Természetközeli, spirituálisabb klippel jelentkezett DJ Bootsie

Avatar photo
2016.05.11., 15:45

Új dallal és egy hozzá készült, double exposure és  többszörös expozíciós technikával megalkotott videóval jelentkezik DJ Bootsie, a hazai elektronikus színtér megkerülhetetlen alakja. A Maradj még című dalt ősszel egy EP követi, zenekarával és vendégeivel pedig június 6-án ad exkluzív koncertet a Müpában. 


dj bootsie szarvas stilárd (1)

DJ Bootsie ütemes zenéjével kelt atmoszférikus hangulatokat, kezei alatt szinte maguktól megelevenednek a hangjegyek. Maradj még című dala egy nehezebb időszak lenyomata, az ősszel érkező EP felvezetője.

„Először egy másik számot szerettem volna bemutatni, ami ennek a hangulatnak az ellenkezője, egy harsányabb darab. A Maradj még őszintébb és most jobban illik ide. Úgy éreztem, hogy jobban érdekli a hallgatóimat ez az irány és engem is ennek a számnak a tempóvilága. Az EP-n lesznek még hasonlóak, ha úgy tetszik, a régi hangulat új körítéssel.”– meséli Bootsie.

„Amikor megkértem Szarvas Szilárdot, hogy készítse el nekem a videót, az volt a vágyam, hogy egy természetközeli, spirituálisabb darab szülessen, melynek képei a zenét szorosan követik és a végső kiteljesedésnél egy többszörös expozíciós technikát használ.”

Nem ez az első közös munkájuk együtt, Szilárd egy super8-as filmpályázatra készített videót Bootsie zenéjére. Így született az Unveil klipje, ami több filmes díjat is hazavitt, azóta pedig a két művész között baráti viszony alakult ki.

Maradj még klip:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„A Maradj még egy nagyon érdekes ötvözetét jelentette nekem a klasszikus és elektronikus zenének. Amikor a videó koncepciója készült, ez a kettősség volt végig előttem. Így alakultak ki a zene mentén az olyan ellentétek, mint fekete-fehér, analóg-digitális, város-természet, éjjel-nappal, nyüzsgés és nyugalom. Ezeket képekre átfordítva alakult ki a fekete-fehér videó, és a technikai formátumot is igyekeztem a régi analóg filmhez illeszteni (23,976 FPS framerate, anamorfikus képarány, zajos képek). Az egész ellentétesdi, követve a zenét, a klip végére egyenlítődik ki, amikor a két pólus egymással harmóniába kerül: zongora a dobgéppel, gyors képek a lassúakkal. A teljes összhangot a többszörös expozíció adja vissza, egyik kép a másikban, mégis így lesz teljes.” – kommentálja a videó készítést Szilárd.

DJ Bootsie triójával és vendégeivel legközelebb június 6-án, a Müpában lép fel a Hey, June! fesztiválon, ahol különleges elektroakusztikus hangszerelésben szólalnak meg a számai.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás