Tényleg befejezi mozifilmjét a Metallica

Avatar photo
2013.04.23., 8:13

A Metallica 2008-ban jelentkezett legutóbb sorlemezzel, a Death Magnetic című album óta James Hetfieldék keveset foglalkoztak új számok felvételével. Kirk Hammett, a Metallica gitárosa egy interjúban elárulta: az Antal Nimród rendezésében készülő mozifilm jelenleg fontosabb, mint bármilyen más projekt, ezért a közeljövőben nem várható jelentősebb aktivitás a stúdiózás terén.

„A készülő filmünk most mindennel szemben elsőbbséget élvez. Azt szeretnénk, ha ez a film a teljes odafigyelésünk mellett állna össze, és pontosan olyan lenne a végleges formája, ahogyan azt elképzeltük. Az általunk eddig látott filmrészletek alapján csodás lesz a végeredmény. Azt szeretnénk, ha emellett 2014-ben lemezt is ki tudnánk adni, de hogy ez reális elvárás-e részünkről, azt még nem tudjuk. Hébe-hóba megfordulunk stúdiókban, de nagyon lassú folyamat az új album készítése” – mondta Hammett.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Antal Nimród-féle 3D-s mozi egyébként egy koncertfilm és egy thriller keveréke, a cselekmény a Metallica egyik fellépésén játszódik, miközben az együttes zenél, a közönség soraiban és a koncert helyszínén egy bűntény bontakozik ki.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás