„Szeretek kilépni a komfortzónámból, és ez mindig kifizetődik” – BORNS-interjú

Avatar photo
2016.09.6., 11:54

Bűvészből lett zenész a most 24 éves Garrett Borns, aki BØRNS-ként tört be a zeneiparba tavalyi debütálásával, a Dopamine-nal. Csodás hangszínét elektropopban kibontakozva varázsolja el a rajongóit, minket pedig a Szigeten adott interjújával, amikor is sokat vigyorogva, szívecskés napszemügben és csillámos körmökkel válaszolt kérdéseinkre. Megtudtuk, hogyan lett belőle először bűvész, aztán zenész, hogyan került egy fa tetejére egy évig, ráadásul még egy tanácsa is van arra, mit tegyünk az álmainkért.

Elég korán csináljuk ezt az interjút a koncertedhez képest. Szeretsz előtte több időt hagyni a pihenésre? Hogyan készülsz a fellépésedre?

Nem igazán kell készülnöm rá, bár a hidratáció mindig nagyon fontos ilyenkor. Engem most lefoglal ez a környezet, ez a látvány, szeretek kicsit körbesétálni, és megnézni, mikért vannak oda az emberek. Csak semmi őrültség.

Majd a koncert után?

Igen, akkor majd jönnek az őrületes dolgok! (nevet)

borns3

Ugorjunk vissza a kezdetekhez, amikor nagyon fiatalon bűvészként kezdted. Hogyhogy ezen a pályán indultál el 10 évesen?

Ez amolyan szeszélyként kezdődött. Egy szülinapi zsúron voltam, és jönnie kellett volna egy bűvésznek, de nem érkezett meg, visszamondta a show-t, csak nem szólt senkinek. Korábban már gyakoroltam különféle illúziókat, úgyhogy gyorsan összedobtam egy műsort, és végül pénzt is kaptam érte. Rájöttem, hogy ez azért egy elég jó hasznot hozó dolog egy tízévesnek, szóval miért ne csinálhatnám meg a saját show-mat? Úgyhogy összeraktam, a többi meg már történelem.

De miért hagytad abba? Most nem bűvészként ülsz itt, hanem zenészként.

Szerintem egy kicsit mindkettő vagyok.

És mikor volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy bűvészkedés helyett a zenélésből szeretnél megélni?

Ez hasonlóan alakult, mint amikor a bűvészet a megfelelő időben érkezett az életembe.

Azt mondtam magamnak, hogyha tudok utazni, és láthatom a világot úgy, hogy közben nagyon egyszerűen élek, akkor rendkívül boldog lennék.

Kaliforniába mentem, ahol elindítottam ezt a BØRNS-projektet, és nagyjából tudtam is ezt csinálni. Három éve költöztem oda, és kezdtem el mindezt. Körülbelül tudtam, mit szeretnék, hogyan hangozhatna a zeném, és amikor odaértem ehhez, akkor minden összeállt. Elkezdtem dolgozni Kennedy-vel, akivel összehoztuk a lemezem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ezt mind túléltem, és most itt lehetek a Szabadság Szigetén, ami egészen csodás.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

New Yorkból költöztél Los Angelesbe, és ez adta meg a lökést ahhoz, hogy életre hívd ezt a zenei projektet. Miért ez a város lett a tökéletes helyszín mindehhez? Milyen pluszt ad neked LA?

Nem gondoltam, hogy ez lesz a tökéletes hely nekem! Azt hittem, csak egy vagy két hónapot leszek majd ott, vagy még annyit se, csak mint egy kis nyaralás. Gondolom, a napfény és a pálmafák varázsa… Tesznek veled valamit. Mintha azt sugallnák, „ne menj!” Szóval nem mentem tovább. Most már az otthonomnak érzem, amikor visszatérek a hosszabb turnékról, ez egy igen kellemes hely a lazításra.

Lehetett olvasni arról, hogy egy ideig fán éltél egy kis házban, és hogy ott írtál, ez a hely segített önmagadra találni. De hogyan kerültél oda?

Igen, volt egy kunyhó egy fán annál a háznál, ahol kivettem egy szobát, és végül fel is költöztem oda. Tavasz volt, gyümölcsök érték épp az ágakon… Úgy tűnt, ez egy érdekes lakóhely lehet. Végül egy évet töltöttem el ott, a család pedig nagyon szívélyes és kedves volt. Igazán tápláló helyként maradt meg számomra.

borns2

Elég nagy felhajtás alakult ki körülötted már a karriered elején. Hogyan éled meg ezt belül? Mennyire tudod kezelni ezt a hamar jött sikert?

Nem is tudom. Ez vicces, mert a közösségi média és az internet eltúlozza a dolgokat. Te csak mész, találkozol emberekkel, koncertezel, rengetegen éneklik a dalaidat – ez a valóság. Úgyhogy engem annyira nem ütött meg mindez, nem igazán érzem magam máshogy, mint amikor elkezdtem. Mindig a legjobbat akarom kihozni a fellépéseimből, van egy zenekarom, akik csodásak, akik a belüket is kidolgozzák és kijátsszák, szóval én csak hálás vagyok, hogy azt tehetem, amit szeretek.

Nem érdekel a felhajtás. Ha tudsz bizonyítani a zenéddel, akkor csak az számít.

Találtam egy régi videót rólad, amikor még rövidebb hajjal, az erdő mélyén ukulelén énekeltél egy dalt akusztikus felállásban. Most teljesen máshogy nézel ki, eléggé más zenét játszol már. Hova tűnt az az éned? Amelyik ráadásul rappelt is ott az erdőben?

Az az énem? Akkor még csak úgy zenélgettem, jobban ki tudtam fejezni magam, meg rappelhettem is (nevet). Elég vicces volt! Jó ideje nem láttam ezt a videót, de igazán nevetséges. Nem is tudom, csak próbálkoztam.

Most viszont teljesen más zenével, inkább elektropoppal törsz fel.

Persze, hiszen senki sem ugyanaz az ember, mint 14 éves korában. De most ha visszanézek a videóra, arra gondolok, hé ez milyen menő volt akkor! (nevet)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Még egy kicsit visszakanyarodva a költözésedhez: amikor New Yorkból Los Angelesbe mentél, akkor ezt egyedül csináltad, egyedül utaztál, magad mögött hagyva a családod, és követted az álmaidat. Rengeteg fiatalnak nincs bátorsága megtenni ezt – te hogyan bátorítanád őket, hogy merjenek tenni a céljaikért?

(elgondolkozik) Azt hiszem, sok esetben a jövő vagy azok a dolgok, amelyeket el szeretnél érni, sokkal bonyolultabbnak tűnnek a fejedben, mint amilyenek valójában. De semmi sem olyan nehéz, mint ahogy gondolnátok. Hányszor volt olyan, hogy megcsináltál valamit, amit sokáig halogattál, aztán rájöttél, hogy nem is volt vészes? Régen én is így voltam ezzel. Szóval ha valamit nagyon akarsz, csak fókuszálj fejben arra, hiszen így lesz meg. Nem kell valami hatalmas dolognak lennie, lehet egyszerű is. Én szeretek kilépni a komfortzónámból, és ez mindig kifizetődik.

borns4

Interjúfotók: Horváth Rea

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás