiadás helyzetéről, jövőjéről Unger András, újságíró vezetésével.

Az esemény után after parti a Telepen, kiadóvezetők djznek: Grema, Route8, Johnny Drama, Maximillian Sinclair, Dj Gandharva & Von Yodi…

 
 

Independent Label Fair Budapest
2017. szeptember 9. szombat 12.00-22.00
Helyszín: Anker’t (1061, Paulay Ede utca 33.)
A belépés ingyenes.

Facebook-esemény

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás