Titanic Filmfesztivál összefoglaló I.
Idén tizenkilencedik alkalommal kerül(t) megrendezésre a Titanic Filmfesztivál, ezúttal négy helyszínen: a díszes Urániában, az Örökmozgóban, a „melyik a jobb oldal” kérdését gyakorta felvető Toldiban, valamint idén először a hófehér és kissé fagyos (egyszóval moziglu) A38 oldalhajóján. A tíz szekcióba osztott tömérdek film közül nagyon nehéz szemezgeti, ám hála a remek érzékkel rendelkező programfelelősöknek nagyon mellé nem nyúlhatunk, bármelyik filmre is váltunk jegyet. Összeállításunk első felében azokat a filmeket tekintjük át, melyeket a csütörtöki megnyitó gálától vasárnap estig bezárólag sikerült megnéznünk.
Mocsokváros utcáin (Being Flynn), Amerikai Egyesült Államok, 2012.
A megnyitó gálán – Horváth György fesztiváligazgató humoros beszéde, a budapesti spanyol nagykövet, John Deady köszöntője, valamint a Kodály Method csapata által a közönség közé bújtatott Keleti Blokkos zenészek performansza után – a Nick Flynn önéletrajzi kötete alapján készült Mocsokváros utcáint mutatták be. A Vérző Olajból, a Cowboyok és űrlényekből vagy A család kicsi kincséből is ismerős Paul Dano és Robert De Niro főszereplésével – valamint a még mindig tündöklő szépségű Julianne Moore mellékszereplésével – készült fanyar komédia (vagy inkább vicces dráma?) egy csodálatos utazáson keresztül mutatja be az évekig csak levelezésből álló apa-fiú kapcsolatot. S ezzel párhuzamosan azt, hogyan csúsznak le mindketten a meredek lejtőn, ahol az egymásba kapaszkodás helyett sokkal inkább egymást taszítják a mélybe. A nagydumás apa, Jonathan Flynn bár mindvégig igyekszik megőrizni méltóságát és feddhetetlenségét, az ő szemüvegén keresztül ismerkedünk meg a hajléktalanok kegyetlen világával, az életben maradásukért folytatott állandó küzdelemmel. A film története kissé lassú mederben csörgedezik, de a megragadott hangulat és az időnként beszúrt poénok miatt egy pillanatra sem válik unalmassá.
Kodály Method, Magyarország, 2012.
Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr által életre keltett Kodály Method névre hallgató projekt lényege, hogy magyar és külföldi zenekarok élő fellépéseit egy egyáltalán nem szokványos környezetbe helyezve és nem a megszokott koncepció mentén rögzítse. A korábban már interneten is megtekinthető videók közül a Titanicon széles vásznon élvezhettük többek közt az első videójukat, a kísérteties és sötét hangulatú Volkova Sisters dalt, de láthattuk a Keleti Pályaudvar félreeső termében, a tűzoltózenekar kíséretében eljátszott Zagar számot, vagy a sorozat legújabb darabját: a készítők szerint a legtöbb munkát és előkészületet igénylő Keleti Blokkban forgatott össznépi zenélést is. A bemutató utáni beszélgetésen Bálint és Muhi András Pires producer hangsúlyozta, hogy ezek nem videoklipek, hiszen az egysnittes videókban a dalok élőben kerülnek rögzítésre. Valamint azt is elárulták, hogy a Sziget Fesztivállal kötött megállapodásuk nyomán remélhetőleg még sok izgalmas külföldi előadással is találkozhatunk majd.
José González egészen különleges élete (The Extraordinary Ordinary Life of José González) Svédország, 2010.
Nem rajongok különösebben sem az életrajzi filmekért, sem José Gonzales munkásságáért, de a kettő ötvözete valami nagyon egyedi és a címhez méltóan különleges egyveleget eredményez. A svéd-argentin indie folk dalszerző-énekes életét bemutató film eszköztára hihetetlenül színes: videónapló, biztonsági kamera, koncertfelvétel, turnédokumentum, sőt, korai éveit, szülei megismerkedésének történetét, és magát a születését is képre vitték animációs jelentekkel, ezzel mosolyt csalva a nézők arcára. A rendkívül bensőséges hangulatú alkotás bemutatja Svédország egyik legrejtőzködőbb előadójának alkotói módszerét, elmélkedését a nagyvilágról és az agy működéséről. A film végén a néző nemcsak, hogy elégedetten távozik a moziból, de úgy érzi, egy új barátra tett szert a kissé furcsa, kissé dilis, de mindenképpen szerethető José González személyében.
Érzéki Örömök (Sensation) Írország, 2010.
A film a Macerás ügyek kategóriába lett sorolva, ami nagyon találó is: a szexet, a prostitúciót és az emberi kapcsolatokat egy különös szemszögből, egy farmon, pornóújságokon nevelkedett, a nemiséget és hús-vér emberi kapcsolatokat jobbára csak hírből ismerő, elárvult lúzer fiú, Donal szemüvegén keresztül szemlélhetjük. Mikor édesapja hosszas betegeskedés után meghal, kezébe pénz és hatalom kerül, ami mint tudjuk, nyerő a nőknél: főleg a művésznevén Courtney nevű prostinál, akit második nekifutásra Donal kedvességével és figyelmességével (is) le tud venni a lábáról, sőt, szét is tárja azokat. Ám az események pörögnek, kapcsolatuk pedig egy virágzó szexbiznisszé növi ki magát, a feszültség pedig egyre fokozódik, ahogy Courtney – polgári nevén Kim – a munkát otthon már nem hajlandó elvégezni, így Donal kénytelen felajzva, teli pöcökkel álomba szenderülni. A fiú végül eldurran, a lufi kipukkan, és hamarosan a bíróságon találják magukat. A film a mindenki életében bonyolult „első barát/barátnő” problémát feszegeti kendőzetlenül, ám a valós élettől kissé elrugaszkodó végkifejlettel.
Sigur Rós: Inni, Izland 2011
A film az izlandi poszt-rock együttes 2008-as turnéjának záróestjét rögzíti. A majdnem monokrómban rögzített képanyagot a rendező az utómunkálatok során újra rögzítette 16mm-re, majd a végeredményt ismét lefilmezte, ezúttal különböző prizmákon és tárgyakon keresztül, olyan hatást érve el, mintha a film a régmúltból került volna elő. Így egy kissé szemcsés, homályos, titokzatos koncertélményben lehet részünk, melyet ugyan színesítenek az időnként bevágott archív koncertfelvételek, interjúk, ám a képi világ a film végéig egységes tud maradni. Bár némely számnál próbálnak újdonságot belevinni az előadásba, és az együttes négy tagja a fekete-fehér, ködös álarc mögött is roppant szimpatikus figuráknak tűnnek, a 74 perces játékidőt nem tudják maximálisan kitölteni és újra meg újra felhívni, vagy akár csak fenntartani a közönség figyelmét. Személy szerint úgy gondolom, ez nem feltétlenül a film hibája, inkább a gond a zene egysíkúságával van. Egy Sigur Rós számot meghallgatni katartikus élmény is lehet, ám túl nehéz súlyú és nyomasztó zene ez ahhoz, hogy egy ilyen képi világgal könnyed filmélményként könyveljem el. Valószínűleg otthon végig sem néztem volna, ám a széles vászon és a tökéletes mozis hangzás egy különleges koncertélmény határát súrolja.
