Új dallal és a közelgő album részleteivel tért vissza a CHVRCHES

Avatar photo
2015.07.17., 14:37

Csalóka a cím, hiszen a skót trió tulajdonképpen sosem tűnt el a köztudatból. A 2013 szeptemberében megjelent The Bones of What You Believe csak úgy hemzsegett a kellemes, slágeres szintipop daloktól (The Mother We Shar, Recover, Gun – hogy csak az első három kislemezt említsük), így hamar a rádiók kedvencévé váltak. Ezenkívül szinte megállás nélkül turnéztak – mi például két éve a Melt! Fesztiválon kaptuk el őket, ahol interjút is adtak nekünk -, készítettek dalt az Az éhezők viadalához és a Drive! alternatív filmzenéjéhez, illetve számtalan feldolgozást készítettek Justin Timberlake-től kezdve az Arctic Monkeyson át egészen a magyar vonatkozású Bauhaus-dalhoz, a Bela Lugosi’s Dead címűhöz.

Hogy ennyi minden mellett miként volt idejük egy egész új lemezt felvenni, az rejtély, mindenesetre ne is feszegessük, inkább örüljünk annak, hogy  szeptember 25-én érkezik a második CHVRCHES-lemez Every Open Eye címmel. Addig pedig rongyosra hallgathatjuk az első kislemezt, amely a Leave A Trace címet viseli.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Számlista:

01 Never Ending Circles
02 Leave a Trace
03 Keep You on My Side
04 Make Them Gold
05 Clearest Blue
06 High Enough to Carry You Over
07 Empty Threat
08 Down Side of Me
09 Playing Dead
10 Bury It
11 Afterglow
12 Get Away
13 Follow You
14 Bow Down

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás