„Úgy akarok beszélni a melegségről, hogy őszintén elmesélem, velem mi történt” – interjú Márkus Sándorral

Mit takar pontosan a „Whale me! – Coming in, coming out” projekted?

Márkus Sándor: Én egy live installációnak, performansznak hívom ezt. Onnan indult az egész, hogy volt egy szakdolgozatom („Meleg bábszínész vagyok, és nem szégyellem?” – címmel), amit betiltottak. Azt a témát jártam körbe, hogy én miként dolgoztam fel a frusztrációt, amit a bábosságom, a vidékiségem és a melegségem okozott. Ezt az írást a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgabizottsága nem engedélyezte több okból kifolyólag sem. Egyrészt mert személyiségi jogokat sértett: szerepelt benne azoknak a neve, akikkel interjúztam. Így ezeket kihúztam, de továbbra is felismerhetőek voltak az emberek. Azt is hozzátették, hogy túl nyers lett és őszinte, ezért mindenki jobban jár, ha ezt nem olvassa el senki. Később beszélgettem erről az installáció producerével, Bogdán Zenkővel, aki azt mondta, hogy mindenképpen csinálni kell ebből valamit, például egy előadást. De én egy installációt szerettem volna létrehozni:

bálnaként vizualizáltam magam a Hortobágyon.

Ez igazából egy hortobágyi bálnasimogató gyóntatószoba.

Miért éppen bálnaként?

Márkus Sándor: A munkáimmal kapcsolatban általában úgy vagyok, hogy körülbelül egy fél év múlva jövök rá, hogy miért úgy csináltam, ahogy. Újraolvasva a szakdolgozatomat, magamat és a helyzetemet egy Hortobágyon, a csirkeólban lévő strasszos bálnaként vizualizáltam. Ez a bálna alapvetően tök jól elvan és az arra járó emberekkel beszélget. Továbbá nagyon tetszett ennek a képnek a humora is.

Zenkő, Te karoltad fel producerként a projektet. Mesélnél róla, hogy mivel foglalkozol?

Bogdán Zenkő: Szabadúszó producerként és kurátorként dolgozom az előadóművészetben. Különböző nemzetközi projekteket szoktam koordinálni. Egy éve létrehoztam a cégemet, az Universal Pleasure Factoryt: nem szeretném megfogalmazni, hogy mi az, amit csinálunk, vagy mi az az irány, amit kiválasztunk. Vannak körülöttem alkotók (akik sokszor a barátaim is) ötletekkel, és megpróbáljuk megtalálni azt a hátteret, amiben ez működhet. Vagy pedig nekem van egy ötletem, és megkeresem hozzá azt a művészet, akivel együtt tudok dolgozni. Ez egy egészen széles skálán mozog, az egyszemélyes performansztól a kolozsvári techno-buliig, tehát tényleg Universal Pleasure Factory szeretnénk lenni.

Olvastad is a szakdolgozatot, mielőtt belevágtatok a munkába?

Bogdán Zenkő: Akkor, amikor elkezdtünk róla beszélni, hogy mit lehetne ezzel csinálni, még nem olvastam, engem akkor maga az eset ragadott meg, hogy

hogy történhet meg az Magyarországon 2012-ben (Sanyi ekkor diplomázott), hogy betiltanak egy szakdolgozatot és erről nem lehet beszélni.

Ezért indult el a közös gondolkodás, hogy hogyan lehetne ezt mégis eljuttatni az emberekhez, úgy, hogy az installáció egyfajta hordozóvá válik, de nem mutogatunk ujjal senkire.

Hogyan kezdtetek hozzá a megvalósításhoz?

Márkus Sándor: Megcsináltam a koncepciót, majd prezentáltuk az ötletünket a Sziget Fesztiválnak. Szerencsére nagyon tetszett nekik ez az elképzelés, és kaptunk anyagi támogatást hozzá, ami miatt hatalmas köszönet jár a Szigetnek. Szerettük volna kipróbálni ezt az elképzelést fesztivál közegben, mert az emberek talán egy kicsit felszabadultabbak ilyen eseményeken és jobban meg tudnak nyílni. Ami érdekes, hogy akkor, amikor írtam ezt a szakdolgozatot, bennem maradt ez, mert én akkor akartam coming outolni, mint meleg művész. Azt tartottam megoldásnak, hogy ezt mondjuk ki, aztán lapozzunk. Ha az emberek sokszor látnak valamit, akkor hozzászoknak a helyzethez.

Tehát ez egyrészt az én személyes ügyem volt, másrészt időközben rájöttem, hogy miért is csinálom ezt. Felismertem egy nagy problémát magamban, mégpedig azt, hogy nem tudok beszélni a gondjaimról azoknak, akik közel állnak hozzám. Sokszor magamban tartom inkább ezeket a dolgokat és éveket várok, mire ki tudom mondani őket.

Innen jött az ötlet, hogy ha valaki bejön ide, találkozhat egy idegennel és talán vele könnyebben és egyszerűbben meg tud osztani valamit, amit mással eddig nem.

Ha kimondja, az lehet akár az első lépcsőfok a változáshoz, vagy csak a megszabadulás egy tehertől. Először azt is hittem, hogy csak végighallgatom majd az embereket (igazából akartam egy falat is húzni).

 Mint egy gyóntató pap?

Márkus Sándor: Igen, de nem sikerült feltenni ezt a falat, ezért úgy gondoltam, az első napot anélkül csinálom meg. Aztán rájöttem, hogy nincs rá szükség. Ha bejön valaki, inkább face to face beszélgetünk.

Miért éppen a Sziget Fesztivált választottátok a bemutatkozás helyszínének?

Bogdán Zenkő: Azért a Sziget Fesztivált választottuk, mert mióta létezik, támogatja az LGBTQ-közösséget, így tulajdonképpen azonnal ez tűnt a legjobb bemutatkozási lehetőségnek. Az sem mellékes, hogy itt óriási látványosságot kapott, mind a bálna, mind a projekt és Sanyi is. Illetve maga a tény is, hogy valaki ezzel foglalkozik:

itt van a Szigeten egy több méteres strasszos bálna, ami egyértelműen a melegségről szól és arról is, hogy erről nem lehet beszélni.

Érdekes még, hogy egy ekkora fesztiválon van igénye arra az embereknek, hogy beüljenek egy helyre, ahol teljesen csend van és egy kicsit csak egyvalakivel vannak.

Hogyan zajlottak ezek a rövid „terápiás beszélgetések”?

Márkus Sándor: A csapat többi része kint nagyjából felvilágosította az embereket, hogy mi fog történni bent. De egyébként maguktól mentek a beszélgetések. Köszöntünk egymásnak, aztán vagy elkezdtünk dumálni, vagy rákérdeztem, hogy van-e valami, amiről szeretne beszélni. Nagyon érdekes történeteket hallgattam végig, elképesztő volt. Nem gondoltam, hogy az emberek tényleg meg fognak nyílni és személyes dolgokat elmesélnek nekem. Ez abszolút nem az identitásról szól, ez az emberek személyes problémáinak a coming outját segíti elő, bármiről, ami zavarja őket.

Kértél tanácsot valakitől a beszélgetések „levezetéséhez”?

Márkus Sándor: Beszéltem előtte egy pszichológus barátommal, Adorján Katával, aki felkészített arra, hogy mire számítsak, miként tudok kezelni bizonyos szituációkat. Arról is mesélt, hogyan lehet megnyitni valakit és mivel lehet intelligensen lezárni egy beszélgetést, hiszen van idő limitje a dolognak.

Azt is mondta, hogy készítsek be zsebkendőt, először csodálkoztam is, hogy miért?

De már az első nap bejött egy lány, aki elsírta magát, mikor megkérdeztem, mi a baj. Szerencsére neki találtunk is megoldást a problémájára. De egyébként én alapvetően nem tudok segíteni, csak együtt vagyok az emberekkel pár percet és beszélgetünk. Lehet, hogy adok tanácsot is, vagy elmondom a tapasztalataimat. Sokan azzal kezdték egyébként, hogy először én mondjak valamit, utána ők is könnyebben belekezdenek. De ez nagyon változó. Nem akarom játszani a pszichológust: én Márkus Sándor vagyok, és itt ülök egy bálna gyomrában. Ha bejön valaki hozzám, a beszélgetés majd alakul valahogyan. Csak minimális szinten manipulálom ezt a dolgot, úgy, hogy ha már találkozunk, felajánlom ezt a lehetőséget, hogy megoszthatnak velem valamit, amit eddig még senkivel, mert nincs semmi következménye.

Nagyon érdekes ez az egész, én is elkezdtem jobban megnyílni magam előtt, én is sok mindenre rájöttem a beszélgetések közben, pedig azt hittem, csak kérdezni fogom az embereket. Könnyebbnek érzem magam, hiszen mikor én mesélek el nekik valamit, ők is reflektálnak rá, így pedig egy tisztább képet kapok magamról a másik ember által. Nagyon élvezem! Valószínűleg sohasem fogjuk egymást látni többé, mégis nagyon közel kerültünk egymáshoz.

Ezalatt a pár perc alatt is adtunk a másiknak valamit instant módon.

Szeretnéd, ha lenne folytatása az installációnak a Sziget után?

Márkus Sándor: Képzeld, lesz is folytatása a dolognak! Mikor Zenkővel agyaltunk ezen a projekten, akkor mondtam, hogy én igazából szeretnék egy vidéki turnét csinálni, levinni kisebb városokba, falukba. Úgy akarok beszélni a melegségről, hogy őszintén elmesélem, velem mi történt. Nem egy olyan melegpropagandát látnak, hogy levonulok szivárványszínű zászlókkal, hogy „Fogadjatok el!”, hanem ezt mind zárójelbe teszem: ha valaki bejön hozzám, beszélgetünk dolgokról, én pedig mellékesen hozzáteszem, hogy velem ez a helyzet. Én egy kis faluból származom, és azt tapasztaltam, hogy az emberek nem nagyon tudják, mit jelent melegnek lenni.

Talán még nem is találkoztak homoszexuális emberrel, csak hallottak róla, vagy csak a Pride képe él a fejükben.

Bogdán Zenkő: Szeretnénk továbbvinni a bálnát, ebben az Orlai Produkciós Iroda is segítségünkre lesz, aki szintén beszállt a projektbe producerként.

Nem félsz attól, hogy vidéken esetleg kevésbé lesznek rá nyitottak az emberek?

Márkus Sándor: Nagyon pozitív vagyok, bennem már nincsenek ilyen sztereotípiák, hogy vidéken kevésbé elfogadóak az emberek. Persze, előfordulhat ilyen, de azt gondolom, ha bejön hozzám valaki egyedül és szemtől-szemben ülünk kettesben, akkor szerintem nincs probléma. Megláthatják, hogy ugyanolyan ember vagyok. Kíváncsi is vagyok rá igazából, hogy milyen lenne.

Stáblista:

Címkék: művészet, whale me, márkus sándor, sziget fesztivál, universal pleasure factory, bogdán zenkő, interaktív installáció, kult