Több pályázat is elérhetővé vált a magyar könnyűzene külföldi megjelenésének támogatására

Phenom'enon
2018.09.21., 20:03

Három pályázati kiírás keretében, összesen 125 millió forinttal kívánja támogatni az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma a magyar könnyűzene nemzetközi jelenlétét. A showcase konferenciákra igényelhető támogatásra október 17-ig, a nemzetközi turnékra, fellépésekre, valamint az elektronikus zenei altémára november 19-ig lehet jelentkezni az NKA honlapján keresztül.

A Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram a Hangfoglaló Program komplex támogatási rendszerévé nőtte ki magát. Az alprogram és az azon belül működő – szintén önálló branddé fejlődött – exportiroda, a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) évente több száz millió forintot fordít arra, hogy a magyar zene a nemzetközi zenei piac ismert és elismert tényezőjévé váljon. A komplexitás jegyében a 2017/2018-as etapban már nemcsak zenekarok külföldi koncertjeit, turnéit és promócióját támogatta az alprogram, hanem hathatós segítséget nyújtott a magyar könnyűzene nemzetközi jelenlétének megszervezésében is. Ennek keretében showcase fesztiválokra juttatott el exportképes zenekarokat és zeneipari szakembereket, helyi ügynökségek bevonásával promótálta a támogatott formációkat, valamint felkészítő tréningeket szervezett a külpiacok felé orientálódó hazai zenészeknek.

 
 

A Hangfoglaló Program a 2018/2019-es évadban is többféle támogatási formával igyekszik segíteni a nemzetközi piacokra igyekvő előadókat, amelyhez kapcsolódva ezúttal három témában jelentek meg pályázati felhívások.

1) A magyar elektronikus zene nemzetközi érvényesülésének támogatása

Erre tízmillió forintos keret áll rendelkezésre. A Hangfoglaló Program történetében első alkalommal kiírt pályázatra elektronikus zenei műfajba sorolható együttesek, előadóművészek pályázhatnak, a támogatást pedig külföldi fellépésre és promócióra fordíthatják.

2) Külföldi élőzenei fellépések támogatása

Százmillió forint áll rendelkezésre a külföldi élőzenei fellépések – vendégszereplések, koncertek, turnék – támogatására. Erre a pályázatra a könnyű-, jazz- és világzenei műfajba besorolható, élőzenét játszó együttesek, előadóművészek jelentkezését várják. A pályázat keretében fellépésenként akár 600 000 Ft-ot is igényelhetnek a jelentkezők.

Ennek a két pályázatnak az elkészítésére ezúttal hosszabb határidő áll rendelkezésre – november 19-ig várják a jelentkezéseket az NKA honlapján –, ugyanis a kollégium azt szeretné, ha a zenekarok és előadók hosszabb távú, nemzetközi koncepciót is mellékelnének az anyagukhoz.

Ezeknek az elkészítésében kíván segíteni a HOTS október végi képzése. Az exportiroda második éve gondoskodik a piacserkentő, folyamatos nemzetközi jelenlétről, és az új pályázati kiírások mellett szeretné elérhetővé tenni azt a tudást és gondolkodásmódot, aminek köszönhetően a nemzetközi karrierre vágyó zenekarok megtalálhatják saját reális jövőképüket.

Az első ilyen workshop a karriertervezésről és a kiadói rendszerről szól majd két nemzetközi vendéggel, az A38 Hajó Backstage-nek is otthont adó kiállítóterében. A képzés részleteiről hamarosan bővebb tájékoztatás válik elérhetővé a HOTS Facebook-oldalán.

3) Szakmai eseményeken való részvétel hazai szakemberek számára

Ezek mellett a harmadik, szintén nemrég megjelent pályázat a külföldi könnyűzenei showcase fesztiválokon, valamint könnyűzenei konferenciákon való részvételt támogatja: a tervezett keretösszeg összesen tizenöt millió forint. Ez a kiírás a magyar könnyűzenében dolgozó szakembereket kívánja segíteni a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében és elmélyítésében. Ennek a pályázatnak a benyújtására – amelyre szintén az NKA honlapján keresztül van lehetőség – egy hónap áll rendelkezésre, a beadási határidő 2018. október 17. éjfél.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A cikk az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás