Toxikus terheitől szabadulva, saját egyéniségére és zenei stílusára rátalálva adja ki első EP-jét ivan4sure

Avatar photo
2021.04.16., 17:00

Megérkezett ivan4sure debütáló EP-je Wisdom Teeth címmel, amelyet most dalról dalra mutat be nektek a fiatal énekes!

A 19 éves előadó 2019-ben kopogtatott be az underground zenei berkekbe első, when i take a bath című dalával, amely hamar a hálószobapop műfajt kedvelő közönség kedvencévé vált. A kezdő lökés után a fiatal énekes folyamatosan jelen volt a színtéren újabb és újabb szerzeményekkel, mostanra pedig első középlemezével fordul rá pályafutásának következő mérföldkövére.

 
 

Erre utal az EP címe is, hiszen ivan4sure olvasatában az új dalok olyanok, mint a bölcsességfogak – jelképezi lavírozását, majd megérkezését a zenei stílusok, valamint saját egyéniségének jegyei között, amely során az elmúlt időszak toxikus terheit is maga mögött hagyta.

A minialbum digitális verziója hat számot, míg a fizikai kiadvány hét dalt tartalmaz majd, kiegészítve korábban kiadott szerzeményeivel. A Wisdom Teeth-ről ismerős lehet az anyag beharangozó kislemeze, a cider (amelynek videója nálunk debütált), valamint a Valentin-naphoz időzítve megjelentetett tinder date, amely az ivan4sure zenei projekt minden korábbinál sikeresebb digitális elérését produkálta.

A Wisdom Teeth-en található dalokról ivan4sure egyesével is mesélt, gondolatait alább olvashatjátok!

cider

A cider a nyitószám, amellyel az EP története indul. A dal a szociális szorongással való küzdelmem mutatja be, illetve azt, hogy mennyire elhanyagoljuk önmagunkat, és másokat helyezünk előtérbe. A ciderhez készült videó a budapesti életem egyes pillanatait mutatja be Mészáros Áron barátom rendezésében, amit a BBC szerkesztői is hallottak-láttak.

tinder date

Mindig is szerettem volna írni egy dalt az online randizásról, amit nyáron meg is tettem: ebből született a tinder date, ami egy lassabb, dobcentrikus dalból nőtte ki magát egy valódi indie ékkővé, amit a Spotify annyira értékelt, hogy első magyar előadóként kerültem fel a Fresh Finds, Fresh Finds: Indie listáikra, illetve ez eddig a legsikeresebb dalom, a kedvencem a bemutatkozó anyagból. Egyébként a karakterem itt jön rá a saját értékeire, és kezdi megtalálni a helyét a nagyvilágban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

bath

Ez a szám jelenti számomra a legtöbbet. Sokak számára ismerős lehet a cím, hiszen ez az első dalom, a when i take a bath újraálmodott verziója. 17-18 évesen még kérdőjeles volt a hangzásom, és az akkori producerem tanácsára dark-pop irányba ment el a projekt, viszont én a dalt zongorával, vokálokkal képzeltem el eredetileg. Annak az esős napnak a hangjait szerettem volna visszahallani, amikor írtam a szerzeményt. És ez lassan 20 éves koromra meg is valósult.

pillow

A jelenlegi zenei anyagom egyik legüdébb dala, ez az első, amit írtam a korongra 2019 decemberében. Más akkordokon alapult, ami a hóesésre emlékeztetett, viszont Donáth Áron produceremmel feljött az ötlet, hogy milyen lenne egy indie „Hannah Montana-dal”: ebből született a pillow. A szám egyébként az elidegenedésről és a szexualitásról szól. Érdekesség, hogy Avril Lavigne-en nőttem fel, az ő hatása ebben a dalban egy szinten kiteljesedik, csak a mi fűszerezésünkkel.

canary wharf

Ez a dal egy szerelmes levél a jövőbéli énemnek, aki rengeteg dolgot szeretne megvalósítani a Brexiten belül. Ezért is vettem alapul egy londoni metróállomást és annak környékét. A dalban kitérek az életben való szintlépésre és a felnövés folyamatára, amit végigkísér az EP. Tökéletes levezető dal, amellyel bezárul és elindul egy új korszak, amit már várok, hogy megosszak a világgal!

És akkor íme a teljes Wisdom Teeth EP ivan4sure-tól!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás