Twin Shadow egyszerre két tök más dallal támad

Avatar photo
2018.02.23., 8:57

George Lewis, Jr., azaz Twin Shadow 2015-ben jelentette meg harmadik, Eclipse című albumát, majd egy demo mixtape-t (Night Rally) is kidobott. Még ugyanebben az évben a turnébuszukkal balesetet szenvedtek, amiben néhány crew tag komolyan megsérült, Lewisnak a kezét kellett megműteni.

Azóta sem tűnt el nyomtalanul, kollaborált a kanadai Zeds Dead elektronikus duóval és Elliphanttal is, de saját zenével nem jelentkezett. Egészen mostanáig! Ma hajnalban ugyanis két új dallal is megörvendeztetett minket. A Saturdays egy igazán ízig-vérig Twin Shadow-szám, amiben ráadásul a hangulathoz tökéletesen illeszkedő Haim-lányok is közreműködnek. A Little Woman pedig egy klipet is kapott, és az előzményekhez képest egy kissé életidegen, elborult autotune-bomba. Ezzel egyidejűleg megtudtuk, hogy nem csak a jó idő miatt várhatjuk a tavaszt: Twin Shadow új lemeze, a Caer április 27-én kerül a boltokba.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás