Torbjørn Rødland képeiről egyszerűen nem tudod levenni a szemed, mert téged is megérintenek
Korábban már írtunk a norvég származású, jelenleg Los Angeles-ben alkotó fotós képeiről, ám legutóbbi, The Touch That Made You című kiállításáról is érdemes szót ejteni.
Ahogy a cím is sejteti a képeken nagyon fontos szerepet kapnak az érintések. A népszerű elképzelés ellenére, miszerint a fotózás egy steril közeg, míg más művészeti ágak, mint a kerámia, vagy a festés sokkal inkább az érintésről szól, Rødland olyan fotókat hozott létre, amik tele vannak tapintásokkal és érintésekkel.
A művész elmonása szerint egy fotón nagyon könnyen megjeleníthetők felületek és textúrák, valamint a fotózás mint folyamat is rengeteg apró érintést igényel.
„Próbálom a munkámat elmozdítani egy pszichológiaibb, spirituálisabb, és erotikusabb irányba.”
A kiállításon sok portrénak, vagy csendéletnek nevezhető kép látható, a művész azonban úgy gondol ezekre a képekre, mintha a kettő között lennének valahol. Elmondása szerint a portrékon megjelenő személyek sokszor kevésbé fontosak, mint az, amit a kép üzen. A modell sokszor egy önmagánál nagyobb, általánosabb dolgot jelenít meg. A tárgyakba pedig mindig életet próbál lehelni.
„Szeretem, ha a fotók olvasnak a nézőben, amíg a néző olvassa a képet” – mondja.
Rødland képein nagyon meghatározók az ellentétpárok. A kiállítás legújabb darabján is megjelenik a tűz és a jég klasszikus egymásnak feszülése, de egy kortárs megvilágításban, jégkockákkal és szülinapi gyertyákkal. Ha több mint egy ember jelenik meg a képein, általában asszimetrikus párosításokkal találkozhatunk: a modellek etnikumban, magasságban vagy korban különböznek egymástól.
Az is teljesen szélsőséges, ahogyan a fotós rátalál egy – egy modellre. Vannak, akik komoly ügynökségektől jönnek, de vannak olyanok is akiket a fotós ismerősökön keresztül ismert meg, és nem ritka az sem, hogy az utcán fut bele a következő alkotásának alanyába.
Rødland számára minden az érintésről szól. Olyan dolgokat keres, amik segítenek aktiválni egy homályos ötletet, és a fizikaiba helyezni azt. Ez a fizikaiság utáni vágy a fotós eszközhasználatára is kihat. Az analóg fotózás mindig a munkája alapkövének számított. „A digitális egyszerűen nem is volt komoly alternatíva, már a kezdetekben sem” – mondja. „Szeretem az analóg fotózás nedvességét, a kontrol hiányát, a baleseteket és a meglepetéseket.” Egy világban, ami egyre inkább képernyőkkel telített, nagyon nagy igény van az érintésre, és az érzékelhető élményekre. Ahogy Rødland mondja:
„Mindaddig, amíg emlősként élünk, szükségünk lesz érintés általi élményekre, hogy kapcsolódjunk, és hogy érezzük, minden rendben.”
