Trafó 15

Avatar photo
2013.10.21., 10:29

A Trafó a tizenötödik születésnapját tánccal, színházzal és énekkel, cirkusszal és különböző performanszokkal ünnepli majd. Valamint installációkkal Trafón belül és kívül. Lesznek olyan előadók, akik már régóta fellépnek a Trafóban, és olyanok is, akik eddig még soha. Boldog születésnapot!


„A születésnapunkon nem akarunk múltat idézni sem magunkat ünnepelni, hanem rögzíteni akarunk egy pillanatot. Ide jutottunk, és innen, erről a trambulinról szeretnénk továbblendülni.”

És hogy mi is történik ezen a napon? Láthatunk majd olyanokat, akik felléptek a megnyitón és olyanokat, akik akkor még elemibe (se) jártak. Lesz színház, tánc, zene és ének, cirkusz és performansz. Lesznek produkciók és installációk az épületben és az épület körül, lesznek magyar szereplők és nem magyarok. Lesz fent és lent, kint és bent. Az egész olyan lesz, mint a Trafó maga. Gyertek!

És akkor ne titkolózzunk tovább, soroljuk el mindazok nevét, alkotókét és társulatokét, akik ilyen vagy olyan módon hozzájárulnak a születésnapi forgataghoz – a teljesség minden igénye nélkül és a változás minden lehetőségét fenntartva:

Angelus Iván, Bardóczy Ilka, Bársony Júlia, Ben Glass, Budapest Tánciskola, Czitrom Ádám, Dányi Viktória, Francia Gyula, Frenák Pál Társulat, Furulyás Dóra, Gelesz Hanna, Gemza Péter, Juhász András, Juhász Dóra, Junya Ishii, Kálmán Eszter, Kis Anikó, Kulcsár Viktória, Márkos Albert.

Valamint: Mécs Miklós, Medence Csoport, Mezei Szilárd, Nagy Fruzsina, Nagy Gergő, Nagy József, Oláh Tímea, Paizs Miklós, Pascal Seixas, Porteleki Áron, Proton Színház, Réti Anna, Simkó Beatrix, Stefanovics Angéla, Téri Gáspár, Természetes Vészek Kollektíva, Theo Ceccaldi, Valentin Ceccaldi, Tünet Együttes, Tűzmadarak, Vadas Tamara, Vajdai Vilmos, Vass Imre.” – Trafó

Belépők 500 forintos áron, október 22-én a http://trafo.jegy.hu oldalon és a helyszínen válthatók!
További információk: http://trafo.hu/

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás