Új lemezén a szerelem és a káosz kapcsolatát, sőt még az apokalipszist is megénekli Hozier

Avatar photo
2019.03.3., 13:34

Öt évvel a nagy sikerű debütáló lemeze után jelentkezett második albumával Hozier. A Wasteland, Baby! tizennégy szerzeményt foglal magába, többek között a már EP-n is megjelent, Mavis Staples-szel közös Nina Cried Powert (amely Barack Obama 2018-as toplistájára is felkerült) és a közönségkedvenccé váló Movementet.

 
 

Hozier frissen kijött lemeze, a Wasteland, Baby! mind a témákat, mind a zenei megoldásokat tekintve nagyon sokszínű: a szövegekben szó esik a szent és a profán közötti elmosódó határokról; a személyes és a politikai ügyek összefonódásáról az életünkben; a szerelem és a káosz szoros kapcsolatáról – és az apokalipszisről is. Mindezt a fejtegetést pedig a rock, a soul, a gospel és a folk különös elegye festi alá.

Az ír dalszerző-énekesnek a Take Me To Church című szám hozta meg az áttörést, amely megjelenése után szinte azonnal gigasláger lett; megkapta a legjobb dalért járó Billboard Music Awardot, és ugyanebben a kategóriában bezsebelt egy Grammy-jelölést is. Érdekesség, hogy a dalhoz készült, különleges klipben szereplő Sergei Polunin táncművész a Movement klipjének főszereplője is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hozier friss lemezét alább lehet meghallgatni teljes egészében:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás