2021.11.24., 14:03

„Újabban az alternatív R&B kifejezést használjuk a zenénkre” – GranCanada-interjú

A tavaly megjelent első, Fénytörés című nagylemezük után itt a GranCanada legfrissebb, Az idő is késik című dala, amihez nyárvégi hangulatot idéző klip is készült. A zenekar gitárosával, Tóth Tamással, basszusgitárosával, Bodó Bencével és trombitásával, Gáll Barnabással beszélgettünk az új szám kapcsán, amit a közönség élőben is hallhat november 27-én az Instantban.

Milyen inspirációk hatására született a dal?

Tóth Tamás: Ez a dal szinte teljes egészében a próbateremben íródott. Igazság szerint sokat dolgozunk azon, hogy ne csak a közönséget, de magunkat is szórakoztassuk a színpadon, ezért jellemző, hogy koncertről koncertre írunk új zenei részeket, belenyúlunk a dalokba. 27-én az Instantban ennek a maximumát lehet majd hallani. Az egyik legelső dalunkat akartunk aktualizálni – hogy melyiket, azt rátok bízom –, hogy újra beemelhessük a set-be. Így született meg a fő dallam. Emlékszem, hogy nyár elején nagyon sokat pörögtek nálunk a Kaytranadá-hoz és Disclosure-hoz hasonló lofi-house  dalok. Innen jött az ötlet, hogy nézzük meg mit tudunk csinálni ebben a világban. Szinte már meditatív állapotokba kerültünk az első dalíró sessiönök alkalmával olyan jó hangulatokat sikerült elkapnunk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sokat formálódott a szám, míg elnyerte a végleges formáját. Mi jellemezte a munkafolyamatot?

Tóth Tamás: A dal magja már a kezdetektől ugyanaz. A kérdés csak az volt, hogyan tudjuk ezt a letisztult világot a magunkévá, elég sokszínűvé tenni. A dal gerincét még a nyár elején rögzítettük a Blitzel és egy harmadik számmal együtt, tehát a struktúra már adott volt.

Vissza nyúlva a lofi-houseos vonalhoz szerettem volna, ha több hangsúlyt kapnak a latin perkák, és beemelünk pár szintit is. Az utóbbit végül a gitár felvételek manipulálásával tettük izgalmasabbá, ami teremtett egy kohéziót az billentyűk és az élőben felvett hangszerek között.

Az, hogy a dal tényleg folyamatosan változott, talán maga az intro mutatja a legjobban. A végleges verzió már azután került be, hogy leadtunk a dalt mixelni. Úgy kellett szólnunk, hogy: bocsi bocsi, akkor most legyen már ez az első nyolc ütem inkább.

A végeredmény „GranCanadás” lett, de mit is jelent számotokra ez a jelző? Miként határozzátok meg a hangzásotokat?

Bodó Bence: Nagyon séma válasz, de az igazság, hogy leginkább hatunk egységeként. Vannak, akik pörgetnék a közönséget, van, aki mindent visszahúzna és dögösebbé tenne, van, akinek meg minél experimentálisabb valami, annál jobb. És akkor még a rap meg az ének összhang is egy külön móka. Igazából az az egésznek a lényege, hogy ezekből valami olyasmi legyen, amiben mind a hatan benne tudunk lenni, mondjuk ez tud vitákat is szülni. Újabban az alternatív R&B kifejezést használjuk egyébként a zenénkre, talán ez fedi le legjobban azt, amit mindannyian imádunk csinálni.

Milyen koncepció nyomán állt össze a klip?

Bodó Bence: A klip ismét Balsay Dorinát dicséri, aki nagyon sok időt tölt velünk, a kamerájával pedig annyi mindent rögzít, amennyit csak tud. Ezeknek a publikus része bekerült a klipbe.

Szerettük volna megmutatni, hogy annak ellenére, hogy nem a legjobb éveit éli a világ úgy általában, azért idén is nagyon sok helyre el tudtunk jutni. Ezt a videót azok az energiák mozgatják, amiket mi visszakaptunk a közönségtől ebben az évben.

Sokat tudtunk játszani, sokat voltunk együtt, amik nekünk nagyon jó élmények. Reméljük, hogy innentől mindig tudunk majd ilyen klipet készíteni, ha akarunk, mert egy nagyon jó időszakot mutat be – aminek amúgy még nincs vége! A 27-i bulink már nem tud bekerülni ebbe a válogatásba, pedig… De ki tudja, ott milyen felvételek készülnek majd.

Fotó: Szollár Zsófi

A videó betekintést ad a nyaratokba, és megmutatja, mekkora összhang van köztetek. Ezt a jó dinamikát miként tartjátok fenn színpadon kívül, magánéleti szinten hogyan ápoljátok a kapcsolatot?

Bodó Bence: Ez furán fog hangzani, de ez is egy meló. Próbálunk sokat együtt lenni, figyelni a másikra, de nem is ez a melós része. Hanem az, hogy olyankor kicsit kimásszunk abból az agyból, ami a feladatokra koncentrál.

Nagyon sok munka van a zenekarral, de csak akkor tudunk jó dinamikában együtt dolgozni, ha közben szeretjük is egymást, amihez meg időt kell együtt tölteni, különben csak munkatársak lennénk.

A munkatársad idegesít, ha egy idióta, vagy épp hisztizik, a barátodra viszont odafigyelsz. Hú, de k.rva patetikus lett ez.

Vizuális megjelenítés terén mit tartotok fontosnak? Mitől jó egy GranCanada klip?

Bodó Bence: Balsay Dorinától. Egyébként ugyanattól, mint minden alkotás: hagyni kell, hogy a másik beletegye magát.

Ha élből elutasítanánk ötleteket, akkor az csak feszkóhoz meg rossz szájízhez vezetne. A zenekar mostanra jutott el arra a pontra, hogy nem görcsöl, hanem bízunk egymásban.

Ez igaz zeneileg is, de igaz a stábra is, legyen szó akár Dorina videóiról, vagy Szollár Zsófi fotóiról. Ez pedig talán ad nekik egyfajta szabadságot, nekünk meg megnyugvást. Ismerik a világunkat, és bele merik tenni magukat. Aztán lehet, hogy ők azt mondják, hogy ez nem igaz, és kontroll mániások vagyunk, de hátha nem.

Egy éve jött ki az első, Fénytörés című nagylemezetek. Mi minden történt azóta?

Bodó Bence: Az egy nagyon izgalmas időszak volt nekünk, mert bár kijött az első nagylemezünk, fogalmunk sem volt, milyen fogadtatása van. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, de a helyzet miatt nem tudtuk kipróbálni ezeket a dalokat koncerten a megjelenés után, amit nagyon bántunk. Így, amikor újra lehetett menni, az nekünk duplán izgalmas volt emiatt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Idén már amennyire tudtunk, sokat koncerteztünk. Szerencsére sok helyre eljutottunk. Nagyon jó érzés, hogy egy olyan mainstream előadó is, mint Azahriah, bízott bennünk annyira, hogy közösen lépjünk fel, de underground fesztiválokon, vagy a Freakin’ Disco-val egy sokkal kísérletezőbb környezetben is ki tudtuk magunkat próbálni. Jóleső ez a bizalom az emberek felől, amit a koncerteken kaptunk.

Elég jó évet zárunk nemsokára, ezt pedig abszolút a Fénytörés számlájára is írjuk, ezek szerint mégis sikerült egy, az emberekkel jól rezonáló albumot összeraknunk. Ezekből az élményekből nagyon sokat töltődtünk, bevittük a terembe, úgyhogy most sok ötlet vár arra, hogy elkészüljön.

A szülinapi koncertünkre való készülés közben is már nagyon sok olyan zenei ötlet született, amiket frissnek érzünk, nagyon várjuk, hogy ezeket ki tudjuk bontani.

És a következő évre mit terveztek?

Gáll Barnabás: Mindenképp szeretnénk új lemezt kiadni. Idén már kihoztunk két single-t, de még vannak dalok a tarsolyban. Ráadásul egy ideje beszélgetünk arról, hogy kellene konceptalbumot csinálni, lehet most beadjuk. Nyilván szeretnénk koncertezni is, amennyit van lehetőségünk, tök jó lenne megint turnézni vidéken. A hangszerelés megújításáról is beszéltünk már, de az legyen meglepi.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: november 27-én Budapesten koncerteztek. Mivel lepitek meg a közönséget az Instantban?

Gáll Barnabás: November 27-re egy tíz fős felállással készülünk, bővülünk vokalistákkal, perkával és szaxival/fuvolával is. Emellett egy különleges vizuális élményt is szeretnénk adni, növényekkel pakoljuk tele a színpadot és az új vizuálunk is itt debütál majd. Továbbá bemutatjuk Az idő is késik című dalunkat, az évet pedig lezárjuk.

Fotó: Szollár Zsófi

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás