„Valahogy így próbálunk különutasan hasítani mi is a zenei világban” – PASO-interjú

Avatar photo
2016.02.29., 19:12

A hazai ska műfaj zászlóshajója, a Pannonia Allstar Ska Orchestra csapata körül bizony zajlik az élet. Majd’ négy év kihagyás után jelentették meg sorban ötödik nagylemezüket, ami a Ghost Train címet viseli. Az igen eklektikus anyag bemutatóját tartották meg nemrégiben hatalmas közönség előtt a Barba Negrában, de a dalnak itt még nincs vége, hiszen több külföldi várost is érintő turnéra indulnak a srácok. Ráadásul még a kézműves sörök piacára is betörtek. Hogy jön ez ide? Interjúnkban KRSA mesél erről.

A nyereményjáték lezárult!

PASO2015

Egy egyértelműen Jamaicához köthető műfajt képviseltek. Hogy írnátok körül, milyen pontosan a magyar ska, mi benne a „hungarikum”?

Szerintem nem mondhatjuk, hogy lenne kialakult és egységes magyar ska hangzás. A zenekarokra egyénileg jellemző hangzások, hangulatok vannak. A PASO esetében a hungarikumot a skában alapvetően nem jellemző hegedű és a szövegek (egyfelől a magyar dolgokkal foglalkozó angol vagy patois – mint például a Hungarian Dish, másfelől a magyar nyelvű szövegek) jelentik.

Több mint egy évtizedes pályafutással a hátatok mögött hogy látjátok a hazai ska színtér fejlődését? Mindig is missziótoknak tűnt a műfaj népszerűsítése, látjátok ennek eredményét?

Sajnos a nemzetközi trendekkel egybevágóan nem olyan erős ma idehaza a ska szubkultúra. Talán azt sikerült elérni, hogy nagyon sok ember tudja, hogy mi az a ska zene, és hogy honnan származik, de élő, virális közössége jelenleg éppen nem nagyon van – a PASO-rajongók nem feltétlenül ska rajongók, és rajtunk kívül nincs túl sok működő, aktív ska zenekar sem. Reméljük, hogy ez változni fog – egy-két fiatal zenekart azért látunk, és drukkolunk, hogy beinduljanak a dolgaik.

Addig igyekszünk tartani a frontot a PASO-val, és próbáljuk tovább népszerűsíteni a műfajt.

Most jelent meg legújabb, Ghost Train című lemezetek, amelyhez kapcsolódóan egyedi címkés sör is kapható, illetve a lemezbemutató koncerten például arcfestők várják a vállalkozó szelleműeket, de a honlapotok is új dizájnt kapott. Mennyire és miért fontos nektek, hogy egy adott tematikára felhúzzatok minél több, különböző aktivitást? Hogyan találjátok ki a koncepciót?

Minden lemezünk meghatározza az adott időszakra a zenekar arculatát. Az album borítójához idomult a megújult honlapunk, illetve valóban, a lemez mellé egy limitált kiadású Ghost Train sört, egy kézműves IPA-t is készítettünk, amit néhány koncerten, illetve a webshopon keresztül lehet megvásárolni az új pólók és egyéb kiegészítők mellett. A lemez címét az egyik dal adta, és ehhez a szellemvonatos hangulathoz készült el a borító és minden egyéb arculati elem is.

Elég sokat kellett várnia a rajongóknak az új anyagra. Pontosan mennyi ideig zajlottak a lemez munkálatai? Volt valami változás a dalszerzés folyamatát illetően az előzőekhez képest? Mind a tizenegyen részt vesztek a dalok elkészítésében?

A legutóbbi sorlemez megjelenése után először a turnézásra fókuszáltunk, majd miután szerte az országban és külföldön is bemutattuk a Lovemonstert, elkezdtük írni a dalokat. Azt mondhatjuk, hogy lényegében folyamatos volt a dalszerzés. Ez a közben kijött videoklipekből is látszik (Lipi Ride, Million Times, Az én utam, Billy Boyo, Részeg, Star Wars-feldolgozás). Ezeknek a klipes daloknak a nagy része adja az új lemez egyik felét, a többi dalt pedig egy intenzívebb műhelymunka keretében írtuk a múlt év második felében. Szinte mindenki részt vett a munkálatokban.

Néhány dal kompletten érkezett, gyakorlatilag majdnem készen hozta le a szerzője, néhány pedig jammelésszerűen alakult ki a próbateremben.

KRSa_Barba

Westernhangulat, tiszteletadás a nagy elődöknek, valamint a Csillagok háborúja ismert zenéjének feldolgozása is szerepel a Ghost Trainen. Honnan jöttek az inspirációk az új hatásokhoz?

Rengeteg hatás ér minket a külvilágból, ami nyilván így, tudatosan vagy tudat alatt megjelenik a zenénkben is. Filmek, zenék, történések, erős személyiségek mind-mind benyomást gyakorolnak ránk, amire aztán reagálunk valahogyan: így dolgozunk fel olyan film- vagy sorozatzenéket, amiknek rajongói vagyunk, és így öntünk dalba egy olyan élményt például, mint azt, amikor először láttam élőben Lee Perry-t fellépni.

Az elég szembetűnő, hogy sok mindennel próbálkoztok, ami eddig sorban be is jött. Nagy rajtatok a nyomás amiatt, hogy mindig képesek legyetek valamilyen szinten megújulni, amiben lehetőleg ne legyen hiba?

Nem érzünk igazán ilyen nyomást. Azt viszont fontosnak tartjuk magunk miatt is, hogy legyenek mindig új kihívások, változások, hogy ne unjuk meg a dolgokat, hiszen csak lelkesedéssel érdemes zenélni.

Térjünk vissza az új lemezhez! A borítón egy szellemekből álló zenekar egy elszabadult vonaton hasít a képbe. Miért pont ezt a képet választottátok, és kinek munkája a végleges borítóterv?

Jól passzol a címadó dal által bennünk előidézett képhez. Vizuálisan izgalmasnak érezzük, és egyfajta utalás is átvitt értelemben a zenekarunkra: valahogy így próbálunk különutasan hasítani mi is a zenei világban, mint ez az elszabadult vonat. (nevet) Grafikailag Lossonczy Bazsó öntötte formába az elképzeléseinket.

PASO_Barba2

Új lemezeteket az ország legkülönfélébb helyei mellett lehetőségetek lesz bemutatni Angliában és Írországban is. Ez a lehetőség hogy jött? Hogyan fogadják külföldön a főképp magyar nyelvű dalaitokat?

Az ír Tramore Ska Festivalra már többször szerettek volna meghívni minket, de eddig nem sikerült eleget tenni a felkérésnek. Szerencsére most pont jól jöttek ki a dolgok, így a Ghost Train turné első külföldi állomása ott lesz március 26-án. Másnap pedig mindjárt utazunk Londonba a London International Ska Festivalra, ahol a négynapos fesztivál záróestéjén játszunk, a The Garage klubban, a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő, legendás Bad Manners előtt. Ezen a fesztiválon már játszottunk három éve, és szuper élmény volt, így nagyon várjuk a mostani fellépést is.

Külföldön csak fűszerjelleggel játszunk el egy-egy magyar nyelvű dalt – például a Gagarint -, így megmarad az érdekesség, de mégis befogadható a magyarul nem értők számára is a koncert, hiszen a dalok 80-90%-a angol.

Számos közreműködő hallható az új lemezen: Prieger Fanni, Riger János, Deniz és Szűcs Krisztián is. Tulajdonképpen mindannyian teljesen más műfajból jönnek. Hogy kerültetek össze, illetve koncepció volt, hogy ennyire sokszínű vendégsereget tereljetek össze?

János sokáig Amerikában élt, de hazaköltözése óta rendszeres vendég a koncertjeinken, így logikus volt, hogy a lemezen is szerepeljen. Vele énekel duettet Prieger Fanni, akivel Dávid, a billentyűsünk együtt zenél az Anima Sound System élő formációjában – ő tehát így került a képbe. Szűcs Krisztiánnal régóta baráti a viszonyunk, sokszor lépett is már fel velünk. Évek óta tervben volt, hogy összehozunk valami közös dalt, most végre össze is jött. Denizzel egy projekt kapcsán egy másik lemezre készítettük el Az én utamat, de mivel szabadon fel lehetett használni saját kiadványra is – és nekünk nagyon tetszik a dal, illetve az is, ahogy szól -, ezért rátettük a Ghost Train albumra.

Nem gondoltuk ki előre, hogy ekkora és ilyen sokszínű vendégsereg legyen a lemezen, egyszerűen csak így alakult, de örülünk neki.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Még mindig sokat ingázol Budapest és New York között? Hogy bírod szusszal?

A húgom élt kint a férjével egy ideig, őket látogattam meg többször, de azóta már hazaköltöztek. Persze, ha tehetem, még most is sokat utazom, mert nagyon szeretek új helyeket látni, és utazáskor tudom űzni a hobbijaimat, a fotózást és a videózást, illetve nem utolsó sorban a PASO számára is rögzíthetek képanyagokat – így készült anno a No Love in Town New Yorkban és a Rum, Sweet Rum anyagának egy része is Jamaicán. A képeimből az Instagramomra szoktam felrakni párat.

Korábban ti nyilatkoztatok elsőként a skához is kötődő skinhead szubkultúra eredetéről, és promotáltátok a Magyar Antirasszista Skinheadek mozgalmát. Ez a szubkulturális kapcsolódás mára teljesen kikopott a zenekar missziójából? Külföldön jellemző, hogy a tradicionális skinheadek ska és early reggae bulikba is járnak.

Nem kopott ki teljesen, még mostanában is nyilatkozunk róla. Azért beszélünk talán róla kevesebbet, mint korábban, mert már nagyon sok helyen elmondtuk, illetve nincs is annyira a fókuszban a dolog. A Részeg klipje kapcsán előjött megint – akkor meséltünk erről az egészről pár helyen, de azóta is előfordult ilyesmi: én például pár napja beszéltem róla éppen egy rádióinterjúban.

Angliában, Németországban sok olyan buliban voltunk, ahol a közönség nagy részét tradicionális, antirasszista skinheadek adták, és azt is elmondhatjuk, hogy az early reggae zenéknek is nagyobb a tábora, sokkal jobban ismerik őket ezekben az országokban.

pasoalbumital

A budapesti lemezbemutató koncert után országos turnéra is indultok. Milyen állomásai lesznek a turnénak, és mivel készültök a vidéki fellépésekre?

Íme a listánk: 02.20. Dunaújváros – Galéria Jazz Klub, 02.26. Debrecen – Roncs Bár, 02.27. Győr – Rómer Ház, 03.12. Sopron – Hangár, 03.18 Szombathely – Végállomás, 03. 26. Tramore – Tramore Ska Festival, 03.27. London – London International Ska Festival, 04.02. Veszprém – Expresszó, 04. 08. Szeged – JATE Klub, 04. 09. Miskolc – Helynekem, 04.23. Kapuvár – Shop-Stop, 04.28. Pécs – PEN

A dátumok folyamatosan bővülnek, érdemes figyelni a honlapunk koncertes menüpontját. A turné állomásain nagy hangsúlyt kapnak az új lemez dalai, a koncertprogram másik felét pedig a legnagyobb PASO-slágerek és egy-két ritkaság adja majd.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás