Tesó mese – Coco és Rosie

A különc testvérpár és zenészeik nem először jártak fővárosunkban: két évvel ezelőtt már adtak egy nagy sikerű koncertet, és közvetlenségük már akkor is tapasztalható volt – az évek múltával nem a sztárallűrökből lett több, csak rajongókból: a csendes-ülősre tervezett koncert a megjelentek száma (és ezzel összefüggésben a Gödör ülőfelületének nagysága) miatt már a kezdettől sejthetően nem hagyhatott passzív nézőket maga körül.

Sierra, azaz Rosie, az operaénekesnői kvalitásokkal rendelkező, nimfaszerű színpadi jelenség átható énekével töltötte be az Erzsébet téri tó alatti koncerttermet, szinte tapintani lehetett a levegőben a tisztán csengő hangokat. A zongorista (a nagyszerű Gaël Rakotondrabe) és a dobos fluoreszkáló-csillámló arcfestésben biztosították a tökéletes megszólalást, de itt még nem volt vége – a zenekarban szóló második dob a szemüveges TEZ szájából szólt; a tündérmesékbe illő atmoszférát jobb szélen az ő beatboxolása tette teljessé meglepően és határozottan jól.

A hip hopos vonalat képviselte a színpadon Bianca (Coco), izgalmas ellensúlyaként nővére énekének. Ezt mégse szövegmondással, hanem – új albumuk, a Grey Oceans irányvonalát követve – énekléssel érte el, nem is akármilyennel. Különleges hanghordozása és akcentusa leginkább talán Karin Dreijeréhez hasonlítható, fájdalmas-nyöszörgő, mondhatni „öreges gyerekhang”, a sokak által ismert Kevin Lyttle feldolgozást meghallgatva rögtön lehet keresni rá találóbb jelzőket.

Naiv és bizarr momentumok váltották egymást az összességében családias hangulatú koncerten, melynek végén a színpad közelében már senki sem maradt ülve; voltak, akik végig erre a pillanatra vártak, és volt, aki ímmel-ámmal fogadta csak el az özönlő tömeg akaratát. Körbetekintve látszott, hogy megjelenés tekintetében a közönség sem akart lemaradni a színpadon állóktól, azonban Coco – hiszen a név kötelez – gyöngyös fejéke mindent vitt, gyerekjáték-hangszereiről nem is beszélve, mellyekkel bátran keltett nevetséges hatást nővére impozáns hárfája mellett.

Különleges zenei és vizuális világuk ellenére a zenekartagok koncert közben és után is jelét adták természetességüknek: Rosie arcán a köztes átöltözés után már állandósult a mosoly – pedig nem is láthatta, hogyan vezérli zenésztársa a dobnál a közönséget a háta mögött. Régóta visszavárt vendégek voltak Budapesten, és ezt érezhették ők is – valószínűleg nem utoljára láthattuk őket Magyarországon.

Lemonade, az első klip a Grey Oceansről!

Szerző: Varró Eszter