Újra összeáll a Kris Kross

Avatar photo
2013.01.17., 13:14

A Billboard hírei szerint 21 évvel sikereik után ismét együtt áll színpadra Mac Daddy és Daddy Mac, avagy a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb gyerekrapper-duója, a Kris Kross.

A két srác (ma már jóval harminc felett) 13 évesen hódította meg a világot Jump című bombaslágerével, fordítottan hordott kantáros farmerjével, cikkcakkosra borotvált szemöldökével és rövidre fonott frizurával. A tiniket anno egy plázában fedezte fel (az akkor még szintén suhanc) Jermaine Dupri, aki igazi sztárokat csinált Chris Kelly-ből és Chris Smith-ből. Népszerűségüket mi sem bizonyította jobban, minthogy az 1992-ben megjelent Totally Krossed Out című debütáló albumuk után a pop királya, Micheal Jackson vitte turnéra a két kölyköt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A folytatásban a Kris Kross már nem tudta felülmúlni kezdeti sikereit: az 1993-as Da Bomb és az 1996-ban kijött Young, Rich & Dangerous már csak az amerikaiakat érdekelte. A két rapper azonban most újra próbát tesz, hogy meghódítsa a világot, ezért már hivatalosan is bejelentették hogy producerük, Jermaine Dupri So So Def Recordings kiadójának 20. születésnapi buliján lépnek fel február 23-án Atlantában.

Nosztalgia-bulinak biztosan nagy móka lesz a reunion, de a srácokat elnézve már nem jósolunk nagy sikerű nagy jövőt duójuknak.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás