The Presets – Pacifica

Biczó Andrea
2012.09.18., 18:49

Nem lehet panaszunk arra, hogy az ausztrálok rossz minőségű elektronikát exportálnak a világba, de a Cut Copy vagy az Empire of The Sun dicsfénye mellett érdemes tekintetünket a szeptemberben harmadik nagylemezével jelentkező The Presets duójára is szegeznünk. Négy évet kellett várni a Pacificára, ami már címében egy sokkal letisztultabb, nyugodtabb anyagra enged következtetni, és nem is tévedünk: bár az elektronika megmaradt, a sokkal nagyobb ívű, dallamosabb és vokálcentrikusabb megoldások is előtérbe kerültek. Elöljáróban annyit tanácsolnék: felejts el mindent, amit eddig a Presets-ről tudtál!


Már a 2004-es Girl and the Sea idején sejteni lehetett, hogy oda kell figyelni a srácokra, de a nagy áttörést a 2008-as Apocalypso lemez hozta meg számukra olyan slágerekkel, mint a This Boy’s In Love vagy az If I Know You. Azt kell mondjam, az Apocalypso zúzda volt a javából – még ha pont a slágerszámok nem is erről árulkodnak – és aki azt várja, hogy a Pacificán ez folytatódik, az bizony csalódni fog. Nincsen My People, nincsenek erőteljes torzítások, bármennyire is ezt várnánk a trance-s ritmusú Youth In Trouble nyitódal- és beharangozó kislemez után. Hiszen utána rögtön következik az ennek ellentmondó, a lemezről másodikként kimásolt Ghosts, ami hullámzó lüktetésével és oroszlánkirályos vokáljával azonnal az ember fülébe mászik, és legalább 2-3 hétig ott is tanyázik. Nem is csodálkozunk rajta, hogy a kereskedelmi rádiók is kezdik felfedezni maguknak. Majd folytatódnak a nagyívű énekek, a dúdolható dallamok, sőt, a Promises című dallal olyannyira a pop legsötétebb bugyraiba utazunk, hogy szinte a Hurts jobb napjai idéződnek meg előttünk, persze sokkal több szintivel megspékelve.

Előadó: The Presets
Cím: Pacifica
Kiadás éve: 2012
Kiadó: Modular
Értékelés: 9/10

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Majd elérkezik az, amire azért a lemeze eleje óta titkon várunk: a Push meghozza az igazi hamisítatlan Presets-hangzást, és bár az előző dalok is élvezetesek, végre kikapcsolhatjuk agyunkat, nem kell görcsösen a hallhatóan komoly mondanivalójú szövegekre figyelni, kezdődhet a fejrázás és a robot-tánc. Innentől kezdve pedig megkezdődik a kettősség, hiszen hol melankóliázhatunk (It’s Cool), hol pedig végre önfeledten bulizhatunk (A.O.), de egy biztos: szinte egy percre sem unatkozunk. A lemez végén tanyázó A.O. – Surrender – Fast Seconds szentháromság pedig ráébreszt minket arra, hogy az ausztrál duó bizony nem is távolodott el annyira gyökereitől, csak éppenséggel időközben kipróbáltak valamit, ami nem is áll olyan rosszul nekik, sőt. Ennek ékes bizonyítéka a lemezt tökéletesen lezáró, és nem csak az albumról, de a Presets-életművéből is kiemelkedő, gyönyörű és könnyfakasztó ballada, a Fail Epic, amitől minden jobb érzésű ember hátán feláll a szőr. Sokan esnek abba a hibába, hogy a lemez végére kifogynak a jó dalokból, de a Presets nem tartozik közéjük. Ilyen tökéletes levezetővel ritkán találkozik az ember, libabőr a köbön. Aranyszabály, hogy ha egy albumon elég jók a dalok ahhoz, hogy az ember átrágja magát az elejétől a végéig, egy hatásos zárás megduplázhatja az előtte hallottak értékét, és ezt a Presets tökéletesen kamatoztatja.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Összességében az előzőekhez képest egy sokkal összetettebb, mélyebb érzelmű, jól átgondolt és megszerkesztett dalokból álló lemezt kaptunk, amiből még így sem veszett ki az a varázs, ami miatt az ember ösztönösen rángani kezd a zenére. A lemez kettőssége egyfajta apály-dagály jelenséghez hasonlítható, ahol a dagály néhol hihetetlen magasságokba szökik, de sajnos a csendes apály is fel-felbukkan, leginkább a szövegorientált, lírikus dalok során. És bár Julian Hamiltonnak valóban gyönyörű és megnyugtató orgánuma van, az erőteljes zenei támogatás nélkül néhány rövid pillanat erejéig kissé unalmasba csap át. De még ezzel a felemás érzéssel is bizton állíthatjuk, hogy az idei ősz egyik legizgalmasabb ’80-as évek szintipop-vezérelte elektronikus korongját tette le az asztalra a Presets. Mindenesetre ha legközelebb megkérdezik tőled, szereted-e a Presets duóját, bátran kérdezz vissza, melyiket: az elektrosat, a poposat, vagy az eletro-poposat.

Címkék: , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás