“Szeretném bebizonyítani, hogy az összefogásban, a sokszínűségben, az elfogadásban van a kulcs” – Bognár Szabi-interjú

Varju Kitti
2016.10.17., 11:27

Néhány héttel ezelőtt nálunk debütált szólóprojektjével a többek között a SoulClap Budapestben és az Amoebában billentyűző Bognár Szabolcs, nemrég pedig kijött a teljes EP-je, az Elevate. Hosszú évek kemény munkája, kudarcok és újrakezdések jellemezték Szabi útját, aki saját erőből, példaértékű kitartással valósítja meg álmait – most épp egy önálló szólómunka kiadását. Hogy miként jutott el idáig, milyen akadályokkal kellett megküzdenie az érvényesülésért, és úgy egyáltalán, milyen kemény munka áll egy fiatal hazai zenész kibontakozásának a hátterében, arról Szabi mesélt nekünk.

Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével? Mi vezetett erre az útra?

Amióta az eszemet tudom, a zene nagyon fontos része az életemnek. A szüleim és a testvéreim által ösztönösen közel kerültem hozzá, imádtam a lemezgyűjteményeikben kutakodni. Születésem előtt a családom három évig az ország máig egyik legszegényebb falvában, Tiszabőn élt, és bár én csak fél évet töltöttem ott csecsemőként, később gyakran visszajártunk oda. A cigány közösség zenéje és az ottani hangulat nagy hatással volt rám. 6-7 évesen megkértem szüleimet, hogy írassanak zeneiskolába, ahol dobolni szerettem volna, de mivel kicsi voltam, több évig csak furulyázni tanultam. Ezután kerültem Herboly Lászlóhoz a Járdányi Pál Zeneiskolába, akinél hat évig tanultam dobolni, és más ütős hangszereken játszani, így jött a vibrafon, a marimba és később az improvizációs próbálkozások. Mindig is érdekelt a jazz, tudtam, hogy ebbe az irányba szeretnék menni, és még jobban képezni magam – akkor még jazz vibrafonra. Laci tanácsára elkezdtem zongorázni, közben iskolarádiót szerkesztettem, elkezdett érdekelni a beatmaker kultúra, a hiphoppal is egyre jobban megismerkedtem. Autodidakta módon nekiláttam számítógépes zeneszerkesztéssel foglalkozni, az első nyári munkám fizetéséből vettem saját lemezjátszót és keverőt, gyakoroltam a samplingelést és a dj-zést, az iskolámtól bérelt mikrofonokkal pedig néhány saját felvétel rögzítésével is kísérleteztem hétvégente a dobteremben.

i-delta-400-3200-slclp041

Studio Einz || Fotó: Sztripszky Márk

Az érettségi előtt Lyonban töltöttél el egy évet cserediákként. Hogyan tudtál külföldön fejlődni? Mit adott neked ez a lyoni év?

Borzasztó szerencsésnek tartom magam hogy megélhettem ezt az évet. Egy nagyon kedves fogadócsaládnál laktam, náluk volt zongora is a lakásban, így napi rendszerességgel tudtam gyakorolni. A helyi gimnáziumban megismert barátaimmal alapítottunk egy francia tradicionális zenéket játszó zenekart, emellett doboltam egy Mighty Lions nevű reggae zenekarban, aminek az alapító-zenekarvezető-énekese, John Milk később az Amoeba lemezén is közreműködött egy számon. A helyi konzervatóriumba zenekari gyakorlat órákra jártam, amelyeken életemben először mint jazz-zongorista vettem részt. Hihetetlenül élménydús és tanulságos év volt ez számomra, rengeteget változott a világszemléletem, és nagyon sokat fejlődtem zeneileg is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Alapító tagja vagy a SoulClap Budapestnek. Hogyan indult a történetetek?

A hazaköltözésem után felvételt nyertem a Bartók Béla Konzervatórium jazz-zongora szakára, és gőzerővel belevetettem magam a gyakorlásba. Ezzel párhuzamosan Zsigri Bálint, azaz DJ Slow meghívott maga mellé DJ-zni a Toldiba a szerdánkénti klubestjére, és gyakran jártunk össze örömzenélni Zahár Fannival és más zenészekkel kiegészülve. Fannival egy gimnáziumba jártunk, és nyári táborokban jammeltünk először közösen, Bálinttal pedig 15-16 évesen ismerkedtem meg, amikor közösen csináltunk zenét egy kortárs táncdarabhoz. Mindkettőjükkel különleges és mély zenei kapcsolatunk van, nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy egymásra találtunk. Egyre gyakoribbak voltak az örömzenélések, és a szerdai klubunkat szerettük volna komolyabban venni, venni, és időközben csatlakozott hozzánk az akkor még Böki néven zenélő DJ One-AB, így nőtte ki magát végül 2010 környékén a SoulClap Budapest. A Keleti Blokkban kialakítottunk egy stúdiót, és ezután kezdett el igazán besűrűsödni az életem: a gyakorlás és a konzis teendők mellett építettük a stúdiót, és folyamatosan kísérleteztünk felvételekkel, közben pedig elkezdtük összeszervezni és menedzselni a zenekart.

Nagyon fárasztó volt ez az időszak, de tudtam, hogy később valahol ezeknek a dolgoknak az ötvözetében fogom megtalálni magam.

Milyen terveid voltak az érettségi utánra? Esetleg ekkor már tudtad, hogy a SoulClap lehet a jövőd?

Két nagy gyerekkori álmom volt: hogy egy nagy amerikai jazziskolában tanulhassak, és hogy elmehessek valamikor Brazíliába utazni, zenélni. Úgy jöttem haza Franciaországból, hogy maximum az érettségi megszerzéséig maradok, de mint látod, máshogy alakultak a dolgok. A konzi és a SoulClap beindításával párhuzamosan nagyon izgalmas és inspiráló volt belecsöppenni a budapesti zenei életbe. Felfedeztem a Monday Sessiont, többek között megismerkedtem Sabák Petivel, Vanissal és Boros Levivel, Trellay Levin keresztül végigkövethettük a Telep megalakulását és kivirágzását, zenéltem a High Grade Band és a Planet 55 zenekarokban. Természetesen mindezek mellett a SoulClap megélése volt a legnagyobb hatással rám. Már akkor éreztem, hogy egy fontos és hosszú távú dologba vágtuk a fejszénket, és hogy ez meghatározó része lesz az életemnek. A SoulClapben azt szeretem, hogy lazán kezeljük a dolgokat, és teret engedünk többféle tevékenységnek. A zenekari munka és dj-zések mellett sokféle izgalmas felállásban szoktunk fellépni, és bulikat is szervezünk, a legutóbbi ilyen például a Hip To The Game.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Nyilvánvaló, hogy az önképzés, a másoktól való folyamatos tanulás fontos része az életednek. Ki tudnál emelni olyan személyeket, mentorokat, akik az utadon segítették a fejlődésed?

Elsősorban mindenképp a családomat kell megemlítenem. Édesanyám egyedül nevelt fel engem és négy testvéremet, mindenben támogatott, és mindent megtett, hogy az álmaimat követhessem. A testvéreimnek is nagyon hálás vagyok, főleg a bátyámnak, Botondnak, aki a mai napig óriási segítség az útkeresésemben. Nélkülük biztosan nem tartanék ott, ahol, nagyon felnézek rájuk. Herboly Lászlót, a dobtanáromat mindenképp ide sorolnám, nagy hatással volt rám, és rengeteget tanultam tőle zenélésről és gyakorlásról. Zsigri Bálint vezetett be a dj-zés és a zeneszerkesztés rejtelmeibe, rajta keresztül csöppentem bele a budapesti underground életbe, neki is nagyon sokat köszönhetek. Az utolsó ilyen figura talán iLLspokinn, rajta keresztül megtapasztalhattam, milyen egy független, nemzetközi pályán mozgó előadóművész élete, és hogy milyen kemény munka is ez. Egyébként azt gondolom, hogy minden barátomtól és zenésztársamtól, vagy néhány, az életembe ilyen-olyan módon belecsöppenő, az utazásaim során megismert embertől és a történeteikből is sokat tanultam. Mindezek mellett tudatosan keresem a kihívással járó, új szituációkat, és próbálom magam olyan emberekkel körülvenni, akiktől tanulhatok, és fejlődésre inspirálnak. Fél évig én voltam az ének-zene tanár a volt gimnáziumomban, vagy New Yorkban például megkerestem egy általam nagyra tartott billentyűs-producert, Jesse Fischert, akinek a stúdiójában önkénteskedtem. Az ilyen élmények és tapasztalatok szerintem nagyon fontosak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egyik álmod volt, hogy amerikai egyetemen tanulhass zenét. Ez miért nem valósulhatott meg végül?

A konzi elvégzése után egyből jelentkeztem a New Schoolba és a Berklee-re, és bár mindkét helyre felvettek, a New Schoolba pedig még egy részleges ösztöndíjat is ajánlottak, megfizethetetlenek voltak a tandíjak. A következő évben családi segítséggel kiutaztam öt hétre New Yorkba, hogy helyben felvételizzek újra a jobb ösztöndíj-lehetőségek reményében, és találkozzak az iskolák képviselőivel, miközben megtapasztalom a kinti életet is. Ezúttal több, olcsóbb iskolába is leadtam a jelentkezésem. Elég hihetetlen élmény volt, fel is vettek mindenhova, de az anyagi feltételek nem változtak. New Yorkból egyenesen Párizsba utaztam, és egy étteremben vállaltam munkát, hogy előteremtsem a tandíj legalább egy részét. Végigdolgoztam fél évet, majd három hónap itthonlét után ismét kiutaztam felvételizni még több iskolába. Ismét felvettek mindenhova, de a nagy egyetemek ajánlatán nem sikerült változtatni, a kisebb, olcsóbbaknál, amiket be is tudtam volna vállalni, másodszorra fordult elő, hogy bár a jazztanszék tárt karokkal várt, az intézmény vezetősége magyarázat nélkül elutasította a jelentkezésem. Volt, hogy nyolc hónapig azt hittem, jövőre kezdhetek valahol, és a vezetőség az utolsó pillanatban közölte, hogy mégsem – a mai napig nem tudom, miért. Nagyon hosszú és fárasztó folyamat volt ez, de nem bánom, mert nagy tanulsággal lettem gazdagabb.

Rájöttem, hogy valójában nem az iskolákon múlik az ember zenei fejlődése, hanem sokkal fontosabb, hogy valaki mennyire elkötelezett a céljai iránt, és rengeteg más módja van, hogy az ember képezze magát. A lényeg, hogy tudd, mit akarsz, tegyél érte, és mindig keresd a fejlődés módját.

Az összes, kint megismert zenész azt mondta, hogy pénzkidobás az iskola, csak intézzem el, hogy kint lehessek, és tanuljak a közösségtől. Én pedig így is tettem, jelenleg várok az amerikai művészvízumom elbírálására, és ha összejön, három évig maradhatok ott, és dolgozhatok legálisan.

Ha jól tudom, a felvételi időszakok és az utazások között már képbe került az Amoeba is.

A Fixi4 első EP-jének felvételein zenéltem először a brigáddal, ami nagyon nagy élményként maradt meg. Az Amoeba volt a kedvenc magyar zenekarom, így igazi megtiszteltetésnek éreztem, hogy bekerülhettem állandó tagként. Az első egyetemi felvételi időszak után kezdtünk el dolgozni a Keep The Funk Alive-on, Párizsból hazajövet pedig belecsöppentem a véglegesítésbe és a lemezmegjelenéssel kapcsolatos készülődésekbe. Az utolsó simítások ideje alatt Sabák Petinél laktam, ez volt életem egyik legboldogabb, legenergikusabb időszaka: közösen dolgoztunk az albumon, gyakoroltunk a lemezbemutatóra, ami nagyon kemény, de élvezetes munka volt. Mivel bejárhattam az alattunk lévő Studio H-ba, elkezdtem a saját zenéimen is dolgozni. Párizsban hangszer híján visszatértem a számítógépes zeneszerkesztéshez, de borzasztóan hiányzott a zenélés. Közben a SoulClappel is felvettük a fonalat, befejeztük az iLLspokinn-nal közös, 14 számos nagylemezünket, és ekkoriban ismerkedtem meg Call Me Unique-kal, aki nemcsak az egyik legjobb barátom lett, de időközben a szólóalbumát is megírtuk, és felvettük az Amoebával.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mi adta a végső lökést, hogy most, a zenekari szerepek mellett egy saját szólóprojektet valósíts meg? Hogyan körvonalazódtak a zenei céljaid és a lemezed képe?

Gyerekkorom óta szerettem volna egy önálló lemezt csinálni, már gimnazistaként írtam magamnak jegyzeteket, mit hogyan szeretnék majd. Az évek során rájöttem, hogy bár abszolút a SoulClap Budapest az első számú projekt, vannak olyan ötleteim, amiket itt nem tudok megvalósítani, és nem is szeretném ráerőltetni a bandára. Sokkal jobban élvezem, amikor közösen, demokratikusan alkotunk, viszont szerettem volna egy olyan anyagot, aminek 100%-ig én rakom össze a koncepcióját. Az évek során rengeteg kompozíció, félkész felvétel és demó gyűlt össze a gépemen, de sosem tudtam rászánni magam, hogy kidolgozzam őket. Aztán jött a Cseh Tamás Program, amelynek támogatását a SoulClap és én is megkaptuk, így hosszú évek halogatása után végleg sarokba szorítottam magam, muszáj volt megfogalmaznom, mit is szeretnék pontosan. Nem gondoltam, hogy ennyire kemény lesz, nagyon nehezen állt össze a fejemben, hogyan is szeretném megközelíteni a feladatot, de végül sok zenész közreműködésével belevágtunk. A végén túl sok anyag gyűlt össze, és arra jutottam, hogy most kihozok egy hétszámos EP-t, ami inkább a produceri oldalamat mutatja be, az önálló beatjeimet rögzíti, és előfutára lesz az igazi álmomnak, egy nagylemeznek.

Egy koncepciózus produkcióban gondolkozom, ami az én világomat tükrözi, amivel annyit kísérletezhetek, amennyit szeretnék, és amit aktívan tudok nemzetközi szinten is csinálni, bárhova is menjek.

Technikailag hogyan állt össze ez az EP? Milyen munkafolyamatokkal dolgoztál akár a számok megírásánál, akár a stúdiózásnál és a konkrét felvételeknél?

Az Elevate-re inkább régebbi beatek kerültek, amiket még Párizsban vagy a hazaköltözés utáni időszakban csináltam. Az alapok alapvetően úgy álltak össze, hogy feldúdoltam vagy felénekeltem a fejemben lévő ötleteket a telefonomra vagy a laptopomra. Ezeket aztán megvágtam, loopoltam, elkezdtem hangszereket, szólamokat felvenni köréjük, és összeraktam egy vázat. Ezekre utólag csatlakoztak rá a zenészek és a vendégelőadók. Ez alól kivétel az EP utolsó két száma: a Crossroads szinte 100% impró, amit Füzesabonyban vettünk fel még a SoulClap Mixtape felvételei során, a Daydreams pedig az első szerzeményein egyike, amit Csillebércen rögzítettünk a nagylemez anyagának felvételei során. Az EP-hez képest az album teljesen élőhangszeres, zenekari felvételeket fog tartalmazni.

Bár mindkettőnek megvan a maga érdekessége és szépsége, sokkal jobban vonz a több zenész által létrehozott élőzene, mint a számítógépes zeneszerkesztés.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Említetted, hogy sok zenész közreműködésével született meg ez a hanganyag. Kikkel dolgoztál, és hogyan kerültél velük kapcsolatba?  

Az EP-re kifejezetten olyan embereket akartam megkeresni, akiket ismerek, akik részei voltak az eddigi utazásomnak. A korábban említett Call Me Unique-on és iLLspokinnon kívül énekel az albumon a londoni Emmavie, akiről kiderült, hogy olyan jól működünk ketten, hogy tervben van egy közös EP is. ILLspokinn egyik jó barátja Rabbi Darkside, szintén New York-i rapper, vele Budapesten találkoztam, miközben a világot járta. Sarah-Jane egy SoulClap-szám felvételei miatt jött Magyarországra, de pár órára elcsíptem a visszaút előtt, így őt hallhatjátok az EP nyitószámában. Jessie Davist New Yorkban ismertem meg,  ő nagyon sokat segített kint, és amikor most nyáron Magyarországon járt, felvettük a címadó dal vokálsávjait. Scienze-t egy Monday Sessionön ismertem meg, és Brooklynban is elmentem megnézni élőben, hazai pályán. Az énekes-rappereken kívül sok, általam nagyon kedvelt budapesti zenész is részt vállalt: Zahár Fanni fuvolán, Vanis (Sági Viktor) gitáron, Boros Levi és Czirják Tamás dobon, Táborszky Bence trombitán, Heilig Tomi basszusgitáron, Hock Ernő nagybőgőn, Kertész Endre csellón, Bakai Márton hegedűn és DJ ONE-AB lemezjátszókon járult hozzá az EP-hez. A beateket a Studio H-ban véglegesítettem, és ott vettem fel a hangszeres részeket, a keverést a csillebérci Studio Einzban csináltuk a Manakys srácokkal, az i-re a pontot pedig a Stamusic. Studiosban raktuk fel a maszterelésnél.

emmavie

Studio H Emmavie-vel || Fotó: Őrsi András

Szólóprojekthez képest számos vendégzenésszel valósítottad meg az EP-d, de a zenei karrieredet végignézve egyébként is azt látjuk, hogy folyton és sok mindenkivel kollaborálsz.

Évekkel ezelőtt rájöttem, hogy nekem a másokkal való közös munka, a specifikus projektek megvalósítása az erősségem. Sokkal inkább egy összehozó, megoldó típusú ember vagyok, mintsem kimagasló hangszeres. Szeretek hozott anyagból, ötletekből, vázakból dolgozni, és kitalálni köré a végleges hangzást. A jövőben szeretnék komolyabban foglalkozni a producerkedéssel. Az elmúlt években nagyon komolyan vettem, hogy aktívan kövessem, kik mit csinálnak világszerte abban a közegben és stílusban, amiben mi is mozgunk, hogy ki csinál őszinte és erős zenét, aminek van súlya. Akinek szeretem a zenéjét, és megfog vele, azzal szeretnék közös zenét csinálni. Van is egy nagy listám, hogy kikkel, de már rég nem a nagy, befutott kedvenceket írom fel.

Engem az érdekel, hogy megtaláljam azokat a kortársaimat – nemzetközi szinten –, akikkel hasonlóan gondolkodunk, és ugyanazok a céljaink: hogy minőségi és releváns zenét csináljunk.

Igyekszem azt elérni, hogy ténylegesen hozzájáruljak az emberek életéhez, akár a saját zenémmel, akár a kollégáknak, zenésztársaknak segítve. Szeretném, ha minél több magyar banda és producer kapna nagyobb figyelmet, ehhez próbálok hozzájárulni én magam is. Nemcsak szeretem, hanem nagyra is tartom a budapesti zenei életet, szerintem világszínvonalú dolgok történnek itt, amiről alig tudnak az emberek. Hiszem, hogy létre tudunk hozni egy olyan közeget, ahol  nemzetközi szinten kommunikálnak az előadók, mert együtt erősebbek vagyunk, többet tudunk tenni.

Rengeteg kreatív zene van a világban, az internetnek köszönhetően csupán egy kattintásra, és csak rajtunk múlik, mennyire fogunk össze. Ez a gondolat nagyon hajt, a zenémen keresztül is ezt szeretném hangoztatni, bebizonyítani, hogy az összefogásban, a sokszínűségben és az elfogadásban van a kulcs.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szabi a neten –> Bandcamp / Facebook / SoundCloud

Borítókép: Őrsi András

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás