Avatar photo
2021.06.10., 17:00

„Szeretjük az őszinteséget, ami ma már nagyon ritka tulajdonság” – Space Wolk-interjú és -videópremier

A karantén alatt a Soundflash Memory tagjaiból összeálló Space Wolk mérföldkőhöz érkezett. Hamarosan megjelenik ugyanis a Buyko Yan, Molnár András és Gazsi Máté alkotta trió első nagylemeze, melynek beharangozó dala, az Artifical Paradise klipje most nálunk debütál. A szókimondó és társadalomkritikus szerzeményről, valamint az ahhoz készült erős vizuálról a zenekar frontemberével, Buyko Yannal beszélgettünk.

Legutóbb a One Shot, One Kill című klip kapcsán volt szó rólatok nálunk, akkor arról meséltetek, hogy az a dal a saját lelki traumáinkról, legbelsőbb félelmeinkről szól. Az Artificial Paradise mintha kicsit kiszélesítené ezt a témát; mintha az egyén már nemcsak a saját belső démonjaival küzdene, hanem a világmindenség nehézségeivel állna szemben. Jól érzem ezt?

A megérzésed tökéletes. Mind emberek vagyunk, mindenkinek megvan a maga problémája, a magával hozott traumák, lelki válságok, és persze ott van a környezetünk, ami folyamatosan hol rombolja, hol építi azt. Ha kitekintesz a mikrokörnyezeteden kívül, számos olyan helyzettel találjuk szembe magunkat, ami nyugtalanságot hoz a mindennapjainkba.

Persze rengeteg jó oldala is van az életnek, de nem hunyhatunk szemet a globális méretű problémák felett csak azért, mert nálunk épp minden rendben van. Sőt, leginkább ilyenkor van erőnk és lehetőségünk felhívni a figyelmet olyan dolgokra, amik mellett nagyon sokan elsétálnak szó nélkül.

 
 

A dalt meghallgatva nem is kérdés az az iszonyú erős társadalomkritika, ami a szövegből árad. Az egész zenekar attitűdjére jellemző ez a hozzáállás? A hétköznapokban is ilyen kritikusan szemlélitek a világot?

Szeretjük az őszinteséget, ami szerintem manapság már nagyon ritka tulajdonság. Felvállaljuk a véleményünket, és ez zenekari szinten is helytálló.

Néha adódnak konfliktusok pl. egy-egy dalírási vagy keverési folyamatnál, de ezek viszik a csapatot előre, és össze is kovácsolnak minket. Persze az önkritika néha még gyakorlásra szorul.

A dalhoz kapcsolódó háttéranyagban azt írtátok, hogy „a dalszövegben a jelenlegi generációkat gyötrő problémák többsége felfedezhető. Egészen a közösségi média buktatóitól kezdve a politikai túlkapásokon, a társadalmi egyenlőtlenségen át számos értelmezése lehet a mondanivalótoknak.” Részleteznéd ezt egy kicsit?

Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, nem telik el úgy nap, hogy ne történjen valami a világban, még csak ki sem kell mozdulni home office-ból, az élet zajlik így is.

Nyitott szemmel járunk, határon innen és túl, gazdasági, politikai, társadalmi kérdésekben egyaránt.

A mindennapokkal való küzdelmeink sorra hoznak olyan szituációkat, amik inspirálnak. Most próbáltam végtelenül diplomatikusan fogalmazni.

 
 

A klip képi világa metaforikusan, de abszolút leképezi a társadalom minden szintjén fellelhető feszültséget. Mi volt a videó megalkotásakor a koncepció?

A képi világ a rendezőnk és operatőrünk, Besenczi Ricsi tehetségét dicséri. A dal meghallgatása után egyből kialakult benne egy orwelli vízió, bár nekem inkább az Equilibrium című film jutott eszembe a témaválasztásnál. A mi kis három perces világunkban a társadalmi osztályok közötti szakadékra éleződik ki a helyzet.

A koncepció szerint a zenekar tagjai a leszakadt munkásosztályhoz tartoznak, akik egy szervezet keretein belül lépnek fel az elnyomó hatalom ellen. Ez az ellenállás a Space Wolk, ami reményt ad a diktatúra eltörlésére.

 
 

Hogyan zajlott a forgatás?

A klip Kőbányán készült, a 4K épületében. A barátainkat toboroztuk össze a forgatáshoz, akiknek ezúton is nagyon köszönjük, hogy erre szántak egy teljes vasárnapot. Nagyon jó élmény volt, talán akkor kezdtük el érezni igazán, hogy valami elindult, és hogy lassan beérik az a közel egyévnyi munka, amit eddig belefektettünk a zenekarba. Annyira komolyan vettük, hogy a verekedős részeknél tényleg egymásnak estünk, de szerencsére kék-zöld foltokkal megúsztuk a dolgot. Ami még izgalmas, hogy egy klipsorozat első elemét láthatjuk az Artificial Paradise kockáiban. Szóval hamarosan jön a folytatás.

Mi a helyzet a nagylemezzel? Hasonló témákat fognak feszegetni a soron következő dalok is?

Azt megígérhetjük, hogy szövegorientált lesz minden dalunk, és nem a gondtalan tengerparti koktélozgatásokról fognak szólni.

Mikorra várhatjuk az album megjelenését?

Kicsit megcsúsztunk a lemez munkálataival, de legkésőbb őszre be akarjuk fejezni. Már mi is nagyon boldogok lennénk, ha a kezünkbe foghatnánk materiálisan is egy CD vagy vinyl formájában.

Most, hogy kicsit felszabadultunk a karanténból, mik a tervek a nyárra? Koncertek, fesztiválok?

Hosszú hónapok után sikerült találnunk egy szuper gitárost a zenekarba, hogy én maximálisan csak az énekkel tudjak foglalkozni, ha arra kerül sor, hogy színpadra kell álljunk. Márpedig hamarosan sor kerül erre, de erről még titoktartást fogadtunk a menedzserünknek.

És akkor íme a Space Wolk nálunk debütáló videóklipje az Artificial Paradise című dalhoz!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fotók: Alexa Aida

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás