„Valamiért a fétisem ez a tahó karakter” – Saverne-interjú

Adott egy zenekar lélegzetelállító klipekkel. Arról, hogy kik és milyen formációban állnak mögötte, meglehetősen keveset tudni.

Gábor: Én vagyok az Mc, alapvetően a szövegírás a feladatom, meg a hangulatgenerálás. Lelőhetetlen figura vagyok, cserébe viszonylag nehezen megy számomra, hogy komolyan vegyek dolgokat, ami élőben jól jön ki, stúdiófelvételen viszont már kevésbé szerencsés, de azért rendszerint kisül belőle valami jó. D’n’b Mc-ként kezdtem részt venni az éjszakában, aztán mindenféle zenei stílusba és produkcióba belenyúltam. Tudok vicces dolgokat mondani, a Terézanyát például én csináltam.

Dani: DJ-ként az élőfellépéseken a zenei alapot és parti menetét befolyásolom. Színpadon kívül szinte mindenbe belefolyok, egyelőre nem vagyok sem szövegíró, sem producer. Bence szerzi elsősorban a dalokat, de kicsit alkotócsoport módon gondolkodunk, és együtt faragjuk ki a végső dolgokat. Ebbe beletartozik, hogy saját magunknak csináljuk a videoklipjeinket. Illetve minden más kommunikációs csatornát is magunk irányítunk.

Gábor: Azt hozzá kell fűznöm, hogy egy kicsit mindannyian foglalkozunk filmezéssel.

Bence: Ebből fakadóan pedig a klasszikus zenén túl rendszerint egy komplexebb produkcióban gondolkodunk. A kérdésre válaszolva: itt elsősorban az ének és a dalszerzés az én részem. Egyébként pedig élőzenés gyökerekkel rendelkezem, több zenekarban játszottam, illetve menedzsment oldalról is ismerem ezt a világot.

Rendszerint nagyon komplex alkotásokkal rukkoltok elő. Jól értem, hogy rendszerint nem is számokat írtok, hanem rögtön produkciókat kreáltok?

Bence: Ezt vicces, hogy kérdezed. Alapvetően a zene az alap, és bár sokféle művészeti ággal foglalkozom, azért a zene a szerelem. Mégis annyira pörgünk a videós, vizuális dolgokon, hogy rendszerint azzal készítjük ki a producereinket, hogy koncepcióban szinte előbb vagyunk meg a klippel, mint magával a számmal. A most debütált videó esetében még reflektál is a szöveg a klipre. De alapvetően ennek a zenéről kell szólnia. Egyelőre viszonylag kevés számunk érhető el, így télen mindenképp időt akarunk rá szánni, hogy összerakjunk egy többszámos anyagot.

Hogyan fest nálatok az alkotói folyamat?

Bence: Alapvetően én vagyok, akinek dalszerzői múltja van – korábban gitáron írtam számokat, amiket összeraktunk az élőzenekarral. Most kicsit megfordult a dolog, mert producerekkel dolgozzuk össze a számot. Eddig jellemzően úgy festett a dolog, hogy voltak ötleteim, azt megmutattam a srácoknak, majd közösen dolgoztunk rajta tovább.

Gábor: Rengeteget találkoztam zenével hivatásszerűen, ez alatt azt értem, hogy muszáj volt megismernem, kielemeznem zenéket, amik alapvetően nem az én világom lettek volna. Emiatt tudok úgy állni egy zenéhez, hogy észrevegyek benne olyan kliséket, amiket az, aki kevésbé van benne, még újnak él meg. Más szemszögből tudom nézni, mint a Bence. Ezért jók a konzultációk.

Bence: Vannak olyan producerek, akik szeretnek egyedül zenét írni, de én, ha értenék hozzá, sem kísérleteznék vele, nagyon inspiráló ez a csapatmunka. A producereinkkel való munka azért érdekes, mert jellemzően máshogy viszonyulnak a zenéhez, és különleges, ahogy ezek a különböző hozzáállások találkoznak. Ugyanez van a srácokkal: én élőzenéből jövök, ők meg elektronikus zenével foglalkoztak inkább.

Nálam nincs tudatosság abban, hogy ez milyen stílus, adnak egy alapot, és próbálok arra dalszerűen gondolkodni. Mindezt aztán gyúrogatjuk, és igyekszünk minél egyedibb mixeket, kombinációkat összehozni. Az első két év kicsit erről szólt, hogy tesztelgettünk, hogy mik a jó módszerek, irányok. De most már alakulgatunk.

Meg tudjátok határozni, hogy milyen stílust játszotok?

Bence: Nem.

Gábor: Stíluselemeket ki tudok emelni, amelyek alapján meghatározható lenne a zene. Például azt tudom mondani, hogy van glitchhop benne, van dnb benne, van dupstep benne. De ezek bizonyos stílusjegyek, amelyek jellemzőek azokra a stílusukra is, meg erre is, de ettől ez még nem válik egyikké sem. Fúziós zenének mondanám, XXI. századi fúziós zenének, ami alapvetően akusztikus alapokra épül.

Bence: Igen, ez egy jó kapaszkodó. Mert mondjuk ki, ez egy elektronikus zenei produkció. Igen élőzenét vegyítve, de ezt nagyjából mindenki elmondja magáról, mert beleraknak egy gitárt – a Pendulum óta ez a típusú ötvözés már teljesen megszokott. Ami viszont megkülönböztet minket, az az, hogy az összes számot el tudjuk játszani egy szál gitárral – ezzel szoktunk is szórakozni –, mert tényleg ennyire erősen kötődünk az élőzenéhez.

Jellemzőek rátok a gyönyörűen fényképezett és kitalált, közben meghökkentő és szürreális videoklipek. Mi áll a háttérben, mi inspirál titeket?

Bence: Mindig más. De az mindenképp meghatározó, hogy minden esetben nagyon szűk stábbal és irreálisan kevés pénzből dolgozunk, így rendszerint a koncepciót is fordított módon, a lehetőségekből adódóan alakítjuk ki. Fordított logikával a körülményekhez alkalmazkodunk. De ez jó így.

Pont az, hogy korlátok vannak, plusz inspirációt jelent: vannak alapkövek, amelyek irányt mutatnak, amelyek között tudsz dolgozni. Ez jobb mintha azt mondátok, hogy akármit megcsinálhatsz, mert akkor azt sem tudnád, hova kapd a fejed és mihez kezdj.

Gábor: A kísérletezés és a saját szabályrendszerek – ez a kettő alapkő ebben a zenekarban. Sem zeneileg, sem vizuális dolgokban nem akarunk a megszokott rendszerhez idomulni. Mint az álomban, felborul a fizika, felborulnak az alapvető gondolatok, törvények. A lényeg éppen az, hogy mindig újat tudunk csinálni. Mindig szabadon.

Mi az új klip koncepciója?

Dani: A koncepció alapvetően egy sztereotipikus klisére épül. Saját magunknak a negatív utópiája a nem túl távoli jövőben, amikor már mindenen túl vagyunk és minden a lehető legrosszabbul alakult, ha úgy nézzük – klasszikusan úgy, ahogy mindenki ismeri a kiélt rocksztárok történetét. A cselekményt gyakorlatilag ez a szál alkotja, egy tipikus figura bemutatása. De emellett nagyon fontos része volt a koncepciónak az a vizuális kommunikáció is, ahogy az arculatunkat, a logónkat, saját magunkat álcázott módon beépítettük a klipbe. Ez még talán sokkal fontosabb, hangsúlyosabb része is volt az egésznek – főleg, hogy úgy érezzük, ezt a viccet csak ismeretlenként, csak egyszer és csak most játszhatjuk el.

Bence: Amit feldolgoz az egész, az egy tipikus rocksztár klisé: sikerrel párhuzamosan elmar magától mindenkit, aki szereti, szerette, és egyedül marad, nincsenek senkije, de elvan azzal, hogy imádja magát. Ez elhangzik a szövegben, megjelenik a képekben, áthatja a klipet. Egy koreográfus segítségével arra törekedtünk, hogy a táncban is lejöjjön ez a szánalmasság, hogy egyedül van, hogy nincs senkije, csak egy komornyikja van, de mindeközben odáig van magától és nagy gazdagságban él. Ezt a történetet az emberek sokféleképpen ismerik, mi megteremtettük a saját verziónkat.

Mennyire volt nehéz beleélni magad ebbe a szerepbe?

Bence: Valamiért a fétisem ez a tahó karakter, amilyen ez is. Nem volt nehéz, szeretek ilyen típusú karaktert játszani.

Gábor: Bencének van egy ilyen karaktere. Ahogy a Csányi Sándor szokta mondani, hogy elővesz egy koszos De Nirót, tehát eljátszik egy szerepet, akinek ez nagyon megy. Bencének ez egy ilyen szerep. Érdekes, hogy a szöveg is ezt meséli el, a szöveg is követi ezt a történetszálat, részletezi, hogy ki volt ez az ember, és hogy vált mivé.

Bence: Hozzátartozik, hogy a refrén már megvolt előre. Ehhez jött a verse, ami olyan, mint egy narráció. Ezt adtuk a komornyik szájába, aki Gábor lenne, vagy valamilyen reinkarnációja. A refrén viszont már egyes szám első személyben van, ahol a főszereplő mond el mindent a saját szemszögéből. Ezek a szerepek, a szöveg, a jelenetek nagyon végig vannak gondolva.
A komornyik szerepében mégsem Gábort látjuk…

Bence: Úgy adódott, hogy ő nem tudott ott lenni a forgatáson, ezért kerestünk egy olyan igazi komornyikfigurát – nos, ennek voltak vicces hozadékai. Mint kiderült ugyanis, emberünk egyáltalán nem beszélt angolul, a Gábor-féle szöveget pedig még tökéletes nyelvtudással sem könnyű lenyomni.

Dani: A fél forgatás alatt olyan táblákkal rohangáltam előtte, amikre fonetikusan kiírtuk a szövegeket.

Ez a klip nagyon más, mint az előző kettő. Melyik a ti világotok?

Bence: Ugyanúgy közel áll, de egészen más. Mindegyik klipet másért imádunk. Ebben, ami izgalmas volt, és sok játékra adott lehetőséget, és amivel a végtelenségig tudtunk szöszölni, az az, hogy egy ilyen környezetbe nagyon jól tudtuk a logónkat, az arculatunkat integrálni. Például ott a köntös, ami egy teljesen saját varratás, ezen is rajta van a logó, de ugyanígy a mamuszon is felfedezhető. Csomó olyan részlet van, amihez többször kell megnézni a klipet, hogy mind észrevedd. (egyébként is érdemes – a szerk.)

Így a rengeteg részletre való tekintettel megkérdezném, hogy mennyi időbe telt a koncepció kidolgozása?

Bence: Az a baj, hogy részben a forgatás ideje alatt is.

Dani: Igen, még a forgatás alatt is festettem színesre müzliket.

Bence: Kis stábbal dolgoztunk, mindenki emberfeletti erővel dolgozott, csak Danival ketten vagy hat-hét ember munkáját végeztük. Az utolsó napi forgatás 28 órán keresztül tartott – ez mondjuk hozzájárult, hogy valóban olyan leharcolt fejem legyen, mint amilyen kell.

Van, amit máshogy képzeltetek el, álmodtatok meg?

Bence: Ami bennünk hiányérzetet ébreszt az a táncjelenet, amit jobban ki akartunk dolgozni, de erre most sajnos már nem volt időnk és lehetőségünk. A látványvilágból, a fényelésből, a színekből cserébe igyekeztünk a maximumot kihozni – és azt hiszem, sikerült is, úgyhogy nem panaszkodom.

Három klip, három különböző világ. Van bármilyen tudatosan követett vezérfonál az alkotásban?

Gábor: Van egy összetalálkozás a klipek között. Ez sosem volt előre elgondolva, de valahol mégis összefonódnak. Ha megnézed, a Man With No Name klipjében vannak utalások az előző klipekből, képek a falon azokból kiragadott képeket mutatnak. Olyan mintha a zenekar tagjai különböző világokban élnének. Ez a Bence szerepe, az enyém inkább a katonás, forradalmár világ – ami az Ominiousban jelenik meg –, míg a Danihoz kapcsolható leginkább a Space and Time-os világ, a technikák és effektek tekintetében legalábbis mindenképp.

Bence: Nálunk ez egy mánia. Szeretünk úgy gondolkodni, hogy minden klipünknek legyen egy saját világa, hogyha valaki látja a klipünket, borítónkat, akkor érezze, hogy ez a Saverne. Számunkra fontos, hogy legyen egy komplexebb világ, ami zeneileg és vizuálisan is összekapcsolódik. Éppen ezért mindig ilyen fura, elrugaszkodott világokba lépünk: a Man With No Name esetében ez például egy barokkos-rocksztáros világ volt, míg a következő például rajzfilmes lesz.

Színpadon is ilyen fontos számotokra a megjelenés?

Bence: Azért sem erőltetjük ennyire a zenekari formációt, mert érdekesebbnek és jobbnak érezzük, hogy az energiát abba fektessük, hogy látványos és különleges legyen, ami körülöttünk megjelenik, épp ezért mindig hívunk VJ-t is. Gáborral pedig mi ketten beugráljuk a színpadot, ezzel nincs baj. Annyira várom, hogy egyszer annyira ismerjék a zenekart és klipet, hogy a gegekre valóban rá tudjunk játszani.

Interjú: Südi Anna

Címkék: elektronika, hazai formáció, man with no name, Saverne, interjú, elektronikus zene