„Szeretem a magyar embereket: büszkék, kedvesek és barátságosak” – Astronautalis-interjú

Avatar photo
2017.02.7., 11:40

A rapperekről nagyjából mindenkinek hasonló kép ugrik be: feketék és nagyszájúak, dalaik pedig a pénzről,  fegyverekről és nőkről, de legalábbis a gettóbéli életérzésről szólnak. Astronautalis azonban nemcsak fehér és szolid, de szövegei a világ ezer tájáról szólnak, gondolatai cselekvésre inspirálnak. Mellesleg imádja Budapestet és a gyógyfürdőket, és olyan „legendák” inspirálják dalait, mint Kurt Cobain vagy a Viszkis rabló. Astronautalisszal a Dürer Kertes fellépése előtt az új albumáról és annak ihletéséről beszélgettünk, valamint arról, hogy miért is áll színpadra rapperként egy egész zenekarral.

Évek óta járod a világot, talán nincs is olyan szeglete a Földnek, ahol még nem fordultál meg. Az ember azt gondolja, az utazásaid során gyűjtött élmények inspirálják a dalaid. Valóban így van?

Abszolút! A világ számomra az inspirációk kimeríthetetlen tárháza  A legutóbbi albumomon például a svájci menekültekről, egy szlovákiai bányaváros lakóiról és a New Orleans-i katasztrófáról is szól egy-egy dal. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi tapasztalattal gazdagodhatok nap mint nap.

Tavaly bejártátok egész Amerikát egy hatalmas turné keretén belül. Hogyan élted meg azt az időszakot? Mi volt a legjobb vagy a legkeményebb pillanat, amire emlékszel?

Amikor 14 éve elkezdtük a közös munkát a menedzseremmel, rengeteg mindenről álmodoztunk, nagy célokról beszéltünk. Ez a turné is egy ilyen cél volt. Több évnyi kemény munka árán egy profi csapattal a hátunk mögött vághattunk neki ennek a turnénak, megköszönve a rajongóknak mindazt, amit eddig nekik köszönhetően értünk el. Számtalan fantasztikus koncerten vagyunk túl, rengeteg feledhetetlen pillanattal, melyek nagy része persze a színpadhoz köthető. Azonban számos nagyon jó momentum jutott a színpdon kívülre is: kikapcsolódás Memphisben, egy éjszakai séta New Orleans csendes utcáin vagy épp egy családi körben eltöltött nap Floridában. Ugyanakkor Amerika hatalmas, és sajnos valóban van olyan hely, például Oxford vagy Mississippi, ahova nem érdemes elmenni fellépni, mert az emberek egész egyszerűen nem járnak koncertekre. Ezt látni és átélni még a színpadon is elég nehéz.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A korábban már említett albumod, a Cut the Body Loose tavaly év végén jelent meg. Nem mondhatjuk, hogy a lemez vidám dalok sorozatából áll. Valóban ennyire sötét a mi világunk?

Is-is. Ez az album arról szól, hogy megértsük, és elfogadjuk, a világnak van egy sötét oldala is, és bizony rengeteg rajtunk kívül álló, borzalmas dolog van a Földön, amelyeken nekünk nincs hatalmunk változtatni. Mi magunk annyit tehetünk, hogy elfogadjuk ezeket a nehézségeket, ugyanakkor le is rázzuk magunkról a terheket. A lemez első fele a kilátástalanságról szól egészen a az album címadó számáig, amely egyben szemléletváltást is ad, így a korong többi dala már inkább egy partimixé formálódik.

A Cut the Body Loose tehát éppen arról szól, hogy engedjük el a szomorúságot, a haragot, és találjuk meg az örömöt ebben a „sötét” világban.

A lemezen helyett kapott egy magyar vonatkozású dal is, az Attila Ambrus. Honnan ismered a Viszkis rabló történetét?

Éppen egy menekülő rablóról szóló számon dolgoztam, amikor egy magyar barátom – aki a magyarországi koncertjeim szervezésében is sokat segít nekem  –  elmesélte a Viszkis történetét. Nagyon megfogott az egész sztori, úgyhogy kicsit átformáltam a készülő dalt, és így született meg a az „Attila Ambrus”.

Valóban jó érzés, hogy valamilyen módon helyet kaptunk a lemezen, úgy érzem, kedveled Magyarországot, hiszen több alkalommal is felléptél már nálunk.

Amikor először jártam Budapesten, tudtam, hogy ez lesz a kedvenc európai városom, és ez a mai napig így van. Imádom, ahogy a város életre kel nyáron, mégis találok csendes bárokat is. És szeretem a magyar embereket: büszkék, kedvesek és barátságosak. De talán leginkább a Lukács Fürdőt imádom, mert itt voltak életem eddigi legpihentetőbb percei.

Ritkán fordul elő, hogy egy rapper egy teljes zenekarral kiegészülve turnézzon. Neked honnan jött az ötlet?

Valamennyi albumot zenekari közreműködéssel játszottam fel, ezért  arra gondoltam, megpróbálom élőben is reprezentálni a lemezeken elhangzottakat. Az igaz, hogy ez a turné nagyon más, mint az eddigiek, nagyon izgulok is minden fellépés előtt.

De eddig minden koncert óriási buliba torkollt, úgyhogy azt hiszem, eddig bevált a zenekar.

Most, hogy már nem egyedül lépsz fel, változott valami?

Fantasztikus érzéssel tölt el, hogy a legjobb barátom most már a stúdión kívül a teljes turnén is mellettem van, és a színpadon is az együttes részévé vált.

Mit tapasztalsz, a közönség hogyan fogadta a zenekart?

Minden koncerten mindenki táncol. Nekem ennél több nem nagyon kell.

És az új lemezzel kapcsolatosan mik a rajongók visszajelzései?

Minden munkám célja az, hogy minél több embert megszólítsak, gondolkodásra késztessek. Ez nehéz, és minden egyes albumom készítésekor komoly kihívás is, de hiszem, hogy megtalálom az emberekhez vezető utat a zenémen át. Úgy érzem, a Cut the Body Loose ismét sokakat megérintett, tehát ismét elértem a célom.

Mire számíthat az, aki elmegy februárban a Dürer Kertes bulitokra?

Féktelen táncolásra, közös izzadásra és teli tüdőből való éneklésre.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás