Tennis – Young and Old

Avatar photo
2012.02.9., 12:16

Tavaly ugyanígy év elején, fagyos hidegben jelentette meg a Tennis nevű fiú-lány duó Cape Dory címre hallgató debütáló albumát, amelynek hatására napsütést, jóidőt és tengerpartot vizionált maga köré az ember. A Cape Dory egyértelműen feldobta a téli reggeleket és tökéletes aláfestő zene volt a jeges de napsütötte sétákhoz, nincs ez másképp az új album esetében sem.


Alaina Moore és Patrick Riley még filozófia tanulmányaik során ismerték meg egymást, majd össze is házasodtak, 7 hónapos hajóútjuk után pedig úgy döntöttek, hogy az ott szerzett emlékeket zenei formában rögzítik. Ennek eredménye lett a Cape Dory, amely egy szuper lo-fi/indie pop album lett. Most itt a folytatás, a Young and Old, ami hasonlóan rövid lélegzetvételű, de ennek ellenére ugyanúgy működik itt is a varázslat, mint az előző lemezen. Ugyanaz a hatvanasévekbeli hanzásvilág kerít minket hatalmába: megint egy napsütötte tengerpartra repítenek minket ugyanakkor valami hiányérzetünk mégis marad. Többszöri hallgatás után rájön az ember, hogy ez most másodszorra talán mégsem működik annyira jól, mint az első alkalommal.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A legelső szám címe pontosan leírja a problémát: „It All Feels The Same„. Ezt már egyszer hallottuk, szép volt és jó volt, de semmi újat nem tudnak felmutatni. Nincs egy olyan dal ami magasan kiemelkedne a többi közül, teljesen egységes a lemez – nem a negatív fajtából – de épp ez a hátránya. Az Origins című dal is csupán azért emlékezetes, mert korábban már egy kislemezen kijött, a Deep In The Woods-szal, amely azonban nem szerepel az albumon, érdekes módon mégis ahhoz készült klip. A High Roadban van talán egy kis élet, bár lehet, hogy csak az ellentmondásos refrénre figyelünk fel („Paradise is all around/But happiness is never found”). Az utána következő Dreaming is hullámzásszerűen ölel körül minket, de a végére biztosan megunjuk ezt a kissé giccses tengeri utazást.

Nem lenne probléma a lemezzel és a rajta szereplő dalokkal sem, ha a számokat egyesével kiragadhatnánk és úgy hallgatnánk. Összességében így viszont az albumtól az az érzésünk támad, hogy a dalok egytől egyig teljesen egyformák.

7/10

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás