Tudsz már róla, hogy a Red Hot Chili Peppers beígért egy új számot?

Avatar photo
2016.05.4., 11:54

A zenekar hivatalosan is bejelentette, hogy új számmal jelentkezik. A Dark Necessities május 5-én, csütörtökön jelent meg.

A Red Hot Chili Peppers Twitterén jelentette be, hogy egy friss dalt adnak ki Dark Necessities címmel. Bár még konkrét lemezmegjelenésről nem volt hír, a rajongók szerint ez már egészen biztosan az új album közeledtét jelzi, bár a banda akkor ezt egyelőre még nem erősítette meg. Chad Smith, a Red Hot Chili Peppers dobosa szerint a zenekar egy új korszakhoz érkezett, ezt pedig az új felvételen is érezhető lesz, izgatottan várják a zeneszerzést, és még idén nyáron még turnéznak is.

Az I’m with You, a zenekar 10. stúdióalbuma 2011 augusztusában jelent meg az Egyesült Államokban. A lemez 18 különböző országban listavezető helyen debütált, de az amerikai listákon nem sikerült az első helyen nyitnia.

**Frissítés

A csapat hivatalos bejelentáse szerint új lemezük The Getaway címmel június 17-én jelenik meg a Warner Bros. kiadónál.

Az albumot Nigel Godrich keverte, producere pedig Danger Mouse volt. Ez lesz a banda 11. stúdió albuma, aminek első kislemeze, a Dark Necessities ma reggel 7 órától az egész világon elérhető már a digitális zeneáruházakban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A zenekar azt is bejelentette, hogy 20 év után végre újra láthatók lesznek Magyarországon is, 2016. szeptember 1-én a Budapest Arénában adnak koncertet!

A Red Hot Chili Peppers a rock történelem egyik legsikeresebb bandája, az énekes Anthony Kiedis, a basszusgitáros Flea, a dobos Chad Smith, és a gitáros Josh Klinghoffer által alkotott négyes több mint 60 millió eladott albummal, köztük 5 multi-platina státuszt elért lemezzel büszkélkedhet, valamint 6 Grammy-díjjal, többek között a Legjobb Album díjával a Stadium Arcadium lemezért, a Legjobb Rock Előadás díjával a Dani California dalért, a Legjobb Rock Dal díjával a Scar Tissue szerzeményükért, és a Legjobb Hard Rock Előadás díjával a Give It Away dalért. A zenekart 2012 áprilisában a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beiktatták.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás