Újra összeáll az S Club 7! (!!!)

2014.10.22., 12:24
sclub7

Hónapok óta folytak a találgatások, de mostanra bizonyossá vált, hogy a 2000-es évek elejének egyik legnagyobb slágergyáros csapata, amely annak idején rádióbarát dalain kívül  a saját magáról elnevezett (benne a saját magukat alakító énekesekkel természetesen) sorozatáról is híres volt, visszatér.

Ugyanis az S Club 7 mind a hét tagja – Tina Barrett, Paul Cattermole, Jon Lee, Bradley McIntosh, Jo O’Meara, Hannah Spearritt és Rachel Stevens – részt vesz november 14-én a BBC éves jótékonyság eseményén, a Children In Need nevű rendezvényen, ahol a legnagyobb slágereikből összeállított medley-vel járulnak hozzá az este sikerességéhez.

Hatalmas rajongói vagyunk a BBC Children In Need jótékonysági eseménynek, és nagyszerű volt, hogy évekig segíthettünk. Minden idők egyik legnagyobb S Club 7 bulijára lehet számítani! – mondta el a csapat.

Bár arról egyelőre nincs szó, hogy a csapat további terveket szövögetne, de már csak azért is érdekes lesz az előadás, mert a hét tag több mint egy évtizede nem állt együtt színpadra.

Addig is nosztalgiázzunk kicsit az S Club 7 legnagyobb slágereivel!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás