Szimbolikus videóklippel mutat átmenetet a fiatalkor és a felnőttkor között a Paperdeer

2021.04.19., 19:39

Új kislemezzel jelentkezett a Paperdeer. A Regularity című dalban Szurgyi Gergely gitárművészt és a holland énekes-dalszerzőt, ALUMNA-t is hallhatjuk.

Egy ködös őszi napon állt össze Biró Norbert és Kiss Benjámin elektronikus zenei formációja, a Paperdeer harmadik kislemezének, a Regularity-nak a koncepciója.

A szerzemény azt az állapotot kívánja megragadni, amikor a fiatalkor egyszer csak elindul a felnőttkor kiszámíthatósága, biztonsága és sokszor monotonitása felé.

Ez a vágyódással vegyes érzés inspirálta az új dalt övező kreatív folyamatokat: a szilárd zenei alapokra dinamikus játékot hozott Szurgyi Gergely gitárművész, amit a holland énekesnő és dalszövegíró, ALUMNA törékeny hangja egészített ki, lágy és halvány hangzásvilággal felerősítve a dalszöveg jelentését. Ez leírja azt az álomszerű melankóliát, amit akkor érezhetünk, amikor annyira belemerülünk a hétköznapok repetitív feladataiba, hogy a valósággal való kapcsolatunkat elvesztve szinte őrületközeli állapotba kerülünk.

 
 

Mivel a dal valós élettapasztalatokon alapul, elég könnyű volt az együttműködés, hiszen szinte mindenkinek vannak hasonló érzései fiatalsága kapcsán. A szám vokalistájára, ALUMNA-ra Biró Norbert a SoundCloudon talált rá, és úgy beszél róla, mint „talán a leginspirálóbb ember, akivel találkoztam, erős karakter, akár egy modern női rocksztár”, akinek „a hangja tökéletes volt a dalszöveg, a téma, a hangulat kiemelésére.Kiss Benjámin társproducer is hasonlóan látta az összhangot, így őt választották vendégművésznek. Hárman, Kis Márton operatőrrel kiegészülve egy közös balatoni karantén keretében kezdtek neki a vizuális kivitelezéssel kapcsolatos ötletelésbe. Márton így mesélt erről:

Igyekeztünk egy olyan látványt kialakítani, amely alátámasztja az alaphangulatot, ezért döntöttünk a sötét esztétika mellett. Rendkívül inspirált minket a 80-as évek szovjet filmvilága, amely sokszor lejárt nyersanyagra épült, kékes, rózsaszínes és magentás tónusokkal operálva. A képarányt az alapján választottuk, hogy mi az, ami a legjobban kiemeli a fákat és az erdő vertikalitását.

Füzesi Dániel rendező így nyilatkozott a folyamatról:

Mindenféleképpen egy fenyőerdőt akartunk, úgy éreztük, ez közelebb áll azokhoz a mitikus elemekhez, amelyekre szükségünk van, illetve a labirintusjelleghez, hiszen az ugyanolyan fákból álló erdőkben még jobban el lehet veszni. A fél országot bejártuk, mire Budapesttől nem messze megtaláltuk a forgatási helyszínünket. Ezek után nagyon sok kreatív terepszemle következett, ahol minden egyes helyszínt megkerestünk, minden egyes snittet átbeszéltünk, hogy maradéktalanul támogassuk azt a vizuális dramaturgiát, amit kidolgoztunk. Szintén fontos volt, hogy a videóklip koncepciója kövesse a zene és a dalszöveg tematikáját, nevezetesen a szürke hétköznapok fásultságát és az ehhez kötődő kitörési vágyat.

 
 

Ahogyan egyre gyűltek az ötletek, nyilvánvalóvá vált, hogy szimbólumokon keresztül fognak kommunikálni, mert ez lehetőséget ad a dal üzenetének egyszerű átadására, mégis úgy, hogy marad elég hely arra, hogy a néző a saját élményeivel is párhuzamot tudjon vonni.

A mondanivaló egy gyermeken keresztül jelenik meg, aki egyfajta lázadásszimbólum, és a farkasokkal, mint a vadság és szabadság jelképeivel rajzolódik ki, ami a nagy ismeretlen felé húzó érzéseket testesíti meg. Ebből nőtte ki magát kontrasztként a középkorú férfi alakja, aki szó szerint vissza akarja húzni a gyermeket a biztonságba, ahonnan elvágyik, a felelősség és a józan ész világába, amit a férfi olyan jól ismer, de a fiatal menekül előle.

A szerzemény szövegét író Szabó Márton István rámutat a dalszöveg kapcsán arra is, hogy ugyanígy mennyire hajlamosak vagyunk belelustulni a kapcsolatainkba: „(…) gyakorlatilag a megszokás ketrecébe zárjuk egymást. Ebből keres kiutat, kimozdulást a dal: a szabadba vágyik, a természet felé kacsingat, és tudatos egymást-keresésre invitál.”

Íme tehát a Paperdeer új dala, a Regularity!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Regularity a nyár elején érkező Paperdeer-album harmadik szekciójában fog helyet kapni, ahol a jövővel kapcsolatos gondolatok és érzések inspirálta zenék lesznek. Az alternatív pop és elektronika műfajai között átjárást adó sötétebb hangulatú, de ütemes zene többek között olyan művészektől merített inspirációt, mint a Four Tet, Weval, Lorn, Crystal Castles, Trentemøller vagy a The Dø.

Fotók: Lengyel Alexandra

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás