Üvöltsétek: Abaski! – Like Torches-interjú

Avatar photo
2013.12.2., 10:00

Ha valaki azt mondja, Svédország, mi jut eszedbe róla? Fogadjunk, hogy az IKEA, az, hogy hideg van, vagy esetleg valami triviális tömegcucc. Nos, itt az ideje, hogy ha az északi szőkék szóba jönnek, akkor kiváló zenekarok sora villanjon át az agyunkon. Múlt vasárnap a bécsi Vans Warped Tourra látogattunk el, ahol egy igazi pörgős, izzadós koncert után beszélgettünk a Like Torches két tagjával, Jonathan Karnnel és Zakarias Faleijjel.


Idén először lehettetek részesei a Vans Warped Tournak, mint fellépők. Említettétek, hogy ez egy nagy álmotok volt. Nos, a mai nap a turné utolsó európai állomása, mik a konklúziók?

Zak: Nagyon jó volt! Ez az első európai Vans Warped Tour. Tavaly ugye csak Londonban volt, talán tíz évvel ezelőtt járt a turnésorozat utoljára Európában, ha jól tudom.

Jonathan: Nem igazán tudtuk, hogy mire számíthatunk, és nagyon pozitív élményekkel távozunk, minden színpad szuper volt, és persze a zenekarok is. Londonban például hatalmas tömeg volt, akadtak olyanok is, akik nem jutottak be a koncerthelyszínre. De találkoztunk olyanokkal is, akik nem fértek be a terembe, pedig meg akartak nézni minket. Erre az álmainkban sem gondoltunk volna. Fantasztikus.

Melyik volt a legemlékezetesebb állomás számotokra, és miért?

Zak: Talán Hollandia. Jártunk már háromszor-négyszer Hollandiában, és ott már kialakult a rajongótáborunk, talán éppen ezért is volt nagyon intenzív koncert számunkra.

Jonathan: Igen! Rengeteg ember énekelt velünk, és ez mindig iszonyatosan jó érzés, amikor kívülről vágja a közönség a dalaidat. De a londoni show is pöpec volt!

Félelmetes, hogy az elmúlt 5-10 évben milyen bandák kerültek elő Svédországból, a személyes kedvenceim is – mit gondoltok, mi ennek az oka?

Jonathan: Tényleg? Például?

Komolyan soroljam? (nevetés tör ki) Royal Republic, Mando Diao, Hives, Sugarplum Fairy, Hastpojken, Johnossi, Kent, Hakan Hellström, Jeniferever, Royal Concept, Khoma, Fast Forwards és így tovább…

Jonathan: Szuper! Biztos a vízben van valami (nevet)! De tényleg, fogalmam sincs.

Zak: Lehet valami köze a viking vérünkhöz.

Úgy tudom, hogy például kötelező az iskolában választani egy hangszert.

Zak: Nem muszáj, de nem jársz messze a valóságtól. Van zeneóránk, amelynek a keretén belül szinte mindenki elkezd játszani egy hangszeren.

Nem ti vagytok az első svéd interjúalanyaim, akik korábbi interjúikban megemlítették, hogy a svéd közönség unalmas, és nem mutatja ki az érzelmeit. Tényleg így van? Mivel győznétek meg, miért érdemes kiköltözni Svédországba?

Jonathan: Jaj igen, mondtam Zaknek, hogy ne mondjon ilyet, mert félreérthető… Igazából ezt természetesen nem a saját rajongóinkra értettük, hanem általánosságban. A legjobb koncertjeinket Svédországban adtuk. A legjobb dolog Svédországban? Egyértelműen Stockholm, gyönyörű város, karácsonykor különösen.

Zak: Ingyenes egészségügyi ellátás, szép emberek és a fika. (szerk.: a fika a svéd kávé és a hozzá elfogyasztott kis aprósütemény összefoglaló neve)
Jonathan: A külföldi turnék után, amikor hazamegyünk, mindig meglepő, hogy mindenki mennyire dögös. Amikor otthon vagyunk, ez fel sem tűnik.

Korábban azt is említettétek, hogy a svédek többsége metál-, house- vagy discozene rajongó. Nem túl szűk ez a zenei szcéna? Tudtok nekünk ajánlani jó svéd bandákat? Nemrég turnéztatok például a Neverstore-ral, ők elég jók.

Jonathan: Az igazság az, hogy általában akikkel turnézunk, sokkal metálabbak nálunk, és a legtöbb zenekar, akikkel turnéztunk, már nem is léteznek. Több punk-rock zenekarra lenne szüksége Svédországnak!

Van egy szó, amit előszeretettel használtok. Srácok, mi a fenét jelent az, hogy „abaski”? „Ábászki”? Kerestem a svéd szótáramban, semmi, de még egy svéd barátom sem tudta megmondani…. (Végig sem várják a kérdés befejezését és együtt üvöltik: ABASKIII!!!)

Jonathan: Úristen, ezt tudod?! Nem fogjuk elmondani! De amúgy nem jelent semmit, egy szleng, az abaskoja szóból ered, ami azt jelenti, hogy „csak vicceltem„. Ezt szlengesítettük, és terjesztjük, már a Yellowcard is használja. Voltaképpen az eredeti szó jelentéséhez már semmi köze. Ha Stockholmban jársz, használd! Érteni fogják.

A Yellowcardból ismert Ryan Key segédkezett az első, Keep Your Head High című albumotokon, most pedig velük együtt turnéztok. Volt bennetek bizonyítási kényszer?

Jonathan: Nagyon is! Az első alkalommal, amikor találkoztunk, és egy hetet töltött el velünk Stockholmban, éreztem a nyomást, hogy egy nagyon jó számot kell, hogy összehozzunk. De végül jött minden magától. Mielőtt megérkezett, iszonyatosan izgultam, de amikor a stúdióban nekiálltunk a Missing it allon dolgozni, ez azonnal megszűnt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Zak: Igen, Ryan nagyon jó fej, könnyen megtaláltuk a közös hangot.

Melyik zenekart nézitek meg ma mindenképpen?

Jonathan: A Yellowcardot megnéznénk persze, de egy időben játszunk, és persze az Enter Shikarit!

Zak: A Chiodost és mondjuk a We Are The Oceant.

Holnap vége a turnénak, mi a következő terv?

Jonathan: Annyit turnézni, amennyit csak tudunk! Most jelent meg az első albumunk, amivel elégedettek vagyunk, és szeretnénk, ha minél több emberhez jutna el a zenénk. Japánban már turnéztunk idén, ami elképesztő volt. Most az USA a cél 2014-re.

Interjú: Mészáros Zsófia
Interjúfotó: Barsi Marina

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás