Tiger Lillies: az anarchista Brechtiánus utcai opera trió újra Budapesten

Avatar photo
2013.12.18., 13:04

A jövőre huszonöt éves punk-musical-kabarétársulat, a Tiger Lillies ismét Magyarországon! A „herélt horrormágus”, a hihetetlen falzettben éneklő Martyn Jaques kultikus zenekara ezúttal a legnagyobb sikereiből összeállított koncertműsorával lép fel az A38 Hajón.

A nyereményjáték lezárult!


Az 1989-ben alakult brit együttes és kamaraszínházi társulat, a Tiger Lillies önmagát nemes egyszerűséggel „anarchista Brechtiánus utcai opera triónak” nevezi, és a meghatározás igencsak találó. Az eredetileg teológus-filozófusnak tanuló Martyn Jaques egy 80-as évekbeli, sohói squatban szervezte meg a zenekart, ami már a kezdetekkor is elsősorban zenés színházat akart csinálni, nem annyira koncerteket.

A Tiger Lillies sötét, gunyoros, ironikus, Bertolt Brecht színházi technikáit a varietével, orfeummal, musicallel, utcaszínházzal és -zenével ötvöző előadásai hamar kultstátuszba röpítették a formációt.

Olyannyira, hogy a kezdetben kifejezetten „rendszeren kívüli”, underground és avantgárd társulat a kétezres évekre akkora intézményes elismertséget szerzett, hogy 2002-ben Shockheaded Peter (Heinrich Hoffmann Kócos Peti című mesekönyvének feldolgozását Jógyerekek képeskönyve címmel az Örkény Színház játszotta) című musicalje elnyerte a brit színházi szakma legnagyobb elismerését, a Laurence Olivier-díjat, Gorey End című lemezét pedig Grammy-re is jelölték a következő évben.

A Tiger Lillies nem először jár Magyarországon, de korábban kifejezetten egy-egy színházi produkcióval lépett fel a „társulat”, most viszont határozottan „koncertesítette” eddigi életművének legjobb darabjait. A 2012-ben kilépett korábbi dobos, Adrian Huge helyett az immár teljes jogú új tag, Nagy-Britannia egyik legjobb dzsesszdobosa, Mike Pickering érkezik.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
Mit kell tenned ahhoz, hogy tiéd lehessen a páros belépő a Tiger Lillies koncertjére*?
1. – Lájkold ezt az ajánlót!
2. – Lájkold a magazin Facebook-oldalát!
3. – Lájkold a SuperLab Productions Facebook-oldalát!
4. – Írd le alább kommentbe (vagy taggeld) – Kit vinnél magaddal a Tiger Lillies koncertjére?

* 2 db páros belépő kerül kisorsolásra az A38 Hajón megrendezésre kerülő koncertre.
** A nyereményjáték 2013. december 18. (szerda) – december 21. (szombat, 12.00) között tart, a nyertest ezután értesítjük, és egyeztetünk a nyeremény átvételéről.

A Tiger Lillieshez tökéletesen illeszkedő Big Bunny Hall Swinger Club tagsága talán nem teljesen ismeretlen a hazai underground színtér számára, hiszen a trubadúrok majd’ mindegyike egykor a Honeyballban tolta a szórakoztatóipar szekerét.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Vidám szving-punk, rockabilly, Stray Catses hangulatok, vastagon fogó fúvósszekció és vicces szövegek – ebből áll össze a BBHSC végtelenül szórakoztató produkciója.

The Tiger Lillies (UK)
The Big Bunny Hall Swinger Club

Időpont: 2013. december. 22, vasárnap 20h
Helyszín: A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő – Koncertterem
Belépő: 3500 Ft, elővételben: 3000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás