Trance Frendz – Újabb közös projekt Nils Frahmtól és Ólafur Arnaldstól

2015.09.1., 16:17

A modern klasszikus szcéna úttörői, Nils Frahm és Ólafur Arnalds úgy ontja magából a zenei projekteket, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne negyedévenként zenei különlegességeket produkálni. Filmzenék és kollaborációk ötvözték útjukat, mígnem 2015 nyarának végére ismét összeértek a szálak náluk. Ezúttal Trance Frendz “projektnéven” új vinyl kislemezzel és egy hamarosan érkező EP-vel, valamint egy háromnegyed órás stúdióvideóval jelentkeztek.


01_Olafur_Arnalds___Nils_Frahm_-_press_photo_by_Tonje_Thilesen_WEB

Hivatalos honlapjukon eddig csak a szeptember 1-jei dátum jelezte, hogy valami történni fog az ősz elején. Egy első körben kizárólag bakeliten forgalomba hozott, kétszámos kislemez, a Life Story Love and Glory érkezett először, amely két zongorán előadott improvizáció eredménye, még 2012 októberéből, mielőtt a zenészek a kiadójuk, az Erased Tapes ötéves születésnapját ünneplő koncertkörútra indultak volna (ekkor jártak a Trafóban is). Két hétig csak lemezboltokban lehetett hozzájutni a bakelitlemezhez – amely egyébként a 3. helyen nyitott a brit bakelitlemezeladási listán – , de mostantól már digitálisan is elérhetővé vált.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Majd szeptember 1-jén weblapjukon már szembetalálhattuk magunkat a  Loon EP-vel, amely 5 számot tartalmaz, és október 2-án jelenik majd meg. A tavaly ősszel öt nap alatt rögzített hanganyag a korábbi közös munkájuk, a Stare EP ambient dallamaival folytatja, de több dobelemmel és dubos hatásokkal. A végeredményt két szinti  (egy Oberheim 4 Voice és egy Korg PS3100) szolgáltatja, amelyet közvetlenül szalagra rögzítettek.

A két zenész július 28-án ismét találkozott a Durton Studióban, ahová meghívták Alexander Schneidert is, hogy dokumentáljon egy közös improvizációt a lemez promóciójához. De ahelyett, hogy az első nekifutás után leálltak volna, Frahmék egész éjjel folytatták a zenélést, és 8 óra alatt számos hangfelvételt írtak és rögzítettek.

Úgy éreztük, van valami különleges ezekben a számokban. Olyan gyorsan és váratlanul érkeztek, és az éjszaka végén ott volt ez a sok zene, ami még nekünk is ismeretlenül hangzott – mégis hangosan kérve, hogy kerüljön be ebbe a gyűjteménybe, főleg azért, mert a mi barátságunk és kollaborációnk eredetileg egy élő színpadi improvizációval kezdődött.

Hogyan dolgoznak együtt a kulisszák mögött Frahm berlini stúdiójában? Töltsetek el háromnegyed órát velük a Trance Frendz – An evening with Ólafur Arnalds and Nils Frahm című videó közvetítésével!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

S miközben közös projektjüknek újabb lökést adtak, idén mindkét zenésztől külön-külön is sokat kaptunk már zeneileg. Ólafur Arnalds már az év elején hallatott magáról, hiszen a Broadchurch című brit krimisorozat második évadában ismét az ő dallamait hallhattuk. Az első széria hatszámos filmzenéjét idén adta ki a Mercury Classics a második dalcsokorral közösen, így már album formájában is beszerezhető az egyébként 2014-ben BAFTA-díjjal jutalmazott hanganyag, amelyben az Agent Fresco énekese, Arnór Dan vokálozik.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A német-japán származású Alice Sara Ott zongoristával kollaborálva adta ki Ólafur Arnalds a The Chopin Project című albumot március 16-án, amelyen Frédéric Chopin-műveket hallhatunk újraértelmezve. Több szerzeményhez is készült már videoklip: a Reminiscence című dal képkockáiban például a Trónok harca egyik szereplője, a sorozatban a Hegy szerepében látható Hafþór Júlíus Björnsson  is visszaköszön, a legújabb kisfilm pedig az Eyes Shut dallamait kíséri. Ezzel együtt pedig egy verseny is elindult: a The Chopin Project hivatalos honlapján állnak a részletek, melyek szerint Instagramra kell feltölteni egy 15 másodperces mozgó portrét, amelyet a Máni Sigfusson által rendezett videoklip inspirált. A képmegosztó oldalon #TheChopinProject hashtaggel ellátott minivideók pedig akár részeivé válhatnak egy új klipnek, amelyet egyébként folyamatosan frissítenek, változtatnak a weboldalon, továbbá egyvalaki egy dedikált bakelitlemezt is nyer.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mindezek mellett Arnalds folyamatosan turnézik szólóban, Alice Sara Ott-tal, valamint a Janus Rasmussennel közös Kiasmosszal is. Ez utóbbi kollaboráció egyébként hamarosan hazánkba látogat: az Electronic Beats Festival október 17-i napján az Akváriumban találkozhatunk a két zenésszel, akik bemutatják, milyen az a bizonyos modern klasszikus techno (amit mi is eléggé szerettünk).

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ki tudja, mennyi egyéb rejtett projekt van még a tarsolyában, de amíg Arnalds a fenti zenei produktumokkal foglalkozott, addig Nils Frahm sem ült a babérjain. Március 29-ére meghirdette a Zongora Napját (Piano Day), amelyen ingyenesen elérhetővé tette -solo- című lemezét. Ennek bevételéből szeretné támogatni David Klavins álmát, aki a világ legmagasabb zongoráját fogja elkészíteni a befolyó összegből. (A projektről részletesebben írtunk itt.)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Három év után végre ismét hazánk felé vette az utat, és május 8-án egy szinte teltházas akváriumos koncertet adott “Nils Frahm Has Lost His Mind” elnevezésű, intenzív turnéja keretében (a felejthetetlen pillanatokról mi is megemlékeztünk). De a pihenés fogalmát valószínűleg egyáltalán nem ismerő, igen sokoldalú német zongorista időközben elkészítette élete első filmzenéjét is. Elmondása szerint a megfelelő filmre várt, amit megzenésíthet, és úgy érzi, a vágás nélküli Victoria – amelyet a német Sebastian Schipper rendezett – megérte a várakozást. A magyar mozikban október 8-tól láthatjuk majd az eredményt, mindenesetre Frahm a munkájáért már elnyerte a Deutscher Filmrpreis díját.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A következő Late Night Tales-válogatás is hozzá kötődik. A szeptember 11-én megjelenő lemezen modern klasszikus, experimentális, jazz, dub techno és filmzenei darabok kaptak helyet, melyek jó részét újraszerkesztette, -gondolta vagy effektezte a művész. Four Tet, Boards of Canada, Miles Davis, Bibio – csak hogy néhány nevet említsünk az albumról, amelyen egy exkluzív John Cage-feldolgozás, valamint az imént említett Victoria filmzenéről származó Them szóló zongorás verziója is megtalálható lesz, továbbá az Eredetből is ismert Cilian Murphy-t is hallhatjuk, amint felolvas egy rövid történetet Edna Walshtól.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hogy mi jön most? A koncertektől egy ideig elbúcsúzhatunk, de valami már készülődik Woodkiddel…

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás