„Vannak dolgok, amik ugyanazt jelentik a világon minden embernek” – Interjú a Sound of Silence jótékonysági koncert résztvevőivel

Avatar photo
2018.10.20., 15:32

Egy egészen egyedülálló projektbe kezdett a hazai underground szcénát összefogó Randy Hardcore Event Management istállója. Október 28-án az A38 Hajón ugyanis egy jótékonysági koncerttel hívják fel a figyelmet az autizmussal élő személyekre. Az akusztikus esten fellép Anne Shirley Supersad (Csordás Zita), Balla Gergely és Czakó Kuraly Sebestyén (Platon Karataev), Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs), Makumi Kamau (Mary PopKids), Nóvé Soma (Middlemist Red), valamint Sallai Laci és Szabó Benedek (Szabó Benedek és a Galaxisok). A befolyt összeg egészét az Autizmus Alapítványnak ajánlják fel. A szervezők, a zenészek és az alapítvány maga is mesélt nekünk ennek az eseménynek a miértjéről és fontosságáról. Szuper koncertek, és még jót is teszel vele – ugye te is ott leszel?

Honnan jött a Sound of Silence elnevezésű esemény ötlete?

Stalmayer Róbert (Randy Hardcore Event Management – RH): Szerettünk volna részt venni egy olyan esemény létrehozásában, ahol tudjuk kamatoztatni az eddigi tudásunkat, a meglévő erőforrásainkat, és van társadalmi hasznossága. Az alapítvánnyal történt első kapcsolatfelvétel után merült fel az ötlet, hogy mivel a baráti körünkben van egy csomó fiatal tehetséges zenész, szervezzünk egy jótékonysági koncertet. Az is megfogalmazódott, hogy az akusztikus verzió azért működhet, mert a közönség számára is befogadhatóbb, mint a különböző stílusú zenekarok koncertjei. Megkerestük az általunk kiválasztott zenészeket, és mindenki elsőre habozás nélkül igent mondott. Számunkra ez azért volt igen megtisztelő, mert tudjuk, hogy nem zsilliárdosak, de mégis mindenki elfogadta a felkérést, és rögtön azt kérdezte, miben tud segíteni még. Volt olyan zenész,  aki külföldön lesz éppen az esemény időpontjában, de megpróbálta megszervezni, hogy erre az estére hazajöjjön. Mi beszéltük le róla. Az esemény színhelye, az A38 Hajó is azonnal mellénk állt, amiért külön köszönet nekik is.

Hogyan kerültetek kapcsolatba az Autizmus Alapítvánnyal?

Stalmayer Róbert (RH): Az RH égisze alatt működő egyik együttesünk gitárosán, Ronin (Run Over Dogs) keresztül. A nővére az alapítványnál gyógypedagógusként dolgozik, és egyben lelkes koncertlátogató. Az egyik alkalommal egy pár sör elfogyasztása után szóba került a munkája, és hogy milyen kihívásokkal és nehézségekkel kell szembenézniük nap mint nap. Innen jött az ötlet, hogy a saját kapcsolatrendszerüket felhasználva milyen projektekben tudnánk segíteni nekik. Azóta többször is leültünk az alapítvánnyal, és ennek az együttműködésnek az első állomása a The Sound of Silence.

Az alapvető célunk, hogy egy szélesebb társadalmi réteg, első sorban a fiatalok lássanak rá az Autizmus Alapítvány munkájára, és tudatosuljon bennük annak szükségessége és fontossága.

A figyelemfelhívás és a pénzbeli támogatás mellett az esemény célja az edukálás is, hogy információt, képet adjon az autizmussal élő személyekről. Erre milyen formában lesz lehetőség?

Janoch Monika (Autizmus Alapítvány): Az esemény célja a társadalmi szemléletformálás, ennek egyik alapja az információátadás. Terveink az eseményre:

  • ismeretterjesztő kisfilm vetítése, amely elsősorban a fejlesztési lehetőségekről és az autizmusbarát, akadálymentes környezetről szól;
  • kérdezni lehet az alapítványos pólóban jelenlévő kollégáktól;
  • egy-egy szemléletformáló játék kipróbálása;
  • fényképalbum az iskolai életről;
  • autizmussal élő gyerekek és felnőttek munkáinak bemutatása.

Úgy tudom, hogy az esemény több résztvevője (Nóvé Soma, Czeglédi Szabolcs, Lukács Áron) személyesen is ellátogatott az Autizmus Alapítványhoz. Miket tapasztaltatok, milyen volt az esemény fogadtatása az autizmussal élő személyek körében? Esetleg egy kis ízelítőt mutattatok nekik abból, amit október 28-án a közönség az A38-on láthat majd?

Nóvé Soma (Middlemist Red): Kevés tapasztalatom volt autizmussal élő emberekkel. Az állapotnak széles spektruma fellelhető esetenként. Az alapítványnál láttam, mennyi odafigyelést és energiát igényelnek. Mindeközben nagyon jól esett, milyen közvetlenek voltak, örömmel fogadták a produkciót.

Lukács Áron (Bánkitó Fesztivál): Az autizmussal élő emberek nagyon különlegesen és teljesen másképp vannak bedrótozva, mint a többi ember. Az ismert társadalmi konvenciók teljesen újraértelmezendőek közöttük. Másképp teremtenek kontaktust, mást jelentenek nekik a nagyvilág és a környezetük különböző ingerei. Abban a fél órában, amíg az alapítványnál voltunk, és Soma zenélt, a fenti különbségek az első akkordnál egy pillanat alatt eltűntek, és mindannyian élveztük és hallgattuk a zenét.

Vannak dolgok, amik ugyanazt jelentik a világon minden embernek. Ez a nyitottság, a szeretet, az elfogadás, az őszinteség, a pillanatok közös élvezete. Számomra ez a látogatás a zene erején keresztül ajtót nyitott valami teljesen más és új világra.

Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs): Én két-két számot játszottam a 28-ai műsorból, először a kicsiknek, aztán a nagyoknak, és mind a két helyen őszinte érdeklődést láttam. A reakciók persze mások voltak, mint a koncerteken általában, máshogy fejezték ki az örömüket, de úgy láttam, hogy örültek a látogatásnak. Az érkezés előtt mindenki eldönthette, hogy szeretne-e maradni a mini koncertre, mert pár embert a csoportból zavar a hangoskodás, illetve, ha olyasvalaki érkezik, akit nem ismernek, így a fellépésen érdeklődő hallgatóság fogadott.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Voltak olyan prekoncepcióitok, amelyek a látogatás során teljesen átformálódtak vagy megszűntek?

Nóvé Soma (Middlemist Red): A második fellépő voltam, egy héttel előttem lépett fel Szasza. Kérdeztem tőle, mire lehet számítani, úgyhogy nem ért hatalmas meglepetés e téren. Döbbenetes volt látni, milyen nyíltak és mennyire őszinte módon nyilvánítják ki a szeretetüket.

Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs): Nem igazán, inkább csak az tudatosult bennem, hogy egy autizmussal élő gyerek, felnőtt mennyi törődést igényel mind a szülőktől, mind az alapítvány dolgozóitól, és sokkal jobban meg kellene becsülni az ő munkájukat, így remélem, több hasonló kezdeményezés lesz, amellyel tudjuk őket segíteni.

Lesz ennek az kezdeményezésnek folytatása?

Stalmayer Róbert (RH): Igen, mindenféleképpen szeretnénk jövőre és azt követően is megrendezni az eseményt, nyilván az első koncert tapasztalatait felhasználva. Több időnk is lesz a szervezésre, mert a jelenlegit kb. 4 hónap alatt hoztuk össze, úgyhogy kicsit sietni kellett. Ötlet van bőven, és ha több időnk lesz, meg is fogjuk tudni valósítani.

Az eseményre jegyet itt vásárolhattok, amellyel az Autizmus Alapítvány munkáját támogatjátok!

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás