Tisztul a psziché, ha a festményt lopják – Autre Ne Veut ’Anxiety’ kritikája

Hering András
2013.03.30., 14:08

Művészek, akik a zenét terápiaként alkalmazzák. Zenészek, akik munkáikat öngyógyításra használják. Kitárulkozás és meztelen őszinteség. Ám ha mégsem sikerült a teljes felépülés, utánuk marad egy halom lelki kórság dalok formájában – megélt fájdalmak, komplexusok, sebek, és tömérdek önmarcangolásból visszamaradt pszichés hulladék. A kérdés ezután persze az, hogy megesszük-e más gyötrelmeit, akarjuk-e magunkénak a még most is bűzlő salakot, és megtaláljuk benne önazonos tükörképünket, amit éltető lélekgyógyszerként adagolunk – Autre Ne Veut esetében – tíz dózisban.


A brooklyni Arthur Ashin, aki az Autre Ne Veut francia kifejezés mögé bújva állt be a sorba az új generációs és nyomatékosan lélekre ható R&B srácok vonalába: Frank Ocean, The Weeknd, vagy Miguel önelemző, és szociálisan expanzív esettanulmányai mellett szenvedését egy új síkon kezdte meg. Ashin nyíltan vállalva mániákus szorongó, aki a címében is azonos Anxiety-n sugárban okádja ki a fejhangból jövő fájdalmas érzéseit a drámai R&B és a ’80-as, ’90-es évek popzenéjéből merített giccses színpadiassággal, és vöröslámpás szexualitással. Mint haverja, a szintén hálószoba-popból jött Tom Krell, aki How To Dress Well-ként egyszemélyben találta meg módját keserűségének kiéneklését a szirupos R&B-ben, de míg Krellben van valami halálosan komoly vergődés, addig Ashin vajas drámázása és nőies hisztije sokkal inkább egy túljátszott karakterszínész sértő és idegesítő parádéja felé mozdul el.

Előadó: Autre Ne Veut
Cím: Anxiety
Kiadás éve: 2013
Kiadó: Mexican Summer / Software
Honlap: www.autreneveut.com
Értékelés: 8/10

A szorongást kiírva azonban eddig csak keveseknek sikerült művészein zenébe önteni, de ANV zseniálisan zaklatott és elborult művész, akinek ezt egy katartikus végtermékkel teszi. Kezedben egy jelentős lemezborítóval, Edvard MunchScream’ (Sikoly) című alkotásával, ami az amerikai dalszerző művész számára a kikapcsolódás. Megkönnyebbülés, hogy a festményt éppen pont azért szállítják, mert eladták, és talán már soha többet nem kell szembesülnie nyomasztó jelenlétével – de tulajdonképpen azt sem bánja, ha éppen ellopják, csak messzire vigyék.

Terápia és érzelmi zavarok egy harmincas, fél-drama queen klinikai törzslapján. Usher férfiasabban teszi ezt a Climax-ben, azonban Ashin teljes sebezhetőségében felkínálja önmagát (legyen az a szex, vagy annak hiánya, vagy az ideges kétségbeesés), ami elnyom minden mást. Az albumot felvezető Counting mély és torokszorító (de a popban könnyen befogadható) eredetijében még egyedül markolássza álmatlanul az izzadt lepedőt, a videós változatban azonban már a mocskos szájú provokátor Mykki Blanco adja alá a lovat, aki fekete meleg rapper révén nem is egészíthetné ki tökéletesebben az Autre Ne Veut langyos sikolyait és testhez tőrt szorító önmarcangolást.

Ezek után nem tévedés, ha hallgatóként egy többfelvonásos modern musical jelenteiben érezzük magunkat, ahol Ashin főiskolai szobatársa és zenei producere, Daniel Lopatin (Oneohtrix Point Never) digitális zajainak hatására még több feszültségingadozást, ziláltságot, és rendezett káoszt teremt a képzeletbeli színpadra. A spektrális harmóniákat nyitó Play By Play laikus alapja bravúrosan zavaros, de a női vokállal záródó darab utolsó taktusaiban egy hatásos nyitányként hasad fel előttünk Ashin valódi személyisége, és a teátrális pszichoterápia színpadja megnyílik. A legmélyebb bugyrokat megjáró Don’t Ever Look Back, vagy a Gonna Die alatt valódi félelmek moralitása pörög le, amelyek képesek kezelni az ellenségességet, a halál iránti félelmet, vagy a kiszámíthatatlan paranoiát. A félelmek és kínok pedig csak úgy szakadnak a sorok között.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Aaliyah csecsemő hangján kántáló forró erotikus gyötrelem (Ego Free Sex Free) elhagyja a lelket, mint helyszínt és a testiség túlzott ragyogást, túltöltését facsarja ki egy teátrális dalként. És talán itt a legszembetűnőbb az Anxiety hibája, ami tendenciát mutat egy túljátszott karikatúra elmozdulása felé. Az A Lie finomságában Ashin vékony és kristályos hangja elúsztatja a dalt, ennek komplementerében (Warning) vérengzően szítja az érzelmi disszonanciát. A Whitney Houstonnak emléket állító I Wanna Dance With Somebody-nak vajmi kevés köze van az egykori R&B-díva azonos című slágeréhez, leszámítva, hogy közös táncért könyörög és ha már ez az egyetlen felvétel ami még táncparkettre is való, hát megadjuk magunkat.

Az album csodálatos csúcspontja a torz és statikus World War fájdalmas balladája, ami a Play by Play drámai felvezetését tükörsimán zárja össze. Érzékenységgel áztatva tolja a fokozott feszültség felé a két felvonásos dalt, aminek záró etapjában simogatóan szenvedélyes mantraként, amolyan keserédes kitöréssel zár ki minket a végleges elfogadással. Konklúzióban vagy elfogadjuk, hogy lelki torzulásokról dalokat írni menő és hallgatható, vagy hagyjuk a hangzavart okozó hangokat felölelő szintetizátort, templomi harangokat és orgonát, szaxofont és egy grátisz női hangból szivárgó töréseket másnak. Azonban, mint majdnem minden szorongásos személy magatartásában, semmi sem az, aminek látszik, de drámázva kiadni fellélegzés, neked szórakoztató. A művész sikere pedig az üzenet, ami instant és emberi, mint Edvard Munch sikolyos festménye. Egy szörny, aki valójában egy nagyon emberi lény. Akár te, vagy én. Csak neki fejhangon kimondva szebben megy.

http://www.autreneveut.com/

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás