Tokióban debütál Pálfi György új filmje, Az Úr hangja, amely egy sok kérdést felvető, friss előzetest is kapott

Phenom'enon
2018.10.26., 19:40

Pálfi György Az Úr hangja című új nagyjátékfilmjének világpremierje a most kezdődő 31. Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz. A rangos, “A” kategóriás seregszemlén több mint tíz éve nem szerepelt magyar film. Ez alkalomból készült Az Úr hangja második előzetese és plakátja, a film pedig december 20-án kerül országszerte a magyar mozikba.

A Stanislaw Lem regénye alapján készülő film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé. A film főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, aki egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját. Megpróbálja felkeresni őt Amerikában, majd kalandos nyomozás után végre rátalál az immár új családot alapított édesapára. A találkozás számtalan élményt, fordulatot és tanulságot hoz a fiatalember és apja életébe, és ennek a találkozásnak köszönhető az is, hogy a világ értesül arról: az univerzum megszólalt, nem vagyunk egyedül a világmindenségben.

 
 

Az Úr hangja a Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készül. A filmterv előzőleg a 32. Torinói Filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett Torino FilmLab filmterv fejlesztő fórumon elnyerte a Les Arcs Coproduction Village, majd később az ARTE France díját, továbbá az Európai Unió MEDIA programja 50 ezer eurós támogatást ítélt a filmterv fejlesztésre.

 
 

Az Úr hangja főszerepeit Polgár Csaba és a kanadai Eric Peterson alakítja, és a nemzetközi színészek mellett szerepel a filmben Kiss Diána Magdolna is. A film forgatókönyvét Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György írta, operatőre Pálfi állandó alkotótársa, Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a hangmérnök Madácsi Imre, a látványtervező Asztalos Adrienn, a producer Pusztai Ferenc.

Az Úr hangja december 20-án kerül a magyar mozikba, forgalmazója a Vertigo Média. A tokiói világpremierhez kapcsolódóan új előzetest is kapott a film, amelyet alább lehet megnézni:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Képek: Vertigo Média

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás