Új fesztivál születik: Feszt!Eger

Avatar photo
2014.04.22., 11:56

Új könnyűzenei fesztivállal bővül a hazai paletta, amelyet Eger mellett, a festői szépségű Losonczy völgyben tartanak május 16-18. között. A fesztiválszezon nyitórendezvényén felvonul a hazai zenei élet krémje, de családi programokkal, piknikhangulattal és kertmozival is készülnek a szervezők.


logo21

Az egri borvidék idén még vonzóbbá válik, hiszen a neves Bolyki Pincészethez tartozó területen, a Losonczy-völgyben rendezik meg a szabadtéri fesztiválszezon első eseményét, a Feszt!Egert. Az új fesztivál talán a legegyedibb helyszínnel büszkélkedhet az országban, hiszen egy lélegzetelállító, egyedi bányaudvarban, borospincék közvetlen szomszédságában várják majd a fesztiválozókat.

A két színpadon az elektronikus zenétől kezdve a világzenéig felvonulnak a magyar zenei élvonal főbb képviselői, olyan nevekkel, mint a Csík Zenekar, a Hooligans, a Kiscsillag vagy éppen a Vad Fruttik. Az ország legnagyobb együttesei és DJ-i mellett az egri zenekaroknak is lehetőségük lesz a bemutatkozásra. A harmadik színpadon két DJ közül egy fülhallgatón keresztül választhatja ki mindenki, melyik zenére szeretne táncolni, itt ugyanis silent diszkó várja a bulizókat. Vasárnapra elsősorban családi programokkal, valamint főzőversennyel és kertmozival készülnek a szervezők.

A rendezvény apropója egyébként a tavaly először megrendezett Music Hungary nevet viselő, átfogó zeneipari konferencia, melyet idén a Feszt!Egerrel kiegészülve május 15-én és 16-án tartanak.

Ebben az évben a tavaly Egerbe költözött Éter tehetségkutató fesztivál is a Feszt!Eger keretein belül zajlik pénteken és szombaton, melyre eddig közel hatvan feltörekvő, tehetséges zenész jelentkezett.

elvandorlofiatalokrol32

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás