Vasárnap érkezik a divatvilág legmegosztóbb személyiségének tragikus életét feldolgozó dokumentumfilm

2018.04.18., 21:14

„Senki sem fedezte fel Alexander McQueent, ő fedezte fel saját magát”. Így kezdődik a ma napvilágot látott trailer, mely az „angol divat huligánjának” életét bemutató dokumentumfilm ízelítőjéül szolgál.

Alexander McQueen

Az Ian Bonhôte és Peter Ettedgui által producerelt és rendezett film e hét vasárnap, azaz április 22-én a Tribeca Film Fesztiválon debütál.  A most megjelent rendkívül látványos előzetes alig fél perc és inkább impresszióként, mint tényleges trailerként szolgál. A filmfesztivál beharangozója is titokzatosan nyilatkozik a műről: „A McQueen-ről készült film egy tehetséges, de megtört ember munkásságát és életét tárja elénk.” Ezen felül még annyi kiderül, hogy ezt a drámákkal teljes életet milyen sokféleképpen prezentálják az alkotók: interjúk, divatbemutatók, színfalak mögötti jelenetek, közeli barátok és családtagok visszaemlékezései tarkítják majd a tragikus sorsú divattervezőről készült dokumentációt.

A film szinopszisa McQueen-t úgy írja le, mint aki a “démonjait kihasználva a század egyik legszimpatikusabb művésze” lett, miközben „botrányaival nap mint nap a provokálta a divatipart.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

McQueen egyike volt a divatszakma legvitatottabb személyiségeinek. Többek közt hímsovinisztának, vérontást-és fétisimádatot közvetítőnek titulálták. Mindazonáltal a szakma el is ismerte munkásságát: alkotásait szürreálisnak, misztikusnak és rendkívül kifinomultnak tekintették. Meseszerű ruháival, ördögpata-szerű cipőivel az ember és a természet kapcsolatát igyekezett reprezentálni.

A The Ripper című dokumentumfilm tehát a hétvégén debütál, igaz, a célközönség egyelőre még csak a filmes szakma. A nagyközönség elé június 8-án a londoni Picturehouse Central-ban egy nagyszabású bemutató keretében kerül az alkotás, ahol többek közt a tervező nővére, Janet McQueen, unokaöccse Gary McQueen, asszisztense Sebastian Pons, mentora Isabella Blow és Alexander McQueen férje, Detmar Blow is jelen lesznek.

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás