Tensnake: Glow – jövőre érkezik a debütalbum!

Avatar photo
2013.12.7., 17:18

A klasszikus diszkó, a nyolcvanas évek robotfunkja, és a korai detroit, illetve chicago house inspirálta zenék egyik legnagyobb mágusa, Marco Niemerski, művésznevén Tensnake jövő márciusban jelenteti meg Glow címre keresztelt debütáló albumát. Egy új szám már hallható is róla: a Love Sublime igazi, hamisítatlan pánerotikus diszkó, Nile Rodgers és Fiora vendégszereplésével (utóbbi a lemez több számában is hallható lesz majd). A kislemez szintén jövőre jelenik majd meg, az album felvezetéseként, Duke Dumont, Le Youth és Ewan Pearson remixeivel.

A Glow-on tizenöt szám kap majd helyett, Fiora mellett pedig az Aussie énekese, Jeremy Glenn és a Warp soul-pacsirtája, Jamie Lidell és MNEK is magára ölti majd a flitteres öltönyt. Tensnake azt mondta az interjúkban, hogy a korai diszkós hangzásvilág dominálja majd az új albumot, mi pedig alig várjuk, hogy hallhassuk a Hercules & Love Affair és társait megidéző szexi csábításokat – az eddig ismert három szám (Love Sublime, No Relief, 58 BPM – linkek lejjebb) elég sok jót sejtet.

Ilyen lesz a Glow borítója:

TensnakeGlow061213

Számlista:

1 First Song
2 Love Sublime (feat. Nile Rodgers & Fiora)
3 Feel Of Love (Tensnake & Jacques Lu Cont feat. Jamie Lidell)
4 No Colour
5 Ten Minutes
6 Kill The Time (feat. Fiora)
7 Selfish (feat. Jeremy Glenn)
8 Good Enough To keep (feat. Nile Rodgers & Fiora)
9 Holla
10 Listen Everybody (feat. Fiora)
11 See Right Through (feat. Fiora)
12 No Relief (feat. Fiora)
13 Things Left To Say
14 58 BPM (feat. Fiora)
15 Last Song

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás