Ünnepelj olyan idegenekkel, akikkel egy közös ügyed van: KAUKÁZUS!

Avatar photo
2014.05.15., 8:36

Így szól a felhívás az immáron hivatalosan is újjáéledt kultikus zenekar részéről. A dolog apropója az új, K.U.S. című lemez, mely ismét szigorúan és kizárólag elektronikus formában jelenik meg. A Kaukázus öt év kihagyás után tért vissza a próbaterembe: 18-20 dalt, illetve mutáció-verziót készítették el mostanáig. A lemez dalait két körben nyújtják át nektek: K.U.S. (Kérni Ugyanazt Semmi) című anyagukon immáron tíz szám látott napvilágot elektronikusan elérhető formában, a teljes anyagot pedig ősszel adják ki, a régi dalokból összeállított „Best Of” DVD-vel kiegészítve. A dalokat először két zártkörű elő-koncerten mutatta be a zenekar 50-50 szerencsés rajongónak, a nyilvános lemezbemutató pedig május 17-én lesz az Akvárium Klubban.


A Kaukázus zenekar

A Kaukázus zenekar

A két előzetes eseményre a közösségi oldalon invitálta rajongóit a Kaukázus. Akik reagáltak a meghívásra, majd a sorsolásnál szerencsések voltak, ott lehettek a budai vagy a pesti bulin. Ezek a „Neutro” karakternevű, minimál koncertek két plusz különlegességgel rendelkeztek: egyrészt a helyszínválasztás felidézte a kezdeti idők klubhangulatát, másrészt a dalpremier technikai megvalósulása sem volt szokványos. A résztvevők ugyanis az este folyamán felmásolhatták maguknak az új dalok egy részét adathordozóra már ott a koncerten.

A lemezbemutató május 17-én, az Erzsébet téri, megújult Akvárium Klubban lesz. Az eddig nyilvánosságra hozott és előzetesen bemutatott dalújdonságok gyorsan slágerlistás magasságokba dobták a zenekart (például a Ciprus). Sőt, a további ígéret úgy szól, hogy a premierre 18-20 dal, illetve mutáció-verzió válik publikussá, ami azt sejteti, hogy a Kaukázus igazán energikusan tér vissza. A lemez dalai két körben jelennek meg: május 12-én kilenc szám látott napvilágot elektronikusan letölthető formában, a teljes anyagot ősszel adják ki a régi dalokból összeállított „Best Of” DVD-vel kiegészítve.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A főbb fesztiválok szervezői bizalmat szavaztak a visszatérésnek, hiszen már a tavalyi „bemelegítés” alatt is sokan voltak kíváncsiak a zenekar fellépéseire, akár délutáni, akár esti idősávban játszottak. Arra a kérdésre, hogy a mindig karakteres és szókimondó szöveg- illetve zenei világgal rendelkező csapat mennyire újult meg, illetve mennyit ért az eltelt idő alatt, a frontember, Kardos-Horváth János egyszerűen így válaszolt:

Ez biztos a korral is jár. Amikor huszonévesek voltunk, másmilyen számokat írtunk. Mérgesebbek voltunk, bátrabbak talán… Nem mintha mostanra ez kikopott volna, de a hangsúlyok áttevődtek az ítélkezésről meg a hibák kereséséről a megoldások kutatására…

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás