Tövisházi Ambrus nyolc év után, új énekesnővel készített lemezt az Erik Sumo zenei projektjéhez

Phenom'enon
2019.09.25., 17:19

Nyolc év szünet után készített stúdiólemezt Erik Sumo (Tövisházi Ambrus). A Mount Fuji című album bemutatója október 18-án lesz a fővárosi Akvárium Klubban.

 
 

“A lemez koncepciójához az inspirációt az adta, hogy mintegy két évvel ezelőtt véletlenül megláttam egy japán grafikát a tévében. Ez Hokuszai Kacusika 18-19. században élt japán képzőművész talán leghíresebb műve, a Fudzsi harminchat látképe című sorozat egyik darabja volt” – mondta a zenész, a Péterfy Bori & Love Bandet is vezető dalszerző.

A Mount Fujit egy háromlemezes trilógia befejező elemének tekinti, a 2005-ös első Erik Sumo-korong, a My Rocky Mountain és a 2011-es The Ice Tower után. (Közben más lemezeket is készített.) A Sziklás-hegység és a jégtorony után a Fudzsi-hegy zárja le ezt a témakört – a japán vonatkozás a négy évvel ezelőtti sikerfilmhez, a Liza, a rókatündérhez írt zenéjéhez kapcsolódik.

“A filmzene bolondos, vidám hangulatát nem akartam folytatni, de a távol-keleti dallamvilágot nagyon megszerettem és az új anyag két dalához is használtam japán szövegeket, az All the Doorshoz és a Land and the Cityhez. Utóbbiban a szerző, Eiko Toda Budapesten élő fordító mond el egy szabadverset. Korábban ő írta a Liza, a rókatündér japán szövegeit is” – mesélte Tövisházi Ambrus.

Beszélt arról, hogy két és fél év munkája van a lemezben és türelmesnek kellett lennie magához, ami nem mindig volt könnyű. “Elégedett csak két nappal az anyag befejezése előtt, augusztus végén lettem az anyaggal, addig sokszor éreztem úgy, hogy ez soha nem fog összeállni lemezzé”.

A nyitódal, az említett All the Doors egyértelműen a Péterfy Bori & Love Band Futás című dalának motívumára épül, de Tövisházi szerint ez nem volt tudatos. “Népdalszerű dallamról van szó, ezeket szeretem időnként beemelni a dalaimba. Meg ahogy múlik az idő, egyre kevésbé veszem észre, ha saját magamtól lopok”.

 
 

A lemezről először a Run Into The Wild című dalt tette közzé, amely a hetvenes évek diszkóhatását tükrözi. De tetten érhető az albumon a dub, a reggae, a triphop vagy az artpunk is. Erik Sumo zenéje markánsan elválik a Péterfy Bori & Love Band világától – miközben mindkettő mögött ugyanaz az ember áll.

“A Bori-csapat a hazai könnyűzenei mainstream egyik szereplője, amely közepes befogadóképességű helyeket folyamatosan képes megtölteni. Ott nincs idő olyan aprólékos, kísérletező műhelymunkára, amelyet a szerelemprojektemben, Erik Sumóként megengedhetek magamnak. Itt a munka legnagyobb része magányos, a Mount Fujin közreműködő zenészek folyamatosan kapcsolódtak be és játszottak az elkészült alapokra, az énekrészek jelentős része csak idén nyáron lett rögzítve” – jegyezte meg.

Az új lemezen szerepelnek a jövőre 15 éves Erik Sumo Band legutóbbi felállásának tagjai: Kiss Erzsi (ének), Nagy István (gitár), Drapos Gergely (basszusgitár), Gáspár Gergely (dob), Pápai István (ütőhangszerek). Kiss Erzsi hozza a saját maga által kreált mesés nyelvű dallamokat, most elsősorban franciás hangzásban.

Az Erik Sumo-projekt új énekesnője Kutzora Edina, vagyis ő a már jó ideje a dzsesszpályfutására koncentráló Harcsa Veronika utódja. (Harcsa Veronika egy dalt, a sejtelmes japán meséből írt Princess of Mount Fujit énekli a lemezen.) Kutzora Edina korábban Yonderboi és a Zagar énekesnője volt, vokalistaként közreműködött Tövisházi Ambrus korábbi zenekarában, az Amorf Ördögökben, valamint a Péterfy Bori & Love Bandben is.

A lassú, atmoszférikus Sand című dalban a magyar könnyűzene talán egyetlen nemzetközi sztárja, a metáltól a dzsesszprojektekig világszerte rendszeresen rangos partnerek által foglalkoztatott Pándi Balázs dobos játszik, és néhány számban feltűnik Kovács Gergely (Soerii & Poolek) gitárjátéka is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Mount Fuji pénteken jelenik meg digitális platformokon és CD-n, később vinylen is elérhető lesz. A lemezbemutató koncertet október 18-án tartják a fővárosi Akvárium Klubban.

“Idén ez lesz az egyetlen Erik Sumo Band-koncert, velünk lesz Harcsa Veronika, és a régi számokból is jó néhányat el fogunk játszani. Jövőre fesztiválokon is leszünk, de ez még alakulóban van”.

Tövisházi Ambrus a Mount Fuji mellett az elmúlt időben készített egy instrumentális, kísérletező, filmzenésebb anyagot is, amely tervei szerint valamikor szintén meg fog jelenni.

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás