Új videójában a szabad sajtó mellett áll ki a Felső Tízezer

phenom'enon
2020.08.13., 18:43

Március 31-én jelent meg a Felső Tízezer harmadik nagylemeze, A bonyolult világ, amelyről mi is beszélgettünk a zenekar frontemberével. Az albumról eddig három dalhoz készült videoklip (Semmi pánik 2, Építek egy űrhajót, Nagymaros 2030), ezeket követi sorban a most megjelenő Én a vadonban.

 
 

Az albumon megszólaló, egyébként pozitív, életének problémáival lassan-lassan megbirkózó lírai én talán egyetlen igazán dühös dala a lemez harmadik dala. Az Én a vadonban kapcsán Sallai Laci dalszerző-frontember nyilatkozott:

Ez az egyik olyan szerzemény az új hanganyagról, amely zongorán született meg. Először csak egy dallam ugrott be, és szépen lassan ráépült az egész számnak a zenei hangulata. Eleinte ez egy kifejezetten szép dalnak indult, aztán ahogy egyre baljósabb lett a zene, egyre inkább egy sötét erdő ugrott be róla. A dalszöveget egy francia film mellett jelentősen inspirálták a gitárosunkkal, Justinnal való beszélgetéseim, ő ugyanis sokkal közelebbi kapcsolatot ápol a természettel, mint én, és ezt eléggé irigylem.

 
 

Az Én a vadonban videója a Felső Tízezer 11. klipje és az első, amelynek a készítésébe csak minimálisan folyt bele a zenekar.

A srácok Jimre (Bátori Gábor “sinco”) bízták a klipet, és nem is terhelték meg túl sok prekoncepcióval: a legtöbb dolog szinte egyenesen jött a dalszövegből, így a klipben a városi létben megcsömörlött ember szabadságvágya jelenik meg.

A videóban tehát a Felső Tízezer történetében először nem jelenik meg a zenekar, mindazonáltal a főszereplő személye tudatos választás volt. Haász János író, újságíró ugyanis tagja annak a szerkesztőségnek, amely július közepén felállt az Indextől. A zenekar a távozó főszerkesztő-helyettes személyében nem csak egy új színészlegendát talált. A videó maga a tisztelet és a szolidaritás gesztusa a szólásszabadság és a szabad sajtó – és nem utolsó sorban a Távozó Indexesek – mellett.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A bonyolult világ lemezbemutató koncertje a pandémiás helyzetre való tekintettel szeptember 3-ára került, a zenekar az A38 Hajóra vár minden Felső Tízezer-szurkolót. Facebook-esemény itt!

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás